A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

20.fejezet: Vallomás

Annabeth szemszöge:

Amikor végre megtaláltuk Madisont és Adamet kicsit megkönnyebbültem, de amikor Sebastian és Archer is megjelentek elfogott egy fagyos érzés. Nem tagadom rettenetesen aggódtam Sebastian miatt. Még nem döntöttem el mit fogok mondani neki, de ő nem is faggatózott hogy döntöttem-e már ami mindenképpen jó pontnak számított. Amíg elértük a hátsó udvart nem szólaltam meg ahogy ő sem. 

-Szóval, mi intézett el így titeket? - kérdezte Bella.

Engem valahogy nem ez foglalkoztatott a legjobban, sokkal inkább az hogy mi lesz a következménye a történteknek. A fiúk egymásra néztek, majd egyetértően bólintottak.

-Lányok, mielőtt bármit mondanánk meg kell ígérnetek hogy senkinek nem mondjátok el amit most hallani fogtok. - szólalt meg Adam.

Talán azt hitték hogy inkább magunkat mentenénk a tanárok előtt, de mi nem ilyenek vagyunk.

-Rendben. - vágta rá Bella.

-Nem mondunk semmit. - mondta Chloe.

-Megígérjük. - mondtam a végén.

A fiúk újra egymásra néztek és megint bólintottak.

-Ami megtámadta Madisont és amivel mi harcoltunk az egy.. perzselt volt. - mondta Adam.

Mindhárman nagy szemeket meresztettünk rájuk, de nem kiabáltunk vagy ilyesmi.

-Az hogy lehet? - kérdezte Chloe.

-Mi sem tudjuk, de ez az egy már nem fog gondot okozni. - szólalt meg Sebastian.

Felém nézett, de én nem voltam képes a szemébe nézni inkább elfordultam. Igazából ez is hiba volt mert egyenesen Chloe szemébe néztem.

-Menjetek arrébb és beszéljétek meg a dolgot.

-Még nem tudom mit mondjak neki..

-Azt amit a szíved sugall. Azt mondta szeret és te is hasonló érzelmeket táplálsz iránta, ne is tagadd érzem.

-De a többiek..

-Annabeth! Miattuk ne aggódj, elintézem. Viszont most azonnal megteszed amit megígértél vagy kénytelen leszek én cselekedni helyetted!

-Rendben, megyek már.

Néha rosszabb Chloeval egy beszélgetés mit egy óra a nagybátyámmal. Pár másodpercig még álltam és gondolkodtam hogy Chloe mennyire beszélt komolyan, de az arckifejezéséből ítélve nagyon is komoly volt. Összeszedtem minden bátorságom és egy nagy levegő után odamentem Sebastian mellé.

-Sebastian.. tudnánk beszélni? - kérdeztem.

Látszott rajta hogy meglepődött, de azonnal bólintott. Elindultam egy másik fa felé ahol már nem hallanak a többiek, Sebastian pedig követett. Megálltam és szembefordultam vele. Ha egy kicsit közelebb álltunk volna egymáshoz meghallotta volna a kalapáló szívverésem. Vártam egy kicsit mielőtt belekezdtem, ő közben türelmesen várt és próbált végig a szemembe nézni.

-Sebastian én azt hiszem.. döntöttem.. - kezdtem bele.

Vártam hátha közbevág és elkezd győzködni hogy miért legyek vele, de nem így tett. Csak állt és türelmetlenül várta hogy folytassam. Nem tudom hogy miért, talán valami isteni sugallat miatt, de elkezdtem mondani mindent ami a szívemet nyomta.

-Őszintén, amikor először találkoztunk azt hittem Madison barátja vagy és akkor rettenetesen irigykedtem. Később Madison megmondta hogy ez nem igaz. Egy pillanatra azt gondoltam talán megpróbálhatnánk, de nem hitegettem magam. Ostoba voltam mert azt gondoltam te is olyan vagy mint a legtöbb fiú és ha sikerülne is csak amiatt maradnál velem egy ideig mert hercegnő vagyok. Amikor az ebédlő előtt elhúzódtál tényleg azt gondoltam. Most viszont már látom hogy hatalmasat tévedtem. Akkor nem kerestél volna meg később és mondtál volna el olyan dolgokat amiket nagyon kevesen tudnak rólad. Viszont nem feledkezhetünk meg arról hogy te tanár vagy én pedig diák, ha kiderülne hatalmas bajban lennél ráadásul azt sem tudjuk mi fog történni ha bemegyünk az épületbe. - soroltam az okokat.

Sebastian nem maradt nyugton, azonnal az ölelésébe vont.

-Én soha nem voltam egy átlagos fiú és elismerem akkor szörnyen reagáltam, de tényleg nem lennék képes ártani neked. Engem az sem érdekelne ha kirúgnának, ha ez azzal járna hogy velem lennél. Nem akarlak befolyásolni ez a te döntésed és legyen bárhogy én tiszteletben tartom. -nézett a szemembe.

Azt hittem az agyam egy pillanatra leállt. Kiadtam magamból mindent, elmondtam az aggályaimat, mégis itt van és nem akar befolyásolni csak a döntésemet hallani.

-Sebastian.. még nem ismerjük egymást mégis.. én veled szeretnék lenni, de nem akarom hogy miattam bármi bajod legyen a munkáddal. - néztem mélyen a szemébe.

Ahogy az utolsó szavak elhagyták a számat ő két kezébe fogta az arcomat és azonnal az ajkaimra tapasztotta a sajátját. Gyengéd volt és örömmel teli. 

-Ha csak ennyi a gond majd titokban tartjuk. Való igaz hogy még nem ismerjük eléggé egymást, de mire másra való az élet ha nem arra hogy megismerjük egymást és én bármit képes lennék megtenni azért hogy együtt legyünk. - fűzte össze az ujjainkat.

-Akkor.. most mi lesz? - kérdeztem.

-Nem tudom, de addig nem is érdekel amíg együtt vagyunk. - mosolygott rám.

-És tényleg ne mondjuk el senkinek? - kérdeztem újra.

-Hát, szerintem a közeli barátainknak elmondhatjuk. Legalábbis ha most visszamegyünk a többiekhez a srácok tudni fogják hogy valami történt. - vakarta a tarkóját.

-Hát a lányok is hasonlóképpen reagálnának. - elnyomtam egy mosolyt.

-Akkor nekik elmondjuk, de senki másnak. Nem szeretném hogy te is veszélybe kerülj. - tűrt a fülem mögé egy kósza hajtincset.

-Ezt hogy érted? - néztem zavartan.

-Biztos vagyok benne hogy Jenna azért akarta eltávolítani Madisont mert azt hitte belé vagyok szerelmes. - sóhajtott fel.

-És.. azt gondolod hogy ha megtudná akkor.. - nem fejeztem be a mondatot.

-Bárhogy is lenne nem hagynám hogy bántson, de én sem lehetek ott mindenhol. Egyenlőre foglalkozzunk a mostani problémával, valahogy ki kell magyaráznom ezt az egészet. - mondta bosszúsan.

-Biztos hogy találsz egy olyan megoldást ami mindenkinek jó lesz. - bíztattam.

-Ha te mellettem vagy úgy érzem bármire képes vagyok. - mosolygott rám.

Éreztem ahogy az arcomat melegség önti el. Boldog voltam, nagyon boldog. Végre azt éreztem hogy tartozom valahova vagyis.. valakihez. Még hosszú percekig öleltük egymást és örültünk a másikunk társaságának. Nem tudtam hogy mi fog ezek után történni, de egy dologban biztos voltam. Az életem nagyon hullámzó volt, de végre azt érzem hogy van benne egy biztos pont ami emlékeztet arra ki is vagyok és azt éreztem én is hasonló szerepet töltök be az ő életében.