Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizenkettedik fejezet

Bonifác követte Lukréciát, átvágták az épületek között helyezkedő sikátorokon és az előbbivel párhuzamos utcára léptek. A fal mellett haladtak egymás mögött, az emberek többsége észre sem vette őket, akik igen, azok is kóbor állatnak nézték őket és anélkül folytatták útjukat, hogy nagyobb figyelmet fordítottak volna rájuk.

A kandúr figyelte az előtte haladó nőstényt, aki láthatóan nem vette félvállról a feladatát. Egy fiatal férfi hóna alatt szorongatott mappából lapok estek ki, amiket felkapott a szél és tovasodort, ijedten igyekezett utánuk.

Egy nyúzott arcú nő, fekete karikás szemekkel állt kezében egy kávés pohárral és csak nézett fáradtan maga elé, amikor egy mellette elsiető férfi durván meglökte. A fekete ital nagyja pedig mind a kabátján kötött ki. Elkeseredetten nézett le rá és állt neki a nagyját letakarítani egy zsebéből elővett zsebkendővel, a világos szöveten így is nyoma fog maradni.

Egy foltos, kopott, elvékonyodott, ezer éves szövetkabátot viselő öregember kézen fogva vezette néhány éves unokáját, akire számokkal nagyobb kabátot adtak. Talán örökölhette a testvérétől, vagy, hogy spóroljon a család eleve méretekkel nagyobbat vettek neki. A gyermek igyekezett magához szorítani féltve őrzött plüssét, de az kicsúszott a kezéből, amikor a kabát ujját megpróbálta felhúzni és egyenesen egy pocsolyába esett bele.

Bonifác szeme résnyire szűkült. Igen, a balszerencse hozás egyike a képességeiknek, amit használni is kell. Látszólag apró, mégha bosszantó esetek is voltak, mégsem tetszett neki, amit látott. Lukrécia nem válogatta meg kire hoz bajt.

Pokolmacskaként látták az emberek auráját, ami elárulta nekik milyenek is, megérdemlik-e, ha kicsi bosszúságot okoznak nekik vagy sem. Ráadásul ő képes volt az elmúlt huszonnégy óra eseményébe beletekinteni.

Látta a fiatal férfin, hogy ösztöndíjas egyetemista, aki rengeteg időt tölt a tanulással, hogy ne vonják meg tőle a támogatást. Az éjszakát pedig azzal töltötte, hogy a mindent eldöntő beadandó dolgozatát megírja, amiből most lapokat vesztett el.

Tudta a nőről, hogy átdolgozta az éjszakát és reggel megkezdte a másik munkahelyén a második műszakját, aminek a vége még arrébb van. Az az ebéd helyett vett kávé lett volna az a kis plusz, ami a maradék időt segített volna neki túlélni.

A gyermek az előző nap költözött a nagyapjához a szüleivel együtt, akik elvesztették az állásukat hónapokkal ezelőtt és eddig alkalmi munkákból éltek, de tegnap kirakták őket az albérletükből. Egy helyre mehettek a férfi apjához, aki szintén rossz körülmények között, egy egyszobás lakásban élt, mégis befogadta őket. Az a plüss pedig az egyetlen volt, amit a gyermek magáénak tudhatott.

Komoran nézte az előtte haladó nőstény hátát, de egyelőre nem tette szóvá az eseményeket. Nem pillantott vissza, így nem láthatta, hogy egy fiatal nőnek sodorja a szél a papírokat, aki megfogja őket és mosolyogva adja át az ifjúnak, aki nem győz hálálkodni.

Nem látta az árust, aki kilép a bódéjából és a jól ismert nőnek ingyen ad át egy kávét a kiömlött helyett. Sem azt a drága öltönyt és szövetkabátot viselő ősz férfit, aki épp akkor lépett ki a boltból, amikor a plüss a pocsolyában kötött ki és nem volt rest odalépni és az előbb, az unokájának vett puha, bársony medvét átnyújtani a síró gyermeknek.

Ahogyan a szinte láthatatlanul közlekedő fehér bársonytalpút sem, aki igyekezett minden rosszat helyrehozni, amit a fekete bundás nőstény okozott. A négylábú őrangyal jobbnak látta, ha továbbra sem veszti szem elől a másik kettőt, akik csak bajt okozni tudnak.

~ Hova megyünk? − tudakolta meg nem sokkal később Bonifác.

~ Egy építkezésre.

~ Valakinek érdeke késleltetni a befejezést? − akarta tudni.