Bts reakciók (III)

*ੈ✩83

Sziasztok!
Kicsit későn de itt vagyok a következő résszel, de még előtte szeretnék egy kis magyarázatot adni ezzel kapcsolatban.
Nem látom értelmét tovább „húzni” ezt a sorozatot, hiszen a legtöbb és legfontosabb témákat nagyjából mind leírtam, ugyan még pár részt hozok ezen kereket belül, hogy nagyobb képet kapjatok, hogyan képzeltem el a Bangtannal a családot, de szerintem nagyobb hangsúly lesz a gyerekek életén.
Nagyjából úgy terveztem, sőt szeretném mindenképp teleírni ez a köttetett is, de ez amit mondtam a részekkel kapcsolatban, max plusz még 2-3 fejezetet foglal magába, tehát még a 90 fejezetet sem fogja elérni ez a gyűjtemény. Ötletem nincs mivel tudtam a fennmaradt részeket betölteni, így akinek van valami kis ötlete (lehet az bármi) kérem, valamilyen formában tudassa velem. Vagy akár azt is, ha nem akarjátok, hogy többet írjak velük. Végül is elég sok reakciót szültem már xD, igazán nehéz valami ujjat, egyedit alkotni.

Ryuji és Junghwa
Junghwa gyorsan kopogtatott a bejárati ajtón, majd izgatottan az ajkába harapott, miközben arra várt, hogy valaki kinyissa.

– Igen? – mondta Jin, miközben kinyitotta az ajtót, és mosoly jelent meg az arcán, amikor látta, hogy Jungkook lánya az. – Junghwa, szia!

– Szia Jin bácsi – válaszolta a lány, és egy apró mosollyal üdvözölte a férfit.

– Gyere csak be – intett Jin a mögötte lévő házba, Junghwa pedig bólintott, mielőtt előrelépett és belépett. – Nem tudtam, hogy ma átjössz. Ryuji általában előre elmondja nekünk.

– Nem tudja – magyarázta a lány. – Ez amolyan pillanatnyi döntés volt.

– Ó – bólintott Jin. – Nos, fent van a szobájában – intett fejével, hogy nyugodtan menjen.

– Köszönöm Jin bácsi – bólintott utoljára, majd megfordult, és elindult a lépcsőn Ryuji szobájába. Azonnal a folyosón a bal oldali harmadik ajtóhoz ment, majd halkan kopogott.

– Gyere be – mondta a fiú, és elcsavarta az ajtón lévő gombot, kinyitotta, és bedugta a fejét.

– Hé – suttogta, és Ryuji felnézett az asztalán heverő házi feladatból, majd széles mosoly jelent meg az arcán a lány láttán.

– Junghwa, szia – köszönt a tinédzser, és intett a kezével, hogy jöjjön be. A lány belépett, és becsukta maga mögött az ajtót, mielőtt odament, ahol ö ült. – Mit csinálsz itt? Azt hittem, ma otthon pihensz.

– Megmondtam neki – fakadt ki a lány, és Ryuji szemei ​​elkerekedtek, ahogy azonnal rájött, mire gondol.

– És?
– Pontosan úgy reagált, ahogy mondtad – morogta Junghwa, miközben a könnyek elkezdték elhomályosítani a látását. Ryuji azonnal felnyúlt, megtörölte a szemét.

– Gyere, ülj le és beszéljünk – utasította a fiú, miközben felállt a székről, megfogta a kezét, és az ágyához vezette. Először leült, majd lehúzta maga mellé, egyik karjával a dereka köré fonta, míg a másikkal a kezét fogta.

– Szóval, hazamentem, és elmondtam apámnak, hogy beszélnem kell vele és az anyámmal is – kezdte szomorúan a lány – Úgy kezdtem, ahogy javasoltad, azzal, hogy elmagyaráztam nekik, mennyire szeretnék gyakornok lenni, és hogy ez az egyetlen dolog, amiben látom magam.

– És mit mondott Kook bácsi? – kérdezte Ryuji.

– Azonnal nemet mondott. Mintha nem is hallott volna semmit, amit addig mondtam.

– És mit mondtál ezek után?

– Nos, belegondolt abba, hogy milyen nehéz volt neki, apádnak és a nagybátyáinknak, és mennyire nem akarja, hogy ez megtörténjen velem – folytatta a lány figyelmen kívül hagyva a fiú kérdését. – Ezek után talán azt mondtam volna neki, hogy irracionális diktátor.