Az Elfeledett Erők... 1.rész - Őseim Ha Megidézem

2022 - 16. fejezet - A kristálygömb ködfelhője

A legendás lények gondozása órákon érezni lehetett a tárgyalás eredményének nyomát: Csikócsőrt elítélték. Ron erősködött, hogy Hagrid fellebbezzen, bizonyára bűntudata volt, amiért nem segített túl sokat anyagot gyűjteni Hermionenek. Nekem is volt emiatt lelkiismeretfurdalásom, annyira el voltam foglalva Sirius Blackkel, hogy eszembe se jutott Csikócsőr sorsa. Ez a balszerencsés esemény viszont sikerrel feloldotta a Ron és Hermione közötti feszültséget. Szegény Csikócsőrnek legalább volt még egy utolsó hősies tette. Draco persze nagyon is fenn hordta az orrát, minden órát végig vihorászott a többi mardekárossal együtt. Aztán egyik nap arra eszméltünk fel, hogy mint derült égből a villám, az egyik beszólása után Hermione tiszta erejéből pofon vágta. Már érkezett is volna a következő, ha nem fogom vissza.

- Te gonosz... lelketlen, undorító...! – Kiáltozta utána Hermione, mivel miután nem engedtem, hogy újra támadjon és kihúzta a pálcáját, a három mardekáros eliszkolt. – Harry, muszáj legyőznöd ezt az undok férget a kviddicsdöntőn!

A következő napirendi pont a bűbájtan óra volt, amiről sikeresen el is késtünk. Amikor leültünk a helyünkre, feltűnt, hogy Hermione szőrén szálán eltűnt. Minden bizonnyal az időnyerő volt a dologban. Mivel pár nélkül maradtam, a professzor úrral gyakoroltam a vidító varázst, és alaposan le is jegyzeteltem mindent, hogy odaadhassam Hermionenek. Ebéd után a fiúk a klubhelységbe tartottak, hogy pihenjenek egyet a jóslástan óránk előtt, én viszont valami belső indíttatás hatására felmentem az északi toronyba. Üres volt még a környék is, nem kellett attól tartanom, hogy a Trelawneynak feltett kérdéseimet bárki is meghallotta volna. Aznap éjjel is Blackről, a sikolyokról és a szellemszállásról álmodtam. Nem voltam biztos abban, hogy lelkileg készen állok arra, aminek most következnie kellett. Persze nem számítottam semmiféle egyenes válaszra, főleg nem Trelawneytól, de a múltkor is meglehetősen hasznosnak bizonyult, hátha elkapom egy újabb jó pillanatát.

- Jó napot, tanárnő! – Elhaló hangon köszöntem, belépve a toronyszobába, Trelawney éppen azzal foglalatoskodott, hogy kifényesítsen egy nagy kupac kristálygömböt, amiket ezután az asztalokra röptetett.

- Áh, kedvesem, végre itt vagy! Türelmetlenül vártam a napját annak, amikor felbukkansz.

- Azt hiszem igaza volt, tanár nő. Sokkal többet kell foglalkoznom a látomásaimmal. Kezdenek az őrületbe kergetni. Főleg az, hogy nem tudom mit jelent.

- Nos tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, pontosan emiatt készültem elő a kristálygömbökkel. Ezek a tárgyak rendkívül érzékenyek, de tudom, hogy neked meg sem fog kottyanni. Ennek a segítségével olyan tisztán pillanthatsz bele a jövődbe, mint még soha, eloszlatja majd a ködöt a látomásaidról, hogy békében aludhass. Foglalj helyet. Az óra hamarosan kezdődik. Addig barátkozz meg egy kicsit a kristálygömböddel.

Leültem a helyemre és farkasszemet néztem ködgomolyaggal teli üveggömbbel. Nem tudom mit kellett volna látnom a ködben, számomra csupán a kavargó, fehér felhőcskék úsztak belül.

- És mondja, tanár nő, mit kéne csinálnom vele?

- Neked, kedvesem? Csak nézd, amíg nem mutat valamit.

Ez elég csekély instrukció volt. Olyasféle roppant izgalmas tevékenységnek néztem elébe, mint amilyen a meditálás megtanulása volt. Lassan gyülekeztek a diákok, enyhe moraj töltötte meg a toronyszobát.

- Arról volt szó, hogy a kristálygömböt csak a tavaszi szünet után vesszük. – A megjegyzés egy ismerőstől érkezett, Ron lépett be a terembe, mögötte Harryvel és Hermioneval.