Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Hatodik fejezet

- Uh! - nyögött egyet Luca fektében.

Bonifác ugyanis a nem kevés súlyával felugrott a hátára és ráült, mintha csak valami trónus lenne. Kinyitotta a szemét és az órára esett a pillantása. Tény és való hétköznap ilyenkor már ébren szokott lenni, de ma szombat van és tervezte tovább alszik egy kicsit.

Csakhogy Bonifác nem így gondolta. Ismerve a macskák természetét, nekik aztán mindegy milyen nap van, a reggeli idő az mindig ugyanakkora esik. Jelen esetben mostra. Megpróbált megmozdulni, de nagyon nem mert, hátha a kandúr lecsúszik a hátáról és ösztönösen belé mélyeszti a karmait.

- Bonifác szállj le rólam! - közölte vele kómás hangon.

~ Még mit nem! Fordulsz egyet, aztán húzód tovább a lóbőrt én meg közben éhen halok. Itt fogok ülni, míg fel nem kelsz és az sem érdekel, hogy nem kapsz miattam levegőt.

- Bonifác, így nem tudok felkelni! - próbálkozott Luca és újra megmozdult, hátha arrébb ugrik. - Nehéz vagy!

~ Azt mered állítani dagadt vagyok? Hát akkor közlöm nagyon is ideális a súlyom. És jobban jársz, ha nem sértegetsz.

- Nem fogok tudni neked reggelit adni, míg a hátamon ülsz! Szállj le rólam!

Luca azzal megpróbált a kezével hátra nyúlni, hátha sikerül Bonifácot elhessegetni, de csak épphogy az egyik lábát tudta kitapintani. A kandúr enyhén lehajolt és megszagolta a kezét, de továbbra sem mozdult.

- Bonifác! - szólt rá már sokadjára.

~ Közlöm, ha megfogod a lábam, akkor karmolok és az nem nekem fog fájni.

- Feladom - nyögte Luca, mert már a dereka is kezdett elzsibbadni. - Te győztél!

~ Még szép! - ugrott le róla egyenesen a földre. ~ Gyorsan kapd össze magad, mert legközelebb már a fejedre fogok ülni.

Azzal kifelé indult kecses lépésekkel és úri tartással. Luca pedig enyhén felkönyökölve, kócosan és álmosan követte a tekintetével.

- Elképesztően gonosz tudsz lenni - jegyezte meg, majd felült és nyújtózott egyet.

~ Köszönöm, minden tőlem telhetőt megteszek - állt meg az ajtóban és nézett vissza rá.

- Jó-jó megyek már - szedte magát össze Luca és szállt ki az ágyból. - De reggeli után még visszafekszem.

~ Az engem már nem érdekel - indult tovább a konyha felé és türelmesen leült a tálja mellé.

Nem sokkal később pedig meg is kapta a maga adagját, amit jó ízűen el is tüntetett. Luca is közben evett pár falatot, majd visszatért a szobába és felpolcolva a párnákat, félig ülő, félig fekvő helyzetbe befészkelte magát.

Hamarosan Bonifác is megérkezett, aki egy ugrással fent termet és helyet foglalt mellette. Majd rendes macska módjára nekiállt tisztálkodni. Luca csak nézte. Mindig is csodálta milyen hajlékony a macskák.

- Meg kéne téged fürdetni - jegyezte meg, mire Bonifác megmerevedett a mozdulatban.

Pont a hátsó lábát nyalogatta és most igen vicces pózban maradt úgy. Aztán a kék szemek Luca felé fordultak, hogy megnézze mennyire gondolta komolyan. A lány láthatóan nem viccnek szánta, mert őt méricskélte.

~ Meg se próbáld! - küldött felé komor pillantást.

- Tudom, hogy a macskák többsége nem szereti a vizet, ráadásul te igen termetes vagy, szóval nem tudom hogyan foglak lebirkózni.