ADDICTION OF BLUE ( HARRINGROVE )

7:45 [ STEVE ]

Idegesen dobol az ujjaival a kormányon, miközben befordul az iskolához vezető útra. Egész éjjel fent volt, miután felébredt abból a rémálomból. Nem tudta abbahagyni az agyalást, a gondolatai csakis az álom körül jártak. Nagy nehezen, ha sikerült is visszaaludnia, rettegett, hogy ismét visszacsöppen abba az álomba, vagy legalábbis egy hasonlóba, így inkább zenét hallgatott és próbált minden másra gondolni, csak erre nem.

Megkell írnia az esszét, hogy ne bukjon meg irodalomból. – kezdett bele fejben a teendőinek listájába.
Steve szinte sosem írt házit, így a napokban az irodalom tanár biztos meglepődik, ha egy öt oldalas esszét kap majd tőle.

Leparkol a suli előtt, kiszáll az autóból és a vállára dobja a táskáját. Nem néz senkire, de hallja, hogy pár lány összesúg mögötte.
Ők tudják. Biztos tudják, mit álmodtam. – mondja magában, aztán ráébred mennyire idiótán is hangzott ez a fejében. Honnan is tudhatnák, ha csak nem gondolatolvasók.
Idióta Harrington! – dorgálja magát.
Nem pillant hátra, megy tovább, amíg be nem lép a suliba a nagy, kétszárnyú ajtón, amire a Hawkins gimnázium kabalaállatát festették rá; A tigrist.

Steve is a kosárcsapat tagja, bár már közel sem a sztárjátékos. Nem, azt a helyet Hargrove elvette tőle. Megfosztotta az egyetlen esélyétől, hogy jó egyetemre mehessen. Részben ezért is gyűlöli őt ennyire. Ezért sem érti, hogy a tudata mégis hogyan űzhetett vele ilyen aljas játékot.

A szekrényéhez lép és körbenéz, mintha attól tartana, hogy megpillantja a közelben Billyt. Még szerencse, hogy nincs olyan sok közös órájuk. Csak minden második...
Kinyitja a szekrényét, és kiveszi, majd a táskájába süllyeszti a fizika könyvét. Rühelli a fizikát. Sosem volt jó benne és nem is érdekli.

A folyosón egyre több a diák, és Steve - bár imád emberek között lenni -, valamiért most nagyon feszengve érzi magát. Meglehet azért, mert tényleg attól tart, hogy valaki véletlenül a gondolataiban fog olvasni, és megfogja tudni, hogy mit álmodott, és azt is, hogy kivel...
Paranoia fogja el ahogy páran jobban megbámulják. Még véletlenül sem azért nézik, mert hatalmas, sötét karikák ülnek a szemei alatt, hiszen az éjszaka folyamán nem aludta ki magát rendesen. Emellett pedig úgy viselkedik, mint aki szellemet látott.

Beül az órára a leghátsó sorba és imádkozik, hogy nehogy felszólítsák, mert nem lenne képes egy értelmes mondatot sem összerakni. Az óra felénél már majdnem elalszik, amikor megérzi a szájában a bűzt. Nem mosott fogat. Egészen reggelig virított, mégis képtelen volt fogat mosni, mert teljesen kiment a fejéből. Úgy ahogyan az is, hogy letusoljon. Legalább befújta magát. Egyébként is lesz testnevlésük, utána mindig vesz egy zuhanyt, így ma is biztosan fog.
A hajáról is megfeledkezett. Arról, ami a védjegye.
A HAJÁT IS ELHANYAGOLTA! – csap belé a felismerés, akár egy villám. Felemeli a kezét, a tanár pedig úgy néz rá, mint aki mindjárt leharapja a fejét.

— Van valami hozzáfűznivalója, Mr. Harrington? – kérdezi az idős hölgy, aki a fizika tanáruk. Steve-et mindig kirázza a hideg, amikor megpillantja, mivel inkább hasonlít Freddy Krueger női változatára, sem, mint egy tanárra. Csak neki kivételesen nincs összekaszabolva az arca és nincsenek pengék az ujjai helyén. De a kisugárzása határozottan rá emlékezteti Steve-et. Ami azt illeti, még vele is szívesebben álmodott volna...

— Kimehetek a mosdóba? – kérdezi a fiú, a nő pedig kezd egyre idegesebb lenni, hogy egy ilyen ostoba kérdés miatt kellett félbehagynia az órát.

— Úgy vélem, hogy kibírja óra végéig Mr... - be sem tudja fejezi a válaszát, Steve már megköszöni és kirohan az óráról. A tanárnő hitetlenkedve nézi és kiabál utána, hogy ezért elzárást fog kapni, de a fiú már nincs ott, hogy mindezt meghallja.

Berohan a férfimosdóba. Amikor meglátja a tükörben, hogy mekkora is a probléma, hirtelen kinyílik mögött az egyik vécé ajtaja. Hevesen kezd verni a szíve, mivel arra számít, hogy egyenesen vele fogja szembe találni magát, de csak egy szemüveges fiú lép ki onnan. Ahogy a két srác tekintete találkozik mindketten meglepődnek, de egyikük sem szólal meg.

Steve felsóhajtva fordul vissza a tükör felé. A szemüveges srác sem mondd neki semmit, de furcsán méregeti Harringtont - aki kezdi elveszíteni az eszét -, miközben kezet mos, és ezek után magára hagyja a zavarodott fiút.

— Kezdek megőrülni. – enged el egy sóhajt Steve, miután a fiú távozik. Beletúr a hajába és kiegyenesedik a tükör előtt. Hirtelen megpillantja maga mögött a piros ajtónak támaszkodó magas alakot. A jégkék szempár őt nézi. A szőke fürtök göndörebbek, mint amilyenek lenni szoktak. A fiú a nyakláncával játszadozik az ujjai között.

— Már így is őrült voltál, szépfiú. – szólal meg azon az idegesítően mély hangján, amitől a lányok elalélnak. Steve megfordul, de az ajtó előtt nem áll senki. Visszanéz a tükörre, de már nem látja Őt.
Tehát már képzelődőm is. – gondolja magában.
Megmossa az arcát hidegvízzel. Nem sokkal ezután meghallja a csengőt. Fellélegzik, hogy nem kell visszamennie Mrs. Krueger órájára.
Idegesen lép ki a mosdóból. Sokan meg is bámulják őt. Főleg azok, akikkel közös órája volt az imént, és csak úgy kirohant róla.
Szedd már össze magad! Úgy viselkedsz, mint egy komplett őrült!

A szekrényéhez sétál és visszateszi a fizika könyvét, majd kiveszi az irodalmat. Már tudja, hogy jobb lett volna, ha ma otthon marad, mivel iszonyatosan hosszú napnak néz így elébe. De ez úgyis csak egy napig fog tartani... Ugye?