Bts reakciók (III)

★彡 27 彡★

Nem hiszem, hogy említettem már, de ha bármelyikőtök depressziósnak vagy idegesnek érzi magát, és úgy érzi szüksége van valakire, akivel beszélgetne, én itt vagyok. Nem ígérem, hogy tudok jó tanácsot adni, viszont meghallgatom és igyekszem segíteni. Viszont ha ez nem elég, akkor mindenképp szakembertől kérjetek segítséget, hiszen nem szégyen. De éppen ezért mivel viszonylag érzékeny téma, nagyon kérlek csak azok olvassák, akik elég erősek hozzá.
Ui: Még egy apró kis érdekesség. Ezúttal a fiúk szemszögéből fog íródni a rész, és külön szedtem őket, mivel másképp egészen hosszú lenne.

╚»★«╝Öngyilkos akar lenni ╚»★«╝

🅹🅸🅽

Végre eljutottam arra a pontra, ahol már nincs visszaút. Soha nem gondoltam volna, hogy egészen eddig jutok, de egyszerűen már nem tudok mit kezdeni. Mindent meg akartam tenni, amit eddig nem sikerült, hogy legalább az utolsó napomon legyek igazán boldog. Már ha ezt lehetséges. Reggeliként a kedvenc éttermünkbe mentem, hogy egyek egy ráment. Talán ez lesz az utolsó alkalmam, hogy idejövök. Pedig nagyon kis hangulatos helyiség, és imádtunk a fiukkal idejönni. Elmosolyodom az emlékekre annyira, hogy észre sem veszem a velem szemben álló, kérdő tekintettel rendelkező fiatal nőt. Ennyire a gondolataimba merültem volna, hogy észre sem vettem mikor sétált be?
- Esetleg szabad ez a hely? - most rajtam volt a sor, hogy kérdő tekintettél pillantsak fel rá, hiszen számtalan üres asztal volt még ezen kívül. Akkor mégis miért éppen mellém akar ülni? Vagyis velem szembe, de ez teljesen lényegtelen. Magam se tudom miért, de bólintottam neki, majd a telefonom kezdtem el böngészni. Vagyis csak úgy tettem, mivel zavarban éreztem magam és fogalmam se volt mit mondhatnék. Talán nem is kellett volna semmit, viszont túlságosan érdekelt, miért éppen ide ült.
- Lee T/N - nyújtja felém kezét ezzel megtörve a csendet. Először furcsán pillantottam rá, hiszen nem szokás bemutatkozni ha éppen leülsz egy idegen mellé, sőt az én esetemben sokszor meg sem teszik ezt a lépést, hanem egyből az alsót is lehúznák rólam csakhogy figyeljek rájuk...nos, igen..csak arra nem gondolnak nekem ez mennyire kellemetlen.
- Kim Seokjin - vonakodva ugyan de felé nyújtom a kezem gyengéden megfogva a sajátját. Egy pillanatra még a lélegzetem is eláll. A tenyerem egyből izzadni kezd, szívem egy sokkal gyorsabb tempót vesz fel az eddigieknél, ahogy érintkezik bársonyos bőre az enyémmel. Hogyan lehet valakinek ennyire puha, finom bőre? A sajátom agyon van ápolva mégse ennyire bársonyos, sőt még a közelébe sem ér. Megköszörülve torkom kapok észbe miszerint a kelleténél tovább fogom a kezét, majd mint egy áramütés elhúzom tőle, kissé szégyenlősen lesütve szemeim. Fogalmam sincs mi ütött belém, de ebben a pillanatban újra kisgyereknek érzem magam. Egy nagyon szégyenlős kisfiúnak, ki éppen most készül bevallani érzéseit szerelmének. Aish, ugyan már Seokjin, miket beszélsz itt? Soha senkinek sem kellenél igazán, csak a pénz, a hírnév számít..semmi más...
- Bocsánat, hogy megkérdezem, nem akarok tolakodó lenni, de minden rendben? - kérdése olyan őszintén csenget, hogy képtelen voltam nem reagálni rá. Természetesen nem fogom elmondani mi baj, viszont jól esik, ha valóban érdekli őt. Nagyot sóhajtva nyúltam a pohár üdítőmhöz annak reményében, hogy iszom egy kortyot majd érdeklődve emeltem rá tekintettem.
- Ezt hogy érted?
- Még így is, hogy nem ismerlek, látom mennyire szomorúnak tűnsz, vagy netalán tévedek? - érdeklődve pillant rám, amire meglepődöm. Ennyi idő alatt csak édesanyám lenne képes leszűrni, hogy valami nincs rendben. Mielőtt válaszolnék belenézek azokba a sötét szemekbe mibe csupán pár másodperc alatt elveszek. Nem tudom megmagyarázni mi lehet ez, viszont hosszú hónapok óta végre úgy érzem, hogy élek. Van akit igazán érdekel mi van velem, még ha csak udvariasságból is kérdezte, számomra akkor is sokat jelent.
- Nem, nem tévedsz - halkulok el a végére. Fölöslegesnek tartottam magyarázkodni vagy tovább folytatni a beszélgetést, csak abban bízom, hogy elmegy innét minél előbb. Soha nem szerettem igazán az érzelmeimről beszélni, hála a temérdek kihasználásnak, ugyanakkor mindig megérintett ha igazán aggódtak értem, és ez a lány, hiába nem ismer mégis úgy érzem, törődik velem. Egyáltalán fogalmazhatok így, hiszen valóban a nevünkön kívül semmit sem tudunk a másikról.
- Figyelj, nem tudhatom mi nyomja a lelked, de kérlek, ne csinálj semmit, amivel árthatsz magadnak. Tudom, most találkoztunk de aggódom érted, szóval ha bármi van vagy csak szeretnél valakivel beszélgetni, meghívlak egy italra - gyorsan ír valamit egy kis lapra majd a kezembe csúsztassa és már itt sincs, én meg úgy pislogok mint hal a parton.