A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

22.fejezet: Különös érzelmek

Daemon szemszöge:

Szörnyen éreztem magam amiért nem tudtam szembenézni azzal amit érzek és inkább más.. dolgokhoz fordultam. Nem gondoltam végig a tetteim súlyát és baromságokat csináltam, de nem csak most hanem egész eddigi életemben. Az hogy erre egy lány döbbentett rá elkeserített. Mégis mindezek után elhatároztam azt amit nagyon ritkán szoktam csinálni, bocsánatot akartam kérni. Egy kis kérdezgetés után megtudtam mi a neve, de sajnos a mai nap első órája után szinte nyoma veszett. Az egész nap furcsa volt. Nem láttam se Adamet, se Archert, sőt még Sebastian sem tartotta meg az óráit. Ilyenkor már tudtam hogy valami történt és gondoltam hogy együtt akarják elsimítani, viszont ami nem kis aggodalomra adott okot az az hogy a lányok is eltűntek. Nem tudtam nyugton maradni, inkább ellógtam az amúgy is tanár nélküli óráimat és az egész iskola területét átkutattam de nem találtam semmit. Már a második órának is vége volt amikor elmentem a szokásos fámhoz és rágyújtottam. Sajnos annyira ideges voltam hogy már ez sem segített. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen félelmet és aggodalmat ami adrenalinként száguldozott végig a testemben. Bárhol is legyenek azt tudtam hogy már nincsenek az iskola területén vagyis a védőbűbájon kívül kell lenniük valahol. Már azon gondolkodtam hogy én is utánuk megyek amikor megint megpillantottam azt a szőke összefont hajat mint a múltkor.

-Utánuk akarsz menni? - vonta fel a szemöldökét.

-Mégis miről beszélsz? - tettettem a hülyét.

-Hidd el nekem is lenne okom utánuk menni, de nem teszem mert tudom hogy a következő szünetre visszaérnek. - fonta keresztbe a karjait.

-Ha tudnám is hogy miről beszélsz, mégis miből gondolod ezt? - néztem rá kétkedve.

-Én nem gondolom, hanem tudom. - és ezzel magamra is hagyott.

Na, most van az a pont ahol teljesen elvesztettem a fonalat. Egyáltalán honnét ismeri bármelyiküket? A valóságba a csengő hangja hozott vissza. A következő órámat sajnos nem Seb tartaná ezért muszáj vagyok megjelenni. Ez az óra sem volt az igazi. Mintha Max is teljesen máshol járt volna. Azt gondoltam számon fog kérni hogy hol vannak a többiek, de ezzel ellentétben az órán még csak hozzám sem szólt. Csak gyakorlatoztunk és a történtek ellenére talán most voltam a legjobb formában. Máskor sem volt szokásom hogy valamilyen szert használjak óra előtt, maximum utána. Nem értettem hogy képes az aggodalom és a félelem ekkora adrenalin hullámot adni másoknak, de most magam is megtapasztalhattam. Az óra végén elgondolkodtam hogyan tovább. Egy részem utánuk akart menni, de Neomi olyan magabiztossággal jelentette ki hogy a következő szünetben már visszaérnek hogy úgy döntöttem még várok. Az idegességem viszont nem hagyott alább, így sorra jártam a folyosókat miközben gondolataimba merültem. Miért vagyok ennyire feszült? Nem lehet rám, pont rám egy csaj ekkora hatással! Akkor mégis miért kattogok azon hogy hol van vagy jól van-e? Nem hagyhatod hogy az érzelmeid magukkal ragadjanak! Még azt sem tudod pontosan mit érzel! Veszekedtem saját magammal. Egyszer csak meghallottam egy hangot. Az ő hangját. Akkor tudatosult bennem hogy ez több mint puszta vonzalom.

-Milyen óránk is lesz? - kérdezte.

A szívem kihagyott egy ütemet, de nem tudom hogy miért. Azért mert megkönnyebbültem hogy már biztonságban van vagy mert Chloe és Annabeth mellett még Archer is ott volt mellette.. vagy mindkettő. A lábam földbegyökerezett ahogy közeledtek felém. Mit csináljak? A legutóbbi találkozásunk nem igazán sikerült jól. Biztosan látni sem akar és amúgy is látom hogy jól elbeszélget Archerrel. Talán két legyet is üthetek egy csapásra. Tépelődtem magamban. Amikor elém értek megtorpantak. Chloe és Annabeth értetlenül néztek egymásra, Archer felhúzta az egyik szemöldökét, Isabella pedig.. elsápadt. Tényleg nem tettem jó benyomást..

-Szia Daemon, mi a helyzet? - kérdezte Archer.

Hogy mi a helyzet? Menj a csajom- akarom mondani lányok közeléből!

-Sziasztok! Tudjátok csak a szokásos, de képzeljétek néhány óra elmaradt mert se a tanár se az összes diák nem jelent meg. Van tippetek hogy miért? - vontam fel a szemöldököm.

-Daemon ez.. bonyolult. - mondta Archer.

-Na ne mond és mondjuk akkor nem jutna eszedbe elmagyarázni? Van fogalmatok róla hogy mennyire aggódtam?! - néztem Isabellára.

A kis kitörésem láthatóan meglepte őket, Isabella még egy kicsit el is tátotta a száját.

-Miért is aggódtál? - kérdezte Chloe.

Akkora egy barom vagy! Még jó hogy nem csinálsz egy pólót "Bejön egy csaj, de egy oltári nagy barom vagyok, ő meg utál!" felirattal!

-Ha eltűnik hat diák meg egy tanár mégis ki az az idióta aki nem aggódik? - kértem ki magamnak.

Chloe úgy nézett rám mintha átlátna ezen a kis hazugságomon, de úgy látszik a többiek bevették.

-Mindjárt becsengetnek, jobb lenne menni az órára. - szólalt meg most először Annabeth.

Na persze, engem nem lehet csak így lerázni. Miközben a lányok el akartak haladni mellettem egy hirtelen ötlettől vezérelve elkaptam Isabella karját és magamhoz rántottam.

-Ha vége az óráknak szeretnék beszélni veled az ebédlőben. - suttogtam a megszeppent lány fülébe.

Lassan felnézett a szemembe. Istenem, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Jól láthatóan nyelt egyet, majd bólintott. Óvatosan elengedtem és a megrémült barátnőivel együtt elment.

-Szabad tudnom hogy ez mégis mi volt? - tette keresztbe a kezét Archer.

-Szabad tudnom hogy mióta tartozom neked bármilyen magyarázattal, úgy hogy te egy szót sem vagy hajlandó mondani? - utánoztam a mozdulatát.

-Mi bajod van? Miért viselkedsz így Bellával? - tárta szét a karjait.

Éreztem hogy annyira felmegy bennem a pumpa hogy biztos a fejem is teljesen vörös. Hogy van képe?! Nagy lendülettel elé álltam, egy centire tőle.

-Nekem mi bajom van? Hogy mered így hívni? Ki engedte meg? - sziszegtem.

Archer döbbenten hátrált, de én követtem.

-Hogyan? Várjunk te most.. féltékeny vagy? - kérdezte kitáguló pupillákkal.

-Nem válaszoltál a kérdésemre. - próbáltam terelni a témát.

-Utálja ha a teljes nevén szólítják, ezért kér rá mindenkit hogy hívják Bellának. Basszus! Hogyhogy csak most esik le? Hát ezért érdeklődtél olyan furcsán Seb testőrködése kapcsán! Te szerelmes vagy- félbeszakítottam.

-Ki ne merd mondani! Ha így is van mit akarsz tenni? Ha azt hiszed hagyom hogy veled legyen el kell szomorítsalak, mert egész életemben most először érzem és tudom hogy mit akarok. - emeltem fel a mutatóújjam fenyegetően.

-Mi? - nyögte ki.

-Nem tudom hogy miért tüntetek el, de egyet megígérhetek. Ha bármi baja esik a ti kis ügyetek miatt azt keservesen megbánod. - vágtam hozzá végszóként.

-Daemon, várj! - kiáltott utánam, de nem törődtem vele.

Nem fogom hagyni hogy lecsapja a kezemről. Most először tényleg tudom hogy mit akarok, hogy többet akarok tőle mint bármelyik eddigi csajtól. Tudom hogy nagyon sokat kell igyekeznem azért hogy egyáltalán hajlandó legyen szóba állni velem, de mint mondtam már tudom mit akarok. Nem leszek többé az a bunkó rohadék aki mindenkivel szemétkedik és le fogok állni mind az alkohollal, mind a kábítószerekkel. Talán mindig is tisztában voltam vele hogy ezek tették tönkre a kapcsolataimat, de valahogy eddig.. nem érdekelt. Egy lányt sem szerettem úgy igazán soha, már azt hittem képtelen vagyok szeretni, ezt gondoltam addig amíg nem találkoztam vele..