- [Név]..!- Halk szólongatásra, és óvatos rázogatásra ébredt fel a lány. Annyira jól aludt, hogy még az ébresztőóra sem keltette fel, pedig kétszer is jelzett, mivel az elsőt a fiú nyomta ki, hogy legyen még egy kis idejük az ágyban. Azonban mivel az utóbbira sem ébredt fel a mellette szuszogó személy, jobbnak vélte saját kezébe venni a dolgot, és inkább ő maga ébresztette fel.
- Hm? Reggelt..- dörgölte a szemeit álmosan, ahogy tudatosult benne, hogy hol is van, és fel kéne ébrednie annyira, hogy el tudjon készülni aznapra. Mivel a nyári szünet előtti utolsó tanítási nap volt aznap, tudta, hogy hamarabb fognak végezni, mégis ez volt az egyik indok arra is, miért maradjon még egy kicsit ágyban. Túlságosan nagy kihatással volt rá a szünidő közeledte.- Adj egy kis időt, mindjárt magamhoz térek, esküszöm..- nyöszörögte, s szinte semmit nem lehetett érteni az egészből, de a helyzetből kiindulva Shota számára nem volt nehéz kitalálni, hogy mit is akarhatott közölni vele a lány.
- Akkor megyek először én átöltözni.- Ajánlotta fel a fiú, mire csak egy kis nyöszörgést és bólogatást tudott kisajtolni magából a másik fél.
Aizawa felkelt az ágyból, összeszedte az egyenruháját, és átsétált a fürdőszobába. Halványan még zavarban volt az este miatt, de mivel tudta, hogy nem kellene így éreznie, inkább minden erejével azon volt, hogy ismételten normálisan tudjon hozzáállni a lányhoz, és megfékezze a testét attól, hogy olyan reakciókat hozzon létre, mint amilyeneket egy ideje tapasztalt; ilyen volt az izzadt tenyér, az a különös, kissé bizsergető érzés a hasában, illetve az is, hogy igyekezett mindig a kedvében járni, amennyire csak tőle kitelt. Zavarta a tudat, hogy eddig ritkán fűzött érzelmeket dolgokhoz, mindig igyekezett a lehető leglogikusabb oldalát nézni mindennek, most a szíve mégis kezdte átírni azt, ahogyan [Név]-hez hozzáállt, ez pedig kissé megrémisztette.
Mindezekkel ellentétben pedig [Név] csak össze volt zavarodva. Még soha nem volt szerelmes, nem tetszett neki huzamosabb ideig senki. Ez az egész, ami benne kavargott, új volt számára. Egyetlen olyan ember sem volt még az életében, akihez ennyire közel akart volna kerülni. Szerette volna teljesen kiismerni, mindent megtudni róla, ahogy azt is, ha párszor nekidőlhetne, magához ölelhetné anélkül, hogy a boldogság mellett ott lenne a keserűség, ami szinte az arcába nevetett minden alkalommal, elvégre mindez csak baráti interakciónak jött le a másik számára. De ő maga sem tudta, hogy mit is akar igazán. Össze volt zavarodva, de dolgozott az ügyön, hogy megismerje saját magát.
Végül nagy nehezen a lány is felkelt, és leváltotta Shotát a fürdőszobában. Kicsit kínszenvedve kaparta össze magát, de a lényeg az volt számára, hogy végül sikerült elfogadható embert faragnia magából, ez pedig több volt neki, mint elég. Sakura már kora reggel is egy igazi energiabomba volt, ami [Név] számára teljességgel hihetetlennek tűnt, de nem szólt egy szót sem erről. Macskával az ölében fogyasztotta el a reggelit, amit a nő készített el nekik. Sakura mosolyogva figyelte a két tinédzsert, miközben ettek; olyan meghittnek tartotta azt a reggelt. Fiát egyébként is szívesen figyelte, mivel egy igazi mestermunkának tartotta, rá volt a legbüszkébb egész élete során. Az pedig, hogy talált magának egy igaz barátot, megmelengette a lelkét. Kumi is hasonlót érzett minden egyes alkalommal, ez amolyan édesanya dolog lehet. Akárhogy is, dagadt a melle a büszkeségtől és szeretettől, ahogy kettejüket figyelte. Egy kicsit emlékeztette a fiatalkori önmagára és a férjére az, ahogyan egymás mellett ültek, de ezt inkább megtartotta magának. A világért sem akarta kínos helyzetbe hozni őket, jobbnak vélte a hallgatást.
Sakura vitte el őket az iskolába autóval. Megbeszélték, hogy először a fiát dobja ki a sulinál, ami [Név] számára tökéletesem érthető is volt, így azonnal rábólintott. Hátul foglalt helyet barátja mellett, táskájával az ölében. A nő kedvesen felajánlotta, hogy iskola után elmegy mindkettejükért, és tölthet még egy kis időt náluk a lány, de [Név] kedvesen elutasította az ajánlatot. Nem arról volt szó, hogy nem élvezte volna az ott töltött időt, csupán pihenni szeretett volna anélkül, hogy "idegenek" lennének vele egy légtérben. Itt persze nem Shotáról volt szó, vele akármikor szívesen találkozott volna. Sokkal inkább gondolt a szüleire. Hiába tartotta őket kedvesnek és aranyosnak, nem érezte magát kellőképpen komfortosan ahhoz, hogy ennyi időnél többet eltöltsön velük - még akkor sem, ha nem járkálnak be a szobába ellenőrizgetni. Az úton végig Shota vállának döntötte a fejét, ahogy az ablakon túli, elsuhanó tájat figyelte. Ez volt a kedvenc tevékenysége az autókban. Imádta nézni, ahogy sokszor teljesen egybemosódik a kép, ami elé tárul, míg máskor szinte minden apró részletet észre tud venni. Amolyan utazós hobbi féle volt ez neki.

ŞİMDİ OKUDUĞUN
Mindig melletted leszek // Aizawa x Reader //
Hayran KurguShota és [Név], Hizashi által lettek barátok a UA-ben. Hizashi és [Név] gyerekkori barátok, csupán nem egy iskolába járnak. A lány hamar összebarátkozik Oboróval is, így egy szép nagy, négyes fogat alakul ki. Közösen megtapasztalják az élet sz...