2022 - 17. fejezet - Fekete kutya

131 13 0
                                    

A kviddicsdöntő érdekében éjjel elhessegettem a látomásaim gondolatát a fejemből, olyan mélyen aludtam, hogy reggel csak az térített magamhoz, hogy 'Lis tiszta erejéből hozzávágta a párnáját. A nagyteremben tapsvihar fogadta a Griffendél csapatát. A Hollóhát és a Hugrabug is nekünk szurkoltak. Wood meg se várta, hogy befejezzük a reggelit, kitessékelt minket a pályára. Kifelé menet ismét elhaladtunk a Hollóhát és a Hugrabug mellett. Élükön ott állt mindkét ház csapata, akik a kezüket nyújtogatták. Végigpacsiztunk a két csapattal. Cole egy olyasmi bíztató biccentést mutatott be, mint a múltkor, egyértelmű volt az üzenete: verd meg a Mardekárt. Pontosan erre készültünk. Alaposan körbejártuk a pályát, majd amikor a diákok elindultak a stadion felé, átvettük a kviddicstalárjainkat is.

- Gyerünk, emberek!

Wood ennyit mondott. Kivonultunk a pályára. A lelátókon tombolt a közönség. Háromnegyed részük piros kokárdát viselt, vagy griffendéles zászlót lobogtatott. A mardekárosok természetesen zöldbe öltöztek, még Piton is, és mind kígyós zászlókat szorongattak.

- És íme a Griffendél csapata! – Rikkantotta Lee Jordan. - Potter, Bell, Johnson, Wood, Wood, Weasley és Weasley. Sokak szerint az utóbbi évek legjobb roxforti csapata. És itt jön a Mardekár csapata, Marcus Flint vezetésével. A kapitány változtatásokat eszközölt a csapatösszeállításban, úgy tűnik, a képességek helyett a méretekre helyezte a hangsúlyt.

Ebben teljesen igaza volt Leenek, Malfoyt leszámítva mind nagydarab gorillák voltak. A csapatkapitányok kezet fogtak, majd három... kettő... egy... A sípszót elnyelte a tomboló tömeg, felszálltunk a levegőbe, a meccs kezdetét vette.

Angelina szerezte meg először a kvaffot, de egy mardekáros kikapta a szorításából. George sikeresen kiütötte a kezéből, a labda nálam landolt. Fred elütött egy felém repülő gurkót, és bármiféle gondolkodás nélkül karikára dobtam a kvaffot.

- És gól! 10-0 a Griffendélnek!

Az örömujjongás közben észre sem vettem, hogy Marcus Flint seprűje felém tartott. A másik Nimbusz 2001-es úgy meglökte az én seprűm nyelét, hogy kishíján leestem róla, főleg, hogy Flint még jól belém is vállalt. A következő pillanatban Fred ütőbotja már koppant is Flint tarkóján.

- Büntetőt dob a Griffendél az indokolatlan támadásért a hajtójuk ellen. – Rikkantotta Madam Hooch. – Büntetőt dob a Mardekár az ő hajtójuk szándékos megsebesítéséért.

A büntetőt Angelina dobta, és gól is lett, 20-0. Már csak Woodra számítottunk, és kiváló őrzőnk ismét nagyot alakított, egyszerű mozdulattal fogta ki a kvaffot, ami már repült is Katiehez. Macska-egér játék módjára váltott csapatot a labda egymás után négyszer is, végül ismét Katienél kötött ki, de ekkor a mardekáros terelő egyszer csak arcon találta őt az ütőjével.

- Ez szándékos volt! – Zengte Jordan. – Ismét büntetőt dob a Griffendél, és... Katie Bell betalál! 30-0, megérdemlitek, gátlástalan csalók!

Angelina szerzett labdát, de Flint leszerelte, és Wood ezúttal nem tudott védeni: 30-10. A meccs gyors volt és brutális. A Mardekár nem válogatott eszközök között, ha a kvaff megszerzéséről volt szó. Egy újabb dupla büntető következett, Angelina szép gólt lőtt, Wood szépen védett, 40-10. A következő pillanatban viszont engem szereltek le, és egy pillanat alatt lett az állás 40-20. Intettem Olivernek, aki időt kért. Összedugtuk a fejünket.

- Ez így nem mehet tovább, össze kell dolgoznunk. – Mielőtt Oliver megszólalhatott volna, én már beszéltem is, a csapatkapitány nem szólt bele a lendületes monológomba. – Lányok, csináljuk a félhold támadást, aztán ha támadni próbálnak, az árnyékoló technikával védekezzünk, nem lőhetnek több gólt. Védjük meg egymást, és folyamatosan passzolgassunk, de csak akkor, ha nincs mellettünk védő, aki kikaphatná a labdát. Weasleyk, foglalkozzatok a gurkókkal, mi nem biztos, hogy bírunk a gorilláikkal, de néhány jól célzott gurkó remekül asszisztálhat. És figyeljétek a támadókat. Ha valaki nagyon megindul az egyikünk felé, szóljatok. Beszéljünk egymáshoz!

Az Elfeledett Erők... 1.rész - Őseim Ha MegidézemTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang