Harmincnyolcadik fejezet

995 87 2
                                    

Az utcákon a hideg, és a sötét miatt már kevesen jártak, leginkább csak azok, akiknek muszáj volt. Ennek ellenére Fábián rettegett attól, hogy valaki mégis kiszúrja a mögötte bandukoló termetes ebet a hátán a hollóval. Éppen ezért igyekezett az útvonalukat kisebb utcákra, és sikátorokra korlátozni.

~ Messze megyünk még? − kérdezett rá Pongrác egy idő után.

~ Már nem, de jobbnak láttam, ha kerülünk, mert elég feltűnő jelenség vagy − válaszolt Fábián, majd újra körbenézett, mert át kellett vágniuk egy szélesebb, világos utcán.

~ Nemcsak a pokolmacskáknak vannak képességei, hanem nekünk is − csattogtatta meg a mondandója végén a csőrét Szervác. ~ Hallottad már a szót, hogy káprázat?

~ Káprázat? − fordította a kóbor kandúr a fejét a holló felé kíváncsian. Ismerte a szó jelentését, de elképzelni sem tudta mire gondolhat alatta a tollaska.

~ Szemfényvesztés, illúzió − kárált Szervác, majd felreppent, mert pokoli társa megrázta magát.

~ Tudom mit jelent, de azt nem mire gondolsz alatta − próbálta megmagyarázni Fábián mi az értetlenségének oka.

~ Szervác képes mást láttatni az emberekkel, mint a valóság − válaszolt Pongrác. ~ A tollasok egyik képessége ez. Olyan, mint mikor a bűvész tereli a figyelmed arról, amit csinál, hogy ne vedd észre a trükköt, a csalást.

Fábián megtorpant, a pokolkutya pedig majdnem fellökte termetes mancsával. A kandúrt nem az lepte meg leginkább mire képes a holló, hanem hogy most először mutatott némi értelmet termetes kísérője. Lehet a bamba külső, és látszólag gyermeteg felfogás, és viselkedés mögött valójában olyan értelem lapul, ami nagyon is veszélyessé teszi Pongrácot annál, amit a külső rejt? Ezt jobb lesz megjegyeznie.

~ Átvágunk? − kérdezett rá a pokolkutya.

~ Igen − nyögte ki Fábián, majd még néhány pillanatnyi döbbenet után szednie kellett a lábait, hogy utolérje Pongrácot. ~  Aztán a szélesebb sikátorba be. Ott láttam múltkor két alakot, akik becsapdáztak egy kóbor, fekete macskát.

A kutya mintha bólintott volna, Szervác pedig már szárnyalt is a megjelölt úticél felé, hogy felmérje vár-e rájuk bármi meglepetés. De a szemeteskonténereken, és néhány lomon kívül nem látott semmi mást. Nem mintha Pongrác megvárta volna azt, hogy jelezze tiszta a terep, jöhetnek nyugodtan.

A pokolkutya úgy fordult be, mintha nem kéne tartania semmitől, és Fábián úgy gondolta igen kevés dolog árthat egy ekkora bestiának. Ugyan hozzá volt szokva a bűzős utcákhoz, mégis húzta most az orrát, és alaposan megnézte hova lép, mert néhányan az emberek közül, a szemeteskonténerek mögötti részt ürítésre használták.

Haladtak befelé, Pongrác pedig letette az orrát, és úgy vágott át mindenen, hogy nem nézte mibe lép bele. A kandúr kíváncsian kukucskált előrefelé, de bölcsen mögötte maradt. Távolabb pedig megpillantott egy kitett ketreces csapdát, aminek a tetején Szervác ücsörgött.

~ Nemrég jártak itt − szimatolt Pongrác. ~ Az egyik dohányzik, gyufát használ, és olcsó műbőr cipőt hord. A másik ideges típus, ezért rágózik, és meg van fázva.

~ Ezeket meg honnan veszed? − nézett a pokolkutyára furcsán Fábián.

~ A szaguk sok mindent elárul róluk − adott választ Pongrác, majd megfordult, és az orrát a földön tartva visszaindult.

Kifordult a széles utcára, és nem foglalkozva semmivel követte a nyomot.  Fábián bizonytalanul indult utána, kíváncsi volt, de ugyanakkor ki is akart maradni abból, ami következik. Korholta magát, hogy nem az ösztöneire hallgat, aminek köszönhetően eddig életben maradt, és megúszta a nagyobb bajt.

Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)Where stories live. Discover now