Az Elfeledett Erők... 1.rész - Őseim Ha Megidézem

2022 - 19. fejezet - Hosszú út vége, még hosszabb út kezdete

Madam Pomfrey természetesen nem engedett be a gyengélkedőre, ezért a Griffendél torony felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a klubhelységbe, azonnal letámadott Reachel:

- Jesszusom Bridgette, te hallottad?

A torony a ma este történtektől volt hangos, kénytelen voltam végighallgatni az események pletykaverzióját. Este viszont egyedül maradtam a gondolataimmal. Vegyes érzelmek kerülgettek. Boldog voltam, hogy kiderült az igazság, de dühös voltam, hogy ilyen módon. Ezt az egészet a szüleimnek kellett volna elmondaniuk, vagy Dumbledore professzornak, ehelyett titkolóztak, és kétségek között hagytak. Másnap reggel a felsőbbévesek együtt vonultak le Roxmortsba. Nekem túl eseménydús volt az előző estém, hogy még ehhez is legyen energiám. Reggelinél feltett szándékom volt levadászni Dumbledore professzort, de ő nem jelent meg, ahogy Lupin sem. Elterjedt róla, hogy vérfarkas, amit a gyerekek vegyes érzelmekkel fogadtak. A Weasley ikrek például nagyon is izgalmasnak találták, Lavender ehhez képest csoda, hogy nem ájult el. A sötét varázslatok kivédése tanár a pletyka szerint épp csomagolt, hisz beadta a felmondását. Úgy döntöttem, felkeresem őt az irodájában. Óvatosan bekopogtam, az ajtó magától kinyílt, és utat engedett nekem. A professzor épp könyveit rendezgette egy utazóládába. Bár a távozás szomorkás hangulata uralkodott, Lupin professzor széles mosollyal fogadott.

- Miben segíthetek neked, Wood kisasszony?

- Tanár úr miért megy el?

- Bizonyára te is hallottad a pletykát. Piton professzor volt olyan kedves, és megemlítette a diákjainak, hogy vérfarkas vagyok. A szülők nem engednék, hogy egy magamfajta oktassa a gyerekeiket, így hát jobb, ha magam távozok.

- De hát... Maga volt a legjobb SVK tanárunk!

- Ez nagyon kedves tőled, Bridgette. Szívesen állítanám, hogy sokat sikerült tanítanom neked, de amit elértél, az csakis a saját erődből sikerült. Úgy tudom te is beszéltél Siriussal, még mielőtt mi odaértünk volna.

- Igen. Mindent elmondott...

- Reméltem is. Szerintem már az elejétől fogva nagy hiba volt eltitkolni előletek, hogy kik is vagytok.

- Szóval maga Holdsáp?

- Pontosan.

- Harry apukája pedig Ágas. Pettigrew Féregfark, Sirius pedig Tapmancs?

- A te édesapád pedig Ravaszdi.

- De miért Ravaszdi? A többi egyértelmű, de apám nem animágus.

- Nem, valóban nem az. De a Táltosképességek közé tartozott az is, hogy állattá tudott alakulni. Ő bármilyen alakot fel tudott venni, mindig azzá alakult, amire szükségünk volt. A Táltosálcája miatt neveztük Ravaszdinak, mert mindig kitalált valami sunyi módszert, hogy kimentsen minket a csávából.

- És az igaz, hogy ön lett volna a keresztapám? – Lupin felnevetett.

- Nem tagadom, Ben és James eredetileg úgy gondolták én és Sirius lennénk a legalkalmasabbak. De képtelenek voltak dönteni, ki kellett sorsolni, hogy ki kinek a keresztapja lesz.

- Kisorsolni?

- Sorsolni, bizony. Sirius nem mesélte? Nem tudtak dönteni, így nyíltan feldobták a kérdést, kitaláltuk, hogy dobjuk be a neveket egy kalapba, és az anyák húzzák ki a leendő keresztapák nevét. Én viszont nem hagytam, hogy a nevem a kalapokba kerüljön, nem akartam, hogy megkülönböztetés érjen benneteket, csak mert a keresztapátok egy vérfarkas. Pettigrew ugyanúgy nem vállalta, úgy érezte túl nagy felelősség számára, és nem érne fel az elvárásokhoz. Így mindkét kalapban csak két név maradt. Harryében Ben és Sirius, a tiédben pedig James és Sirius. Persze egyébként is mind tiszteletbeli nagybácsik lettünk volna, de szép gesztus volt. Lily és Christine is Siriust húzták, képzelheted mennyire örült. Úgy ugrándozott, mint egy kisgyerek. A születésetek napjáig úgy sündörgött Lily és Christine körül, mint egy személyes szolga. Örülhetsz, hogy ilyen keresztapád van. – A történet alatt Lupin nosztalgikus mosolyt öltött. Amint befejezte, odaléptem, és szorosan megöleltem, ez jócskán meglepte.