A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

19.fejezet: Biztonságban

Adam szemszöge:

Amint meghallottam és felismertem a hangját szinte rakéta sebességgel rohantam. Ne, kérlek, mond hogy nem lett komolyabb baja. Rimánkodtam magamban. Biztos voltam benne hogy ha odaérek a perzselttel fogom szembe találni magam, de nem érdekelt. Egy dolog pergett a szemem előtt, mégpedig Madison biztonságba helyezése. Ahogy kiugrottam a bokrok mögül és megláttam hogy felétart nem hezitáltam. Ha valamikor akkor most különösen örültem neki hogy az apám harci képességeit örököltem. Nekiugrottam hogy minél messzebb sodorjam Madisontól.

-Madison! - keresték a srácok.

Ja, annyi különbség volt köztünk hogy ők még azon gondolkodtak ez tényleg az ő hangja-e, aztán amikor meglátták hogy rohanok ők követtek, de szem elől tévesztettek.

-Seb, Archer, erre! - ordítottam.

A szörny rettenetesen erős volt. Muszáj voltam a kardommal megtartani a távolságot amíg a srácok ideérnek. Miután megnézték hogy Madisonnal minden rendben van-e Archer vele maradt, Seb pedig a segítségemre sietett. Nem is tudom pontosan meddig harcoltunk, de sikerült lefognom amíg Sebnek volt annyi ideje hogy átszúrja a szívét. Egyikőnk se volt olyan fényesen, de a tudat hogy akár meg is halhattunk volna jobb kedvre derített. Harcközben elég messzire kerültünk, így idő volt mire visszataláltunk.

-Nyugi Archer, már vége van. - lépett ki Seb az egyik bokor mögül.

Végre megvannak.

-A szívbajt hozod rám! - fakadt ki Archer.

-Hol van Adam? - kérdezte Madison.

Aggódott értem.

-Itt vagyok. - léptem ki én is.

Mintha megkönnyebbült volna, de amikor jobban végigmért minket teljesen elszörnyedt.

-Istenem.. ez miattam van. - temette arcát a kezébe.

-Nem, ne hibáztasd magad. Mi nem figyeltünk eléggé, csak magunknak köszönhetjük. - térdeltem le mellé.

Megakartam nyugtatni, de nem akartam hazudni.

-De.. ha nem jövök el, ti sem jöttetek volna és akkor nem sérültök meg. - potyogtak a könnyei.

-Madison, ezt verd ki a fejedből. Minden okkal történik és ennek meg kellett történnie. - nyugtattam tovább.

-Az egész az én hibám.. az egész.. - meredt maga elé üres tekintettel.

-Nem, figyelj rám most visszamegyünk és minden olyan lesz mint volt, rendben? - öleltem magamhoz.

Tényleg nem csak az ő hibája volt. Ha előbb találkoztunk volna Jennának nincs esélye telebeszélni a fejét. Vagy ha magamtól rájöttem volna hova ment megelőzhettem volna. Rajtam volt a nagyobb felelősség.

-Ebben nem értünk egyet. - bújt jobban az ölelésembe.

-Rendben, ezt majd később megbeszéljük. Sietnünk kell különben a lányok utánunk jönnek. - szólalt meg Seb.

-A lányok? - nézett rá kérdőn.

Tényleg, Madison nem is tudja hogy miben állapodtunk meg a lányokkal. Mondjuk nem is csodálom hogy Sebnek jutott először az eszébe hogy sietnünk kellene. Nem akart találkozni Annabethel amíg nem döntött, ráadásul mind a ketten úgy nézünk ki mintha egy háborúból jöttünk volna.

-Ők segítették kideríteni merre vagy, de nem engedtük hogy jöjjenek. Legalábbis egy bizonyos időkorláton belül. - magyarázta Archer.

-Éppen ezért jobb lenne elindulni. Feltudsz állni? - néztem rá.