Akatsuki Chat

22.

Az órára nézve összeszorult a gyomrom, hiszen lassan nyolc órát ütött az óra, ami azt jelentette, hogy nemsokára indulunk bulizni, én pedig nagyon izgulok vagyis inkább félek. Hogy mitől? Félek az ittas Hidantól, remélem nem fog rám nyomulni. Ráadásul félek a visszautasítástól is, nem akarom elbaszni Itachival a kapcsolatomat, szóval ja. Na de mindegy is. Gyorsan raktam még magamra egy kis szolid sminket, mivel annyira nem vagyok érte, meg nem is szoktam használni, viszont úgy gondoltam egy kicsi smink ma nem árt.
- Mikor indultok? - hallottam meg Hidashi hangját magam mögül, így felé fordultam.
- Úgy félóra múlva- válaszomra Hidashi csak biccentett. - Te megleszel itthon egyedül? - Tudom igazából nem egyedül lesz, viszont nem szeretnék gyanút kelteni. Legyen neki meglepetés, aztán alakuljon jól mindkettőnk estéje.
- Majd elfoglalom magam - vont vállat, mire én biccentettem.
- Azért ha bármi gond van nyugodtan hívj -elmosolyodtam, mire Hidashi visszamosolygott.
- Rendben. - mondta, majd tovább rajzolt, én pedig folytattam a készülődést. Éppen a cipőmet vettem fel, mikor rezgett egyet a telefonom. A csoportunkba írtak.

Isten😇: Na aki készen van és jön bulizni egy jót jöjjön ki a bázis elé!

Fababa🌳: Egy perc és ott vagyok

Barbiegirl🙆🏻‍♀️💫: Megyek hmm!

Bokorman🌳: Okés

Pszichopata🤪: Indulok!

Halacska🐬: Kimondta, hogy te jöhetsz?

Pszichopata🤪: Ki nem?

Halacska 🐬: Én.

Pszichopata🤪: TE NEKEM NEM MONDODD MEG MIT CSINÁLJAK!!

Halacska 🐬: Most be kellett volna ijednem? 🤣

Pszichopata🤪: Fuhh, hogy fordulj fel. Kurva nénikéd. Igen!

Isten 😇: Hidan! Kisame! Fejezzétek be vagy mindketten itthon maradtok!

Halacska 🐬: Igenis 🫡

Pszcihopata🤪: Kchh

Mrs. Uchiha 👑: Mi van Hidan ennyi volt? Beijedtél Paintől? 😆

Isten😇: N-chan ne kezd már te is.....

Mrs. Uchiha 👑: bocsánat 🥺

Pszichopata🤪: Anyád ijedt be!

Mrs. Uchiha👑: Amúgy készen vagyok, szóval megyek le!

Miután az utóbbit leírtam, gyors bepakoltam a szükséges holmikat a táskába, majd elköszöntem Hidashitól, aztán lementem a többiekhez. Már mindenki ott volt, aki jött kimozdulni kicsit, kivéve Itachit. Lehet ő mégse jön? Ajh az úgy nem lesz jó, pedig már elterveztem mindent. Szóval jönnie kell. De hol van már? Várjunk csak. Kisame biztos tudja! Már indultam is volna meg Kisaméhez megkérdezni merre van Itachi, mikor a bejárati ajtó csukódását hallottam meg, így odafordultam és Itachit láttam meg felénk jönni. Hirtelen a szívem dobbant egy nagyot, amikor megláttam és kicsit összeszorult a gyomrom. Még sose éreztem így valaki iránt, mint iránta. Remélem összejön minden. Itachi egyenesen Painhez ment bocsánatot kérni.
- Bocsi a késésért - mondta, viszont Pain csak legyintett egyet, hogy nincs gond.
- Na akkor mehetünk? - Kérdezte Pain, s körül nézett.
- Tobi hol van? Hmm - tette fel a kérdését Deidara.
- Ő mindig eltűnik ilyenkor, nem hiszem, hogy jön.
- Akkor menjünk! - vágta rá Hidan, mire Pain biccentett, aztán megidézte szárnyas kis állatkáját, mire meglepődtem.
- Ne mondd már, hogy ezzel az izével fogunk menni! - néztem kicsit ijedten, hiszen tudni illik sose repültem még és félek egy kicsit a magasban.
- Először is nem ez! Ő egy élőlény. Másodszor mindig is vele szoktunk menni mindenhova, talán van valami probléma? - vonta fel a szemöldökét Pain, én pedig beadva a derekam fejet ráztam.
- Hát... Umm izé nincs.
- Akkor felszállás! - mondta, mire mindenki felpattant szárnyas  barátunkra, kivéve én, mivel hezitáltam kicsit. - N erre nem érünk rá! Jössz vagy maradsz? - förmedt rám Pain, a többiek pedig engem néztek, ami miatt mégjobban lefagytam.
- Hey N-chan! Gyere! - nyújtotta felém a kezét Itachi, mire ránéztem, majd felhúzott a madárszerűségre.
- Kö-köszönöm. -pirultam kicsit el és éreztem, hogy gyorsabban kezd verni a szívem.
- Így nem lesz baj jó? - ölelt magához, mire mégjobban elpirultam, közbe biccentettem és odabújtam hozzá. Ő tudta, hogy kicsit félek a magasban és igyekezett segíteni, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen így legalább a többiek nem tudták meg és nem fognak vele piszkálni. Mondjuk nem is nézem ki belőlük, kivéve Hidanból. Nagyon jó érzés volt Itachihoz bújni, így legalább éreztem azt a kellemes, szokásos Itachi illatot, ami már beleivodott az orromba. Amikor felszálltunk egy picit görcsbe rándult a gyomrom, de közbe próbáltam a tájat nézni, ami igazán gyönyörű volt idefentről, emiatt élveztem is a repülést és hamar elfelejtettem a félelmem, viszont Itachi karjaiból nem bújtam ki az út végégig, hisz olyan jól esett ahogy ölel, de sajnos max tizenöt percig lehetünk így, mivel repülve hamar oda értünk az úti célunkhoz.

To be countined...