Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizenegyedik fejezet

Luca félt, hogy meg fog fázni a rövid ruhában, hiába a hosszú szövetkabát, de az előrejelzésekkel ellentétben megenyhült az idő. A mínuszok helyett kellemes nulla és öt fok közötti hőmérsékletet lehetett mérni.

− Elképesztő mennyire megenyhült az időjárás − jegyezte meg Luca és végigsimított a ruhán a tükör előtt állva.

~ Semmi elképesztő nincs abba, ha Lucifer kicsit belepiszkál a helyi időjárásba − és figyelte a lányt hogyan nézegeti magát.

− Biztos jó leszek így? − fordult a kandúr felé.

~ Ne kezd elölről Luca, mert esküszöm tönkre teszem a harisnyádat! − küldött felé lapos pillantást. ~ Önmagadhoz képest tökéletesen nézel ki.

− Hát jó. Végül is semmit nem veszíthetek − húzta ki magát és kifelé indult a szobából.

A szekrényből előkeresett egy alkalomhoz illő cipőt, amiben az enyhe időjárásnak köszönhetően a lába sem fog fázni. Magára vette a kabátját, felkapta a táskáját, majd a kulcsait és végül Bonifác felé fordult, aki a szoba ajtajában álldogált és nem akaródzott őt jobban kikísérni.

− Igyekszem haza, addig is viselkedj jól!

~ Feltétlenül. Az a specialitásom − mozgatta meg néhányszor a farka végét. ~ Vagy nem.

− Kívánj sok szerencsét! − vett egy mélyebb lélegzetet.

~ Szerencsét? Feltűnt már neked, hogy fekete macska vagyok?

− Oh egek! Már ennyi az idő? Jobb, ha sietek. Szia Bonifác! − köszönt el és már csukódott is be utána az ajtó.

~ Utána kéne mennem, hogy ne legyen baja. Á nem! Inkább alszom még egy kicsit − fordult be a szobába és célozta meg az ágyat, de odaérve megállt. ~ De utána kell mennem. Lucifer kinyír, ha valami miatt nem jön össze az ebéd.

A bejárati ajtó felé indult, egy pillanattal később pedig már a lépcsőházban a lift előtt üldögélt. Nem kutya ő, hogy kutyagoljon több emeletnyit lefelé, amikor a képességei közé tartozik, hogy minimálisan tudja befolyásolni a műszaki dolgokat.

Hamarosan fel is ért a felvonó, ő pedig beszállt és lefelé indult. Lent várakoztak és igencsak meglepődtek, amikor kisétált az ajtó kinyitása után. De nem foglalkozott velük. Nem vágyott rá, de utol kell érnie Lucat, így amint az utcára lépett gyorsabb tempóban szedte a lábait.

Hamarosan meg is látta a lányt, aki ahhoz képest, hogy eddig nem látott a lábán magasabb sarokkal rendelkező cipőt, magabiztosan haladt. Bonifác nem örült volna egy bokaficamnak vagy törésnek.

Luca minden gond nélkül beért, a portás szokás szerint köszönt neki, de most kivételesen hosszan nézett utána. Felért az emeletre, köszönt egyet hangosan, majd az irodája felé vette az irányt. De alig akasztotta fel a kabátját, benyitottak hozzá.

− Ejha Luca! − mérte végig az egyik kolléganője. − Csak nem randid lesz?

− Hát − jött zavarba. − Csak egy ebéd.

− Csak egy ebéd, mi? − vigyorgott rá Anna és mögötte még ketten megjelentek kíváncsian.

− Igen az! − próbált meggyőző lenni, de nem igazán hangzott úgy. − A főnökasszony amúgy sem biztos, hogy elenged.

− Attól ne félj! Telefonált a férje, hogy idegösszeomlást kapott − legyintett Anna. − Ráadásnak Beki is lebetegedett. Szóval cincoghatunk egész héten, mert egyik macska sincs a házban.