ADDICTION OF BLUE ( HARRINGROVE )

11:30 [ STEVE ]

Zihálva görnyed előre, miközben a kezeit a térdeinek támasztja. Alig kap levegőt és nagyon gyengének érzi magát. Szeretne hazamenni és felfalni mindent, ami a hűtőben van. Főleg édesanyja finom ragúját, amit reggel kiszemelt magának, csak akkor egyáltalán nem volt étvágya hozzá. Pedig ez nagy szó, ugyanis Steve folyton éhes. Ha ragúról van szó, azt még reggel is képes megenni.
Ám, ez a nap teljesen más.

— Na mi van, Harrington? Csak nem elfáradtál? – kiált oda neki Billy.

Egész játék alatt cseszteti őt és Steve-nek kezd elfogyni a türelme.

— Gyerünk Harrington, még van öt perc vissza a játékból! – szól rá az edző belefújva a sípjába.

Az az öt perc kínkeservesen hosszúnak tűnik a barna hajú fiú számára. Az éhség mellett a fáradtság is eluralkodik rajta.
Neki passzolják a labdát, de alig lép egyet, Billy már mögötte terem. Meztelen felsőteste az ő hátának nyomódik.

— Remélem, hogy kispadra ültetnek! – mondja gúnyosan a szőke teljesen rátapadva Steve-re. – Miattad ugyanis elég csúnyán kikapna a csapat. – szítja tovább a tüzet, Steve pedig belekönyököl a mellkasába, ahogy tovább passzolja a labdát. Billy felnevet. – Na, úgy érzem most érkeztél meg! – teszi hozzá, majd ő is meglöki, miközben a labda irányába fordul.

Steve igyekszik nem Billy közelébe kerülni, hiszen szinte rémképként élnek benne a történtek. Vagyis az álomban történtek, amik a valóságban soha nem voltak így, de az álomban igen. Tart tőle, hogy elveszíti a teste felett az irányítást... megint.

Billy ismét kosarat dob, ennek következtében pedig az edző megfújja a sípot. A szőke csapatában lévő fiúk lepacsiznak vele és vigyorogva gratulálnak Billynek. Steve csapata csak lenéző pillantásokat küld neki.
Igen, határozottan jobb lett volna, ha ma otthon marad.

Miután megvárja, hogy mindenki lezuhanyozzon, ő is beáll a zuhanyrózsa alá. Az arcába ömlik a jéghideg víz, ami ismét megváltásként éri. Főleg azért, mert leizzadt és érzi magán Billy kölniének bűzét.

Steve nem szeret másokkal zuhanyozni. Általában mindig ő az utolsó.
De természetesen nem ma...

— A lábmunkán még van mit dolgozni. – szólal meg a mély hang. Steve letörli az arcáról a vizet és a hang irányába fordul. Rezzenéstelen arccal nézi a mellette álló fiút, aki szintén meztelen és zuhanyozni készül. Nem néz végig rajta, csakis a jégkék szemeket figyeli. Mérges és nem akarja, hogy Billy egyáltalán csak hozzászóljon. Elege van a napból, elege van az álmából és ebből a kicseszett idiótából.

— Majd, ha tanácsokra lesz szükségem, szólók. – morogja oda színtelenül a választ és sampont nyom a kezébe, hogy megmossa a haját is.

— Egykoron talán tényleg tudtál kosarazni. – idegesíti tovább a szőke, miközben ő is mosakodni kezd. – De úgy fest, hogy azok az idők elmúltak, Harrington.

Steve nem szólal meg, hanem inkább levegőnek nézi Billyt.
Ám a tekintete egy idő után mégis rásiklik, és azt kívánja bárcsak ne nézett volna rá. Pofátlanul tökéletes a teste minden pontja, amit nem is rejt véka alá. Steve már annyiszor látta őt így, amikor esetlegesen a másik fiú hasonlóan csatlakozott hozzá itt a zuhanyzóban testnevelés után, de ez a mostani teljesen más... A tekintete lejjebb vándorol, bár maga sem érti miért teszi ezt. Mire feleszmél, meglátja, hogy a szőke is őt nézi. Minden szégyenérzet nélkül. Steve arra számít, hogy egyből rátámad, de Billy csak kajánul elmosolyodik a kezét pedig a mellkasáról a férfiasságára csúsztatja és a tenyerébe veszi, majd végighúzza rajta a kezét, miközben folyamatosan Steve szemeibe bámul. A fiú hirtelen elkapja a tekintetét és nyel egyet. Arcát a hideg víz felé fordítja, de akkor is hallja azt az öblös nevetést, amit Billy enged el mellette. Szinte zeng az egész helyiség, ahogy a csempéről visszaverődik a szőke hangja.

— Tudom a kis titkodat, Harrington. – hal el a nevetés ahogy kimondja ezeket a szavakat. Steve ledermed. Nem tudja mire utal Billy, de aztán amikor ismét felé pillant, látja a kék szemekben a perzselő, gonosz lángokat. – Elég szétszórt vagy. – folytatja a szőke. – Véletlenül kiesett valami a táskádból, miután átöltöztél. – végignyal a fogsorán miközben vigyorog. Steve-ben megáll az ütő, ugyanis egyből tudja, hogy miről beszél a fiú. – „Miért álmodtam Billyről?" – idézi a szőke az összegyűrt lapon lévő szöveget, amit még Steve írt a második órában, mielőtt Billy megérkezett volna.

Mivel egyre jobban felemésztették a gondolatai, ezért muszáj volt valahogyan kiadnia magából. És mivel beszélni nem beszélgetett róla, úgy gondolta inkább leírja. Úgy volt vele, hogy így talán könnyebb lesz.
Egyébként is ki akarta dobni.

— Nem az enyém. – tagadja le, de mindhiába, hiszen Billy csakis az ő táskája körül találhatott rá.

— „Mert gyűlölöm." – folytatja a szőke fittyet hányva Steve szavaira, aki egyre idegesebb és kezd kipirulni. Ezen pedig már a hidegvíz sem tud segíteni.

— Mi van kívülről betanultad? – próbál visszavágni, de mindez felesleges.

— „Mert jelenthet valamit, vagy mert túl sokszor látom. Mert talán ő is rám gondolt." – sorolja a papíron leírt érveket, viszont még mindig mosolyog. – A kedvencem a besatírozott rész. – teszi hozzá. – „Miért élveztem?" – idézi.

Steve lefagy, teljesen megdermed.
Képtelen válaszolni. Tehát ennyi volt.
De mi van, ha ez is egy álom csupán?

— Nem sejtettem volna, hogy... - akar belekezdeni Billy.

— Elég! – mondja végül Steve idegesen.
Nincs rajtuk kívül más a helyiségben, de a lehető legrosszabb ember találta meg azt a papírt.

—Velem szoktál álmodni, Harrington? – kérdezi ismét gúnyosan a fiú.

— Nem az enyém! – ismétli Steve a tagadását, ami annyira átlátszó, de muszáj tagadnia mindent, ugyanis nem derülhet fény az igazságra. Senki nem tudhat arról az álomról...

— Egyik lány sem ír ilyen csúnyán, és a te táskádból esett ki. – mondja Billy.

Steve keze ökölbe szorul. Egyszerűen nem foglalkozik a következményekkel. Behúz egyet a szőkének, aki majdnem elcsúszik ezáltal a vizes csempén, mivel erre azért ő sem számított, de Steve még időben elkapja mielőtt beverné a fejét. Steve a falnak csapódik Billy pedig Steve-nek. A szőke teste meleg a víztől, Steve bőre viszont jéghideg, ezért mindketten libabőrösek lesznek a másik érintésétől. Vagy talán attól, hogy odalent is találkoznak...

A kék szemek megtalálják a barna tekintetet. Mintha kismillió másodperc telne el, csak csendben kémlelik egymást. Steve szíve hevesen ver és fogalma sincs, hogy mi történik körülötte. Meglepődik, hiszen a szőke szemeiben is mintha egy pillanat erejéig rémületet látna. Végül Steve úgy dönt, hogy leakarja győzni a félelmét.
Megcsókolja Billy telt ajkait, aki láthatóan mindenre, csak erre nem számított.
Steve gyorsan elrántja a fejét, mert rájön, hogy lehet ez mégsem volt annyira okos ötlet. Ám, ekkor rajta van a meglepődés sora, ugyanis a szőke hirtelen tapasztja rá a száját az ajkaira. Akaratosan és követelőzve, akár csak az álmában.
Steve enged a csábításnak és érzi, hogy még jobban megkeményedik.
Ez lehetetlen, ez visszataszító... Ő és Hargrove nem tehetik ezt.
De mégis megtették.
Steve szíve úgy dübörög, hogy alig kap levegőt, viszont Billy erőszakosabban csókolja, miközben megragadja a csípőjét. A barna hajú fiúnak levegőre van szüksége. Beleharap a szőke ajkaiba, ezzel visszarántva mindkettejüket a szörnyű valóságba.

Steve kitépi magát Billy érintéséből és nem nézve a fiúra rohan vissza az öltözőbe, hogy minél messzebb tudja magát a rémálmától, ami most valóra vált...