A prima vista || HP ff

●14●

Sirius maga sem tudta először, hogy mire ébredt fel az éjszaka közepén. Sőt, az első pillanatban még azt sem realizálta, hogy hol van. Szép lassan aztán, ahogy egyre inkább felébredt és felszállt a szeméről az álmosság, Sirius felismerte Remus parányi lakásának nappaliját, ahol egy nyikorgó és kemény kanapén találta meg az ablakon besütő Hold gyér fénye. Csend volt, még a szél sem fújt odakint. Már éppen készült átfordulni a másik oldalára, hogy megpróbáljon visszaludni, de akkor újra meghallotta a hangot, ami miatt eredetileg felébredt. Remus szobájából jött, s egyfajta nyöszörgésnek tűnt.

Sirius azonnal felpattant a kanapéról, s elfintorodott kicsit, mikor a bútor egy hangos nyikorgással válaszolt a tettére. A volt griffendéles kiseperte a haját a szeméből, majd átvágott a sötét szobán, s megállt a zárt ajtó előtt, amin túl Remushoz juthatott volna. Hezitált. Nem tudta, hogy bemehet-e oda, vannak-e már olyan szinten, hogy csak kérdés nélkül berontson hozzá. Mégis, nem várhatott tovább. Érezte, hogy Remus bajban volt és mindenáron segíteni akart neki.

Óvatosan nyomta le a kilincset, majd halkan belépett a szobába, ahol teljes sötétség uralkodott. Sirius lassan haladt csak előre, mert nem akart semminek sem nekimenni, de így csak még elviselhetetlenebb volt az a fájdalmas hang, amit Remus adott ki egyfolytában, bár mintha egyre gyengébb és gyengébb lett volna.

– Hogy az...! – szisszent fel Sirius, mikor sikeresen belerúgott az ágy sarkába, azonban nem volt ideje arra, hogy pátyolgássa a sérült büszkeségét. Addigra már többnyire megszokta a szeme a gyér fényviszonyokat, így ha tisztán nem is, de pontosan jól látta, hogy Remus remegve feküdt a hátán, a feje folyamatosan forgott a párnát és könnyek csorogtak le a sápadt arcán.

– Remus – sóhajtott fel szomorúan Sirius, s óvatosan leguggolt az ágy mellett, majd finoman megfogta a fiatal férfi karját. – Csak egy rossz álom, Remus! Bármit is látsz, az nem a valóság. Én itt vagyok veled, örökké!

Remus nem ébredt fel azonnal, ami csak még jobban összetörte Sirius szívét. Gyűlölte abban az állapotban látni a barátját, szenvedve forgolódni az ágyon átélve élete legszörnyűbb eseményeit újra és újra. Ez történt akkor is, mikor még a Roxfortba jártak. Úgy látszik, az évek nem lettek könnyebbek számára azóta sem.

– Semmi baj, Remmy – suttogta Sirius, nem adva fel. – Minden rendben lesz, elhiszed nekem? Nem kell félned többé, csak ébredj fel!

Lassan, de Sirius halk hangja megtette a hatását, s nem sokkal később Remus felriadt a rémálomból. Először ő is legalább annyira zavart volt, mint pár perccel korábban Sirius, de aztán realizálta, hogy hol van és mi történt.

– Sirius?

A halk, gyenge kérdés késként hatolt a fekete hajú szívébe. Tudta jól, hogy Remust nem érintették jól az események. Merlinre, elveszítette a legjobb barátait! Mégis, Sirius abban reménykedett az Azkaban falai között, hogy nem ennyire rossz a helyzet. Hogy Remus nem esett vissza abba a szörnyű állapotba, ahonnan alig tudták kihúzni annak idején. Nem mehetett minden ennyire félre...

– Itt vagyok – felelte Sirius, majd szorosan magához ölelte az ő szelíd vérfarkasát. – Csak egy rossz álom volt, semmi baj! Nem történt semmi, Remus.

– J-james – motyogta megtörten Remus, s közben szélmalomharcot vívott a könnyeivel. – James és L-lily, Sirius!

– Tudom.

Sirius nem volt képes arra, hogy többet is mondjon, mert az ő szemeit is ellepték a könnyek és érezte, hogy a sírás fojtogatta. Fájó pont volt mindkettejüknek a barátaik halála, de Sirius sejtette, hogy Remuson nagyobb sebet ejtett, hiszen látta őket a házban holtan feküdni a romok között. Ő maga nem ment be teljesen, ugyanis Remus ért oda előbb, majd ki is szaladt onnan, hogy elmondja mit látott, Sirius addigra pedig már Peter keresésére indult, ugyanis érezte, hogy valami nem stimmelt. Mégis, gyakran látott olyan rémképeket éjszakánként, ahol James és Lily holtteste köszöntötte őt a régi, kedves házban.

– Mindig engem néz... nyitott a szeme, Sirius! – folytatta tovább Remus, mintha meg sem hallotta volna a korábbi szavait.

Sirius ugyanakkor nem tudott tovább beszélni, mert egyszerre elöntötték a az érzelmei, ahogy tudatosult benne, hogy miről van szó. James... James bátran kiállt Voldemort ellen, de bármennyire is jó varázslónak számított, ellene nem sokat tehetett. Egész eddig semmit sem hallott arról igazán, hogy mit találtak a házban a halott barátaikon és Harryn kívül, de tudni, hogy James, az ő legjobb barátja, szinte már testvére nyitott, de halott szemekkel feküdt a padlón... Sirius nem akart belegondolni abba, hogy Lily milyen állapotban volt.

A gondolataiból csak Remus egyre szaporább lélgzése, majd köhögése szakította ki, mira aggódva próbálta megnyugtatni a volt griffendélest.

– Semmi baj! – suttogta reszketve, harcolva a lelke mélyéről feltörő sírással. – Nyugodj meg, Remus, itt vagyok veled!

Remus azonban csak sokára, legalább tíz perc elteltével jutott el odáig, hogy vegyen egy mély levegőt és teljesen erőtlenül nekiessen Sirius mellkasának, aki továbbra is erősen szorította magához. Sirius nem kicsit volt ijedt, de amíg Remus lélegzett és magánál volt, addig nem kezdett el pánikolva értesíteni mindenkit. A homokszőke hajú nyelt párszor, majd továbbra is reszketve, de már egy fokkal nyugodtabban emelte fel a fejét, hogy Sirius szemeibe nézzen, mire a fekete hajú halványan elmosolyodott.

Azonban éppen csak egy pillanatra látszott az, hogy talán minden rendbe jöhet, s mire Sirius kettőt pisloghatott volna, Remus elvesztette az eszméletét, s a feje a párnára hanyatlott. Sirius ijedten kapott utána, s remegve eresztette le a társa ernyedt testét az ágyra.

– Remus?

Sirius visszafojtva a lélegzetét nyúlt a sápadt férfi nyakához, s mikor megérezte annak gyenge pulzusát, azonnal kieresztette a benne lévő összes levegőt. Egy szörnyű pillanatra azt hitte, hogy Remust is elveszítette. Ugyan nem értette, a hirtelen ájulást, de egyelőre úgy tűnt, hogy minden rendben volt. Talán csak a sírás és a rémálom merítette ki ennyire. Talán nem is volt semmi komoly baja.

Milyen furcsa szó ez a talán...

•••

DRÁMA *-*

Okay, jól vagyok! ^^ Tudom, nem ez a sztori fő eleme, de nem hagyhattam ki egy kis wolfstart, ha már az előző fejezetben elhintettem a morzsákat. Nyugalom, legközelebb már visszatérünk Harryékhez is, szóval ne tessék leharapni a fejem. :3