ADDICTION OF BLUE ( HARRINGROVE )

17:40 [ STEVE ]

Sosem hitte volna, hogy egyszer megéri ezt a pillanatot, de jelenleg olyan hangosan nevet, hogy zeng tőle a szoba.

Beleröhög Billy Hargrove képébe, aki azt ajánlotta neki, hogy lefekszik vele. Önszántából, mert ezt akarja. A nagy Hargrove le akar feküdni vele. Pont vele. Az Ősellenségével.

— Kezdesz felhúzni, Harrington! – jegyzi meg morgolódva Billy, aki még mindig az ágyon ül egy terpeszben. Steve nehezen abbahagyja a nevetést, amikor leül az ággyal szemben lévő asztal melletti fotelbe.

— És én azt hittem, hogy felébredtem a rémálomból! – mondja kuncogva. Mivel tényleg... töretlenül abszurd ez az egész szituáció. – Nem vagyok meleg. – ismétli önmagát és ránéz a szőke hajú fiúra.

— Az álmodban mit csináltunk? – kérdezi Billy, amitől hirtelen Steve arcáról teljesen lehervad a mosoly.

Most ébred rá, hogy a szőke nem viccel és ez megrémiszti Steve-et. A gyomra liftezni kezd, miközben morog egyet. Egész nap nem evett semmit, csak egy rohadt chipset a suliban lévő automatából, meg egy almát, de még sincs egyáltalán étvágya. Főleg nem ezekután...

Nem szabadott volna eljönnie ide. Billy teljesen őrült, és veszélyes. Mégsem mozdul meg. Nem rohan ki az ajtón. Kiszárad a szája, ahogy a szavakat formálja. Fel sem akarja fogni, hogy tényleg kimondja őket:

— Leszoptál és megdugtál. – mondja.

Mintha egy része felszabadulna attól, hogy hangosan kimondhatja és kiengedheti ezzel magából az álom iránt érzett frusztrációt. Bármennyire is vonzza és taszítja őt egyszerre az emléke.

Billy nem felel, csak hümmög egyet, ahogy eldől az ágyon. Steve felé fordítja a fejét.

— Álmomban előttem térdeltél, Harrington. – mondja ő is, mire Steve tenyere izzadni kezd.

— Csak szeretnéd, hogy ez megtörténjen, Hargrove! – szúrja oda, de nagyon is pörög közben az agya.

A barna hajúban bizsergés tőr fel, amikor meglátja, hogy Billy elmosolyodik. Ez viszont koránt sem gúnyos, vagy elégedett mosoly. A vonásai ellágyulnak és boldogan mosolyog. Talán még két apró gödröcske is megjelenik a szája szélén, de Steve nem figyeli sokáig, ugyanis amíg ő ennyire elbambult egy egyszerű mosolytól, Billy már előtte áll. Lehajol és kezeit a fotel karfáira támasztja, miközben Steve hátrahőköl és próbál elsüllyedni a bélésben. Hargrove kíváncsian fúrja tekintetét az övébe.

— Mit felelsz hát az alkumra? – kérdezi lágyan. Igen, a hangja határozottan kedves, amitől Steve még jobban szorongani kezd. Billy Hargrove sohasem kedves és gyengéd senkivel. Egyszerűen ez az ő agyába nincs bekódolva. Vagy talán... mégis?

— Honnan tudjam, hogy nem akarsz átverni? – fúrja tekintetét azokba a vakítóan kék szemekbe, amik most nem a haragos óceánra emlékeztetik őt, hanem sokkal inkább egy békés lagúnára.

— Azt hiszem, muszáj lesz megbíznod bennem. – mondja a szőke.

— Végzetes hiba lenne ilyet tenni. – válaszolja a barna.

— De te mindig is a hatalmas baklövéseidről voltál híres, Harrington. Nem igaz?

— Miért akarod ezt ennyire? – rázza meg értetlenül a fejét Steve, a szemöldökei pedig kérdőn ívelnek felfelé. A szíve egyre hevesebben ver, a hasa görcsöl és érzi a bőrén Billy meleg leheletét, ahogyan közelebb hajol hozzá.

— Itt nem ez a legfontosabb kérdés. – tereli a választ a fiú. – Hanem az, hogy te miért ellenkezel?

Steve lassan lepillant a nadrágjára, ahol eddig észre sem vette azt a dudort. Kétségkívül egy valamit jelent, amire nem akar gondolni.

— Mert utáljuk, sőt gyűlöljük egymást! – feleli ingerülten, mert egy csapdában érzi magát. – És egyáltalán nem helyes!

— Valóban nem az.

Billy hangja olyan nyugodt és csábító. Steve nem érti miért történik vele mindez, és bármennyire küzd ellene... képtelen uralkodni magán.

Ekkor mintha csak meghallgatta volna valaki a fohászait, kopogást hallanak. Billy prüszköl egyet, majd eltolja magát Steve-től, aki ezzel egyidőben fellélegzik.

A szőke átveszi a pizzát, amit rendelt, és miután kifizeti, átnyújtja Steve-nek. A barna hajú fiú tátott szájjal néz először a két dobozra, majd Billyre.

— Gondoltam éhes lehetsz. – mondja a szőke.

Harrington képtelen arra, hogy bármit is mondjon, ugyanis a pizza illata azonnal lecsillapítja tiltakozó gyomrát, és falni kezdi.
Billy nézi őt, de egy falatot sem eszik. Steve már majdnem a pizza felénél jár, amikor észreveszi, hogy a szőke szüntelenül őt bámulja. Meglehet kellemetlennek kéne éreznie, hogy az éhség miatt bezabálja az ételt, de nem érdekli. Az sokkal inkább zavarja, hogy Billy... törődik vele. Pizzát rendelt... neki.

— Én ezt még mindig nem értem. – mondja két falat között.

Billy rágyújt. Steve szólni akar, hogy ez mekkora tahóság, miközben ő eszik és amúgy is ki nem állhatja a cigarettafüstöt, ám nem teszi.
A szőke nem felel azonnal, csak szív egyet a cigarettából, és hagyja, hogy átjárja a testét ez a kellemes érzés, majd az orrán fújja ki a füstöt ahogyan a padlószőnyeget nézi.

— Először nem akartam ezzel foglalkozni. – kezd bele. – Volt ez az álmom veled, meg minden. Nem tudtam elmenni amellett a tény mellett, hogy merevedést okoztál nekem reggelre. – néz fel és megtalálja Steve tekintetét, akinek megáll a kezében a falat.

Ha Billy tudná, hogy neki nem csak merevedése volt, hanem konkrétan elment attól, amit vele álmodott...
Nem, ezt azért nem osztja meg vele.
Még ebből is simán gúnyt űzne!

— Egész nap az ostoba képed járt a fejemben, és kedvem lett volna összeverni. – vallja be Billy. Steve úgy érzi, hogy olyan, mintha Billy meggyónná neki az álmát és azt, amit ez okozott. – Aztán megtaláltam azt a papírt... - rázza meg a fejét, miközben újat szippant. – Nem akartam elhinni, hogy veled is ugyanaz történhetett.

— Nos, szar egy véletlen. – jegyzi meg Steve, mert úgy gondolja, hogy muszáj mondania valamit.

— Az. Jó szar. – horkant fel Billy.

A barna hajú fiú el sem hiszi, hogy egyetértenek valamiben. Vagy csak egyáltalán a tényt, hogy ők ketten képesek megmaradni egy szobában mindenfelé törött tárgy nélkül.

Steve lenyalja az ujjáról a paradicsomszószt, az utolsó szeletet pedig visszateszi a dobozba.

— Az alku záradéka... - kezdene bele, de nem is tudja hogyan folytassa. – Mennyi időre szólna?

Billy ismét ránéz és gondolkozni kezd. Steve látja, hogy kissé meglepte ezzel a kérdéssel őt.

— Egy napra. Vagyis inkább erre a napra. Már amennyi maradt belőle.

— Te csináltál már ilyet?

— Nem, Harrington. – mondja Billy őszintén. – Nem vagyok meleg.

— Az jó. – nyugtázza Steve. – Én sem.

— Remek. – feleli Billy, majd csend ül közéjük. A szőke elnyomja az ágy mellett lévő éjjeliszekrényen a hamutálban a cigarettát. Éppen fordulna vissza Steve-hez, aki hirtelen már előtte terem és az ajkaira tapad.
Billy belemosolyog a csókba.