A tűz védelmezője I. A sárkánytűz tündére

24.fejezet: Félni jó dolog?

Bella szemszöge:

-Milyen óránk is lesz? - kérdeztem.

Próbáltam beszélgetni hogy eltereljem a figyelmet a történtekről és egy kicsit oldjam a hangulatot. Egyszer csak Ana és Chloe megálltak előttünk. Először nem értettem hogy mi a baj, de amikor megláttam hogy miért álltak meg teljesen elsápadtam. Nem gondoltam volna hogy ha újra találkozok vele ennyire meg fogok ijedni.

-Szia Daemon, mi a helyzet? - kérdezte Archer.

Le voltam sokkolódva. Daemont nem olyan srácnak ismertem meg hogy tűrné ha valaki veszi a bátorságot és visszaszól neki, de én még konkrétan rá is támadtam. Természetesen nem volt szándékos és csak önvédelemből tettem, de akkor amikor megindult felém nem tudtam mit tehettem volna és az erőm automatikusan használtam. Némileg biztonságban éreztem magam mert itt voltak velem a lányok meg Archer, de belőle bármit kinézek.

-Sziasztok! Tudjátok csak a szokásos, de képzeljétek néhány óra elmaradt mert se a tanár se az összes diák nem jelent meg. Van tippetek hogy miért? - vonta fel a szemöldökét.

-Daemon ez.. bonyolult. - mondta Archer.

-Na ne mond és mondjuk akkor nem jutna eszedbe elmagyarázni? Van fogalmatok róla hogy mennyire aggódtam?! - nézett rám.

Az utolsó mondatán annyira megdöbbentem hogy egy kicsit még a számat is eltátottam. Azt mondta hogy aggódott és közben rám nézett. Talán azt hitte hogy elmenekülök előle?

-Miért is aggódtál? - kérdezte Chloe.

Istenem, hogy miért kell mindig a dolgok közepébe vágnia?

-Ha eltűnik hat diák meg egy tanár mégis ki az az idióta aki nem aggódik? - háborodott fel.

Nyilván nem emiatt, pontosabban nem csak emiatt aggódott.

-Mindjárt becsengetnek, jobb lenne menni az órára. - szólalt meg most először Annabeth.

Soha nem gondoltam volna hogy egyszer örülni fogok annak hogy ezt mondja. Sajnos a terem velünk szemben a folyosó végén van és Daemon az utunkban volt. Nagy levegőt vettem és követtem a lányokat, úgy hogy igyekeztem a legnagyobb távolságot megtartani köztünk. Ez a kis terv hamar meghiúsult mert Daemon elkapta a karomat és magához rántott. Amin viszont még jobban meglepődtem az az hogy egyáltalán nem erőszakosan, hanem finoman tartotta a karom és nem okozott fájdalmat.

-Ha vége az óráknak szeretnék beszélni veled az ebédlőben. - suttogta a fülembe.

Lassan felnéztem a szemébe. Most meg miért mondja ezt? Talán akkor akarja visszaadni azt a "megaláztatást"? A gondolatra nagyot nyeltem, de azért bólintottam. Nem akartam egy félős kislánynak mutatni magam, bármit is akar ezzel az egésszel nem fogom hagyni magam. Amint elengedett Chloera és Annabethre néztem, mindkettőjük szemében láttam a rémületet, de nem mondtak semmit és mentünk tovább a terembe.

-Jól vagy? - kérdezte Annabeth mielőtt bementünk volna a terembe.

-Persze, semmi baj. - hazudtam.

Nem akartam hogy pátyolgassanak. Az óra még nem kezdődött el és Chloe úgy döntött használjuk ki az időt.

-Biztos jól vagy?

-Addig nem hagysz békén amíg azt nem mondom hogy nem?

-Ahogy mondod.

-Akkor nem, nem vagyok jól!

-Mit mondott?

-Azt hogy órák után az ebédlőben beszélni akar velem, de szerintem mást tervez.