Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Huszonkettedik fejezet

~ Bonifác mit fogunk csinálni? − tudakolta Ignác és továbbra is a bátyja mögül kukucskált.

~ Egyelőre csak figyelünk.

~ Figyelünk?

~ Igen, megpróbáljuk kideríteni a gyengepontjait és utána támadunk − világosította fel az öccsét Bonifác miért nem érdemes meggondolatlanul cselekedni.

~ Nem minden embernek ugyan az a gyengepontja? − lepődött meg a kis kandúr.

~ Vannak, akik bizonyos dolgokra, helyzetekre érzékenyebben reagálnak − adott választ és közben elnézett Regina divatos topánkája felé és már tudta mi lesz az, amit feltétlen megtesznek vele. Pontosabban ez a feladat Ignácra vár majd.

Közben Regina folyamatosan beszélt, leginkább magáról és arról mi történt vele. Természetesen a sikertelenségei mindig más hibájából fakadtak, vagy épp a sors húzta keresztül a számításait. A többi lány, akikkel összemérték sokkal rosszabbak, mint ő, de valószínű valakiknek a valakije, azért választották őt, vagy pedig, mert a megfelelő embernek tette szét a lábát. Kihangsúlyozta ő bizony soha nem tenne ilyet, annál többre tartja magát és az ilyenek hamar kihullanak a szakmából és az igazi tehetségek és szépségek fogják átvenni a helyüket, mint ő.

Luca hallgatta és közben helyeslően hümmögött, Regina mást nem is vár tőle nagyon, ezt tudta jól. Ráadásul soha nem változott a történet, csupán más volt a helyszín és az emberek nevei. Mindig elgondolkodott azon vajon az unokatestvére miből él, ha soha egy munkát sem kap meg, illetve mikor fog rájönni talán pályát kéne módosítania.

− Nahát, ti vagytok a kis drágák? − Figyelt fel Luca Regina hangjára, aki felfedezte jó húsz perc után a még mindig a folyosón, türelmesen üldögélő Bonifácot és a mögötte kissé álmosan kucorgó Ignácot. − Két fekete macska! Még szerencse, hogy nem vagy babonás Luca. Micsoda kék szemed van, te kis kormos képű!

Állt fel Regina a székről és indult meg Bonifác felé, aki egyelőre nem mozdult és vette le róla a tekintetét. Ignác viszont éberré vált és elhátrált tisztes távolságba, majd elnézett a szoba irányába, ahova berohanhat vész esetén és elbújhat valahova.

− A neve Bonifác, az öccsét pedig Ignácnak hívják − tájékoztatta Luca és közben lekapcsolta a sütőt.

− Hogy lehet egy ilyen édes, meleg, dorombolós bundásnak egy fagyos szent nevét adni? Biztos vagyok benne egyáltalán nem illik hozzád − gagyogott Regina a kandúrnak, ahogy lassan közeledett lehajolt hozzá.

Igyekezett azt a látszatot kelteni nem akarja a macskát megijeszteni egy hirtelen mozdulattal, de valójában tartott a hatalmas kandúrtól. Óvatosan lépett még egyet és nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Bonifác fejét, aki mindezt hagyta.

Regina ezen felbátorodva tovább simított és közelebb hajolt, a kandúr pedig pontosan erre várt. Egy pillanat alatt felállt és megfordult Regina orra elé pedig Bonifác hátsó fertálya került. Alig néhány centi hely maradt a kettő között. Ráadásul a pokoli bestia még el is eresztette magát, majd mint, aki jól végezte dolgát magasra tartott farokkal, peckes léptekkel a nappali felé vette az irányt.

− Fúj! − fintorgott Regina és felállt, de ez sem segített, mert így is sikerült  mélyet lélegeznie Bonifác ajándékából. − Nem is tudtam, hogy az állatok is tudnak pukizni.

Luca az ajkába harapott, hátha így sikerül a nevetését valahogyan elnyomnia, közben pedig nekiállt tányérokat és evőeszközöket előpakolni, csakhogy ne kelljen Regina felé fordulnia, aki mindent leolvashatott volna az arcáról. Ettől függetlenül tudta válaszolnia kell neki, így igyekezett lenyelni jókedvét.