13:00 [ BILLY ]

269 19 2
                                    

Ellógja az összes órát testnevelés után. Egyszerűen képtelen felfogni a történteket, és régóta először (vagy talán életében először) szégyelli magát. Képtelen lenne úgy emberek közé menni jelenleg, hogy tudja mit tett, és engedte, hogy a fiú megtegye vele ezt.
A fiú, aki történetesen Steve kicseszett Harrington. Billy ellensége, akit tiszta szívéből utál. Mégis hagyta, hogy mindez megtörténjen.

Amikor Billy megtalálta az összegyűrt cetlit és elolvasta annak tartalmát, megijedt. Őszintén megrémült, hiszen nem akarta elhinni, hogy Steve-vel ugyanaz történt, ami vele. A fiú is ugyanúgy róla álmodott, és a jegyzetből, mint kiderült, nem is akármit álmodhatott.
Billy hallott dolgokat arról, hogy vannak olyan esetek, amikor az ember álmodik valakivel, mert a másik személy vagy rá gondol, vagy szintén szerepel az álmában. Esetlegesen akadnak olyan álmok, amik déja vu-t okoznak az emberekben, hiszen előre megálmodnak bizonyos eseményeket.
A szőke sosem hitt ezekben a dolgokban, most viszont mégis kezdi azt érezni, hogy lehet valóságalapjuk. Már, ha tényleg azt álmodta Harrington, amire gondol. Mindenesetre, tudni akarja a válaszokat, még ha a történtek után ez hülyeség is.

Steve elrohant, és Billy megvárta amíg távozik. Megszárítkozott, majd felöltözött. Még ezek után is érezte a nyelvén Steve szájának csípős ízét. Chipset ehetett, vagy valami fűszereset.
Felsejlettek előtte a képek, ahogy Steve szájába kér – vagyis inkább követel – bejutást a nyelvével, amit a barna hajú megadott neki. Talán az volt a pont, ahol minden elromlott. Ahol megfertőzte Billyt ezzel a furcsa... dologgal.
Hiszen még mindig nem tudja, minek is nevezze. Vágynak aligha akarja, mivel ő nem meleg. De ez több volt. Valami egészen... más.
Úgy döntött, hogy ír Steve-nek egy üzenetet. Letépte a fiú papírján maradt üres felületet, majd csak ennyit firkantott rá:

Suli után.
Nálam.
15:00
Ne kelts feltűnést!
B.

Gondolta ez megteszi. Amikor meggyőződött róla, hogy már senki sem tartózkodik a folyosón, és mindenki órán van, becsúsztatta Steve szekrényén lévő vékony rácsok egyikén a cetlit.

Most már úgy gondolja, hogy ez baromira ostoba döntés volt, de ez van. Mivel tudja, hogy ma csakis az övé a ház estig, ezért nem fél attól, hogyha megjelenik nála a fiú.
Egyelőre viszont még nem tudja eldönteni, hogy mit is akar jobban: összeverni Harrington, vagy sokkal inkább megcsókolni őt.

Nem, ne légy ostoba! – figyelmezteti magát, miközben a tévé előtt felemeli a súlyzórudat.
Folyamatosan az órát figyeli, de még csak egy óra van.
Hogyan fogja kibírni egészen háromig?

— Egyáltalán mi a fasz van velem? – kérdezi magától és leteszi a rudat. Még több súlyt rak mindkét végére. Újból emelgetni kezdi.

A tévében egy igencsak mutatós hölgy tornamutatványokkal szórakoztatja a tévé nézőit. Billy figyeli őt, miközben emelgeti a súlyt. Figyeli a nő melleit. Kicsik, de formásak. Aztán a keskeny csípőjére téved a tekintete. Ahogy beterpeszt a hölgy, a nőiességét kezdi el nézni, majd a combjait, ahogy megfeszül rajtuk a cicanadrág.
De semmi sem történik.
Ledobja a földre a súlyzórudat és idegesen nyúl a tévé mellett lévő asztalhoz, amin a cigarettásdoboza pihen. Kivesz egy szálat, a szájába dugja és az öngyújtójával meggyújtja azt.
Visszanéz a nőre, miközben szippant egyet.
Semmi.
Lenéz a nadrágjára, hátha... de semmi.
A fejében kavarognak a gondolatok, és csakis arra az átkozott szájra és nyelvre tud gondolni. A barna fürtökre és a széles csípőre, meg arra a farokra, ami az övének nyomódott a zuhanyzóban.

Billy ideges. Sőt, nem is ideges, inkább... kétségbeesett.
Olyan gyorsan szívja el a cigarettát, hogy észre sem veszi.
Mintha egy kibaszott rémálomba csöppent volna, amiből nem tud felébredni.
Elromlott. Ennyi volt, kész vége. Képtelen lesz már megdugni rendesen egy nőt ezután?
Aggódni kezd, szétver a házban pár dolgot, és még csak az sem érdekli, hogy ezért mennyire nagy büntetést fog kapni az apjától, amikor este hulla fáradtan hazaér, és ez fogadja. Na meg a fia, aki elromlott.

Billy az apja italos pultjához lép, és kiveszi a legerősebb whiskeyt, amit talál. Már poharat sem vesz hozzá, csak kinyitja az üveget és meghúzza. Az alkohol marja a nyelőcsövét, alig kap levegőt, de magába kényszerít minél több kortyot az italból, amitől megváltást vár.
Leül a kanapéra és felsóhajt. Lehunyja a szemeit, ám ez nagy hiba. Élőnagyságban látja maga előtt a fiút, ahogy előtte áll. Azok a nagy, barna szemek az övét vizslatják, miközben ő maga is meztelenül áll a zuhanyzóban. Steve szemei a testére siklanak.
Harrington a zuhanyzóban úgy nézett rá, mint egy szűz, aki arra vár, hogy valaki végre rendesen kezelésbe vegye. Pedig aztán azt Billy is pontosan jól tudja, hogy Harrington minden, csak nem szűz. És nem is meleg. Ahogyan ő sem... Akkor mégis mi ez az egész?

Megint kortyol az italból és nagy nehezen elhatározásra jut.
Ha Harrington esetlegesen idetolja a képét, akkor Billy meghallgatja. Hiszen ezért is hívta ide. De azután... kitölti rajta a dühét. Csak nem egészen olyan formában, amire Harrington számít.

ADDICTION OF BLUE  ( HARRINGROVE )Where stories live. Discover now