A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

18.fejezet: Az ősi faj

Madison szemszöge:

Az erdő rettenetesen sötét és mély volt. Nem is értettem miért mentem bele. Nyilván hiányzott a családom, de amióta megtudtam hogy Parkerék nem az igazi szüleim teljesen máshogy tekintek rájuk. Tényleg, vajon mi lehet az igazi nevem? Ötlött fel bennem a kérdés. Most azonban két dolog miatt vagyok az erdő mélyén és keresem azt a nyomorult portált. Mindenképp megszeretném kérdezni Parkeréket hogy tisztában vannak-e azzal hogy nem a vér szerinti lányuk vagyok. A másik pedig hogy túl sok volt egyszerre abból az életből és egy kicsit vissza akartam menni abba a közegbe ahol eddig éltem. Csak mentem és mentem egyre mélyebbre ahol egy bozót mögött megtaláltam egy ajtót. Ez az végre megtaláltam! Örvendeztem magamban. Nagy sebességgel kezdtem lebontani az utamban lévő gallyakat, amikor meghallottam a hátam mögött egy ág reccsenését. Mi lehet az? Talán ugyanazok a vámpírok? A pajzson kívül vagyok! Ez nem volt jó ötlet! Záporoztak a gondolataim. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem racionálisan gondolkodni. Ha ugyanazok lettek volna már megtámadtak volna. Vagyis ismeretlen lények. Valahogy minél gyorsabban vissza kell jutnom, hiszen az ajtó zárva van. Tisztáztam le magamban a történteket. Nyeltem egy nagyot, majd megfordultam a tengelyem körül és elkezdtem rohanni. Hallottam ahogy mögöttem recsegnek a faágak, de nem néztem vissza csak futottam tovább. Az arcomba csapódó faágak miatt nem láttam sem azt hogy merre megyek, sem semmit. Olyan szinten nem láttam hogy egy nagyobb gödörben elestem. Ahogy felakartam állni a jobb bokámba iszonyatos fájdalom nyilalt.

-ÁÁÁÁÁhhhh! - ordítottam fájdalmamban.

A bokámról felpillantottam és az.. az a lény ami előttem állt olyan.. ismerős volt. Nagyjából két méter magas volt és a termetén kívül.. egyáltalán nem hasonlított sem emberre vagy olyan lényre akivel valaha találkoztam. A testét nem ruha fedte hanem.. hamu. Az egyik keze pedig.. mintha az egyik keze helyén egy kard lenne. Az arca sem volt emberi, szemei féktelen sötétséget árasztottak. A fejem szédült és egyszerűen nem tudtam rájönni honnét olyan ismerős ez a teremtmény. Féltem és ahogy elkezdtem szaporábban venni a levegőt megindult felém. Éreztem az adrenalint a testemben, mégsem voltam képes megmozdulni. Ösztönösen összehúztam magam és vártam a legrosszabbra, de mielőtt hozzám érhetett volna valami kiugrott a mögöttem lévő bokorból és magával rántotta a lényt. Miután ez megtörtént vettem csak észre hogy nem valami hanem valaki mentett meg, méghozzá az a valaki akivel találkoznom kellett volna vagy elmondanom neki mire készülök.

-Madison! - kiáltoztak mögöttem.

Nem ismertem fel egyből a hangokat és a félelem érzetem miatt egy szó sem jött ki a torkomon.

-Seb, Archer, erre! - ordította Adam aki karddal próbálta távol tartani a szörnyet.

-Madison, minden oké? - térdelt le mellém Sebastian.

-A-A bokám.. szerintem kibicsaklott. - találtam meg végre a hangom.

-Jól van nem lesz semmi baj. - nyugtatott.

-Menj, segíts Adamnek. Én vele maradok. - jelent meg Archer is.

Nem mondtak semmit, mintha egyetlen nézésből is tudták volna mit mond a másik. Csak biccentett egyet és már rohant is Adam után.

-Mégis mi ütött beléd? Van fogalmad róla milyen veszélynek tetted ki magad? - dühöngött Archer.

-Én.. sajnálom, de nektek nem kellett volna idejönnötök. És ha ez a valami nem lett volna itt már én is otthon lehetnék. - motyogtam inkább magamnak mint Archernek.

-Madison, ez nem játék. Ez nem egy egyszerű lény hanem.. a francba! - torkollta le saját magát.

-Hanem? Hanem mi? - kérdezgettem.