Mindig melletted leszek // Aizawa x Reader //

1. rész

Azóta a nap óta, amikor elkezdett megolvadni a két fiatal között a jéghegy, egyre jobban engedték el magukat a másik társaságában. Persze ez nem jelentette azt, hogy beszédesebbek lettek, csupán megtanulták élvezni a csendet. Elvégre, ha jó személlyel van az ember, akkor nem az idő közbeni cselekvések számítanak igazán, hanem az, akivel az időt eltölti. Ebbe a fogalomba ők tökéletesen beletartoztak; elvégre idejük nagy részében csak ültek vagy feküdtek egymás mellett, miközben tanultak, rajzoltak vagy játszottak valamivel. Míg a szőkével [Név] inkább csevegett, addig Aizawa mellett kinyílhatott a csendes énjének bimbója. Nem azért, mert Hizashi utálta volna, amikor a barátnője csendben van, s inkább hallgat, mintsem beszél, nemes egyszerűséggel csak nem ment neki az, hogy egyhelyben megüljön a seggén, vagy egyetlen percig is befogja a lepénylesőjét, így [Név] alkalmazkodott hozzá, s belement az értelmetlen beszélgetésekbe is. Elvégre ő is szeretett kommunikálni, csak egyes alkalmakkor nehezére esett megszólalnia, mert nem mindig tudta kifejteni azt, amit mondani akart, ha pedig nézeteltérést tapasztalt, kapásból befogta a száját, mert utálta a vitákat. Még akkor sem szeretett veszekedni, vagy vitatkozni, amikor pontosan tudta, hogy ettől még nem veszít el senkit. Az agya ilyenkor mindig vészjelzést adott le, s inkább beadta a törülközőt, mintsem megvédje a maga igazát, akkor is, amikor tisztában volt vele, hogy a másik hatalmas hülyeséget állít. A megadást jobbnak tartotta, mint a rettegést attól, hogy ettől kevésbé fogják szeretni. Mert rettegett attól, hogy egy napon majd valami apróság miatt buknak el a barátságai, vagy akármilyen kapcsolata.

- Hali! Van kedved átjönni tanulni?- Tért egyből a lényegre a lány a telefonban. Alapvetően kirázta a hideg, ha mobilon keresztül kellett beszélnie másokkal, de ezalól a barátai kivételt képeztek, így volt, hogy szívesebben hívta fel őket, ha akart valamit, mert akkor nagyobb az esélye, hogy azonnali választ kaphat a kérdésre. Elvégre az üzenetet nem feltétlen nézi meg mindenki azonnal, lehet van épp valami olyan dolga, amiért üzeneteket nem tud megnyitni, vagy egyáltalán nincs is internet közelbe, s kitudja mikor ér haza.

- Szia. Most?

- Nem feltétlen. Egy óra múlva? Addigra szerzek valahonnan üdítőt is. Mit kérsz?

- Nekem a csapvíz is jó, tudod..

- Nem azt kérdeztem, hogy mivel éred be, hanem hogy mit szeretnél inni?

- Lehetetlen vagy néha...- mosolyodott el a vonal túlsó felén Aizawa, ahogy a fejét csóválta. Már otthon volt, s épp egy hősmagazint olvasgatott a szobájában, ölében a macskájával, amit még évekkel ezelőtt kapott a tizenkettedik születésnapjára.

- Nem szeretem, ha valaki kedvére akarok tenni, de az illető nem értékeli. Na gyere, vagy áthívom 'Zashit is, és akkor nem lesz nyugtod - sunyin, büszkén mosolyogva forgatta meg bal kezében a kulcsot, hiszen valóban boltba indult volna el, még akkor is, hogyha Aizawa nemet mond a találkozóra. Túlságosan megkívánta a [kedvenc ízű] mochit, és nem tudott várni addig, amíg az anyja is hazaér, bele is őrült volna. Egész nap erre készítette fel magát lelkileg, elvégre hiába volna egy "normális" embernek teljesen természetes, hogy csak úgy elugrik a közértbe, neki ez nem ment olyan egyszerűen a tömegiszonya végett.

- Akkor egy kis tejes tea jó lesz. Csak a kis flakonos elég. Kösz, [Név].

- Kapsz nagy kiszereléseset - bólintott egyet, hogy nyugtázza fejben, mit is adott hozzá a bevásárló listájához.- Akkor egy óra múlva nálam. Szia, Aizawa!

- Szia!

Azzal a lány ki is nyomta a hívást, s zsebébe süllyesztette a telefonját, miközben kilépett az utcára. Hogy a kinti világ zaját ki tudja zárni, mint mindig, ezúttal is bedugta a fülét, s zenét kezdett el hallgatni. Ez volt az egyetlen, ami le tudta nyugtatni, amikor egyedül lépett ki a házból. Aizawa pedig csak fejét rázva kuncogta el magát egy pillanatra. Nem volt túlságosan gyakori számára, hogy jó legyen a kedve, vagy legalábbis kimutassa ezt. De valahogy a lány ebben segített neki, mellette egyszerűbben ment kifejezni az érzelmeit, mivel tisztában volt vele, hogy nem ítélné el a reakciói miatt. A mosolyt sokszor gyengeségnek tartotta, ugyanis amikor az ember boldog, akkor tud a legnagyobbat esni, s megsérülni. Azonban minél több időt töltött el a [szín] hajú lány társaságában, egyre inkább hajlott afelé, hogy néha igenis ki lehet mutatni, ha jól érzi magát és boldog.