Bts reakciók (III)

★彡 23/1 彡★

╚»★«╝Eltévedsz az erdőben, és találkozol velük╚»★«╝ Werewolf!AU

Úgy döntöttél, sétálsz egyet az erdőben. Mivel már többször tetted meg ezt az utat, nem féltél, hogy netalán eltévednél vagy hasonlók, hiszen volt is egy kijelölt utad erre a célra. Szóval teljesen biztonságban érezted magad. Viszont most szerettél volna kicsivel több területet felfedezni, ezért letértél az útról. Persze a más megtanult- és előzőleg is használt-, módod használva miszerint ha eltévednél tudd hova indulj. Egy félholdat faragtál a fákba. Nem mondhatni valami okos ötletnek, hiszen rengeteg fa van, ugyanakkor mivel ez neked mindig segített, úgy gondoltad nem lehet belőle baj. A gallyak felpattantak, és a levelek ropogtak a lábad alatt, ahogy az erdő felfedezetlen részei felé haladtál. Figyelmes lettél valamire, ami úgy hangzott, mint a folyó víz, és ami felkeltette az érdeklődésedet, ezért a hang felé vetted az irányt. Végül egy kis patakhoz értél, amely elzárta az utadat. Tovább akartál menni, és óvatosan ráléptél a sziklákra, nehogy beázzon a cipőd vagy megcsússzon a lábad. De nem vetted észre, hogy az egyik sziklát moha borította, így az megcsúszott és beleestél a patakba. Érezted, ahogy a bokád meghúzódik, aminek hangot is adtál egy fájdalmas sikítás kíséretében. 

– Istenem. Mi a fene van velem? – morogtad az orrod alatt miközben megpróbáltál felállni, de olyan fájdalom nyilallt a bokádba, hogy azonnal visszaestél a vízbe. 

– Hát ez nagyszerű. Nincs itt senki, és én meg fogok halni ebben az ostoba patakban, csak mert nem tudok lábra állni – dühöngsz felpillantva az égre, megkérdőjelezve életed minden döntését, amelyek idáig vezetek. A víz és a levegő egyre hidegebb lett, amitől reszketni kezdtél. Felültél a vízből, és megpróbáltad kivonszolni magad a patakból. Ugyan lassan de végül csak sikerült és víz szélén ültél, teljesen elázva, de legalább kikerülve a hideg vízből. Tudtad, hogy a segélykiáltás eredménytelen, úgysem jött senki az erdő ezen részeire, de azért kiabáltál, remélve, hogy valami csoda folytán valaki meghallja. Már éppen fel akartad adni, amikor ágak csattanását hallottad, mintha valaki feléd tartana.

– Halihó? Van ott valaki? Tudnál segíteni? Megcsúsztam és elestem, és megsérültem a bokám, attól tartok, hogy eltörhetett, vagy fogalmam sincs, de iszonyatosan fáj és nem tudok lábra állni – hadartad el gyorsan, azonban senki nem válaszolt. A zajok egyre közelednek, és határozottan úgy hangzik, mint egy csapat... bármi is legyen az úton. A léptek túl könnyűek voltak ahhoz, hogy emberiek legyenek. Csak remélni tudtad, hogy nem valamiféle vadállat, de legfőbbként nem éhes vadállat. Erősen bámultál oda, ahonnan a zajokat hallottad, és láttad a sötétbarna szőrzetet. Sötétbarna és ezüst szőrzet többszörös megmutatkozása. Ahogy közelebb értek, lehetett tudni, hogy egy farkasfalka, méghozzá 7 darab.

– Remek! Mi lehet rosszabb? Ha éhezésben halok meg, vagy a farkasok elevenen megesznek? – kérdezed egyenesen a farkasokra nézve, nem mintha bármit is értenének belőle – Nem kellett volna letérnem az ösvényről, az szent dolog – sóhajtasz fel fájdalmasan. Az egyik farkas, egy meglehetősen nagy fekete, elindult feléd. Most körülbelül egy lábnyira volt tőled, és odahajolt, hogy megszagolja a földön pihenő kezed.

– Most azért szagolsz meg, mert én leszek a következő áldozatod? Ide figyelj, farkas, nem így tervezek meghalni, szóval, ha megpróbálsz egy darabot is ki harapni a kezemből, vagy bármelyik testrészemből, harcolni fogok – minden erőddel azon vagy, hogy a valaha legfélelmetesebb pillantásod vedd elő, még ha tudod, hogy semmi esélyed ezzel szemben. De valóban nem így akartál meghalni. Mégis ki akarna így meghalni, hogy hét farkas cafatokra tépi? Hisztérikusan felnevetsz mikor a farkas egészen közel ereszkedik hozzád, hogy szinte pár milliméter választ el attól, miszerint hozzád érjen orrával. Legszívesebben sikítva csuknád be a szemed, de mégis állod pillantását a lehető legfélelmetesebben nézve vörös szemeibe, amiben színtiszta kedvességet fedezel fel és talán egy kis csibészséget, ami vicces elvégre mégis csak egy farkasról van szó. – Nevetséges, hogy beszélgetek veled mikor fogalmad sincs mit mondok. De tényleg nem itt és nem így akarok meghalni. Ezt gondolom te is megértenéd, hiszen magatehetetlenül te sem akarod végezni, vagy tévedek? – a farkas nyöszörög rád, megnyalja az arcodat, leül és csóválni kezdi a farkát. Megmosolyogtat ez a kedves kis gesztus, mintha nem valami vadállat lenne hanem egy édes házi kutya. 

– Hol vannak a többiek? – nézel körül mikor feltűnik, csak ketten maradtatok.