39.

28 3 0
                                        

8:00

N-chan szemszöge

A megbeszélésre még így is az elsők között érkeztem Itachi-ról, ami meglepett. Tudniillik, hogy itt mindenki időben szokott megjelenni a tárgyalásokon, mivel ha mást nem is, ezeket komolyan vesszük és a célunkat. Viszont Tobi még mindig sehol nincs és már elmúlt nyolc óra két perccel. Pain-re néztem, aki kezdett ideges lenni. Körbenéztem a teremben, a többiek suttogni kezdtek egymással. Nem értették merre lehet már a narancspofa. Eltelt még egy perc, mikor halk ajtónyikorgásra lettünk figyelmesek, mindenki odakapta a fejét, Tobi lépett be végre rajta. Pain felvonta a szemöldökét, várva a válaszát miért késett.
- Tobi eltévedt a bázison - válaszolta sajnálkozva, mire a csapat többi tagja egyszerre a fejére csapott.
- Évek óta itt élsz velünk? Hogy a viharba tudtál eltévedni? - kérdezte Pain mérgesen. Tobi kicsit ijedten megvonta a vállát, ezzel jelezve, hogy még ő se tudja a választ. Pain csak sóhajtott egyet és megvakarta az orrnyergét. - Mindegy. Ülj le, aztán térjünk a tárgyra! Szóval azért kértelek ide titeket, mivel a tervünket kicsit be kéne gyorsítani, emiatt mindegyik csapat elfog egy bijuut. Deiadara, Sasori tiétek az egyfarkú! Kakuzu, Hidan mentek a kétfarkúért!
- Nem mehetnék inkább Hidashi-val? -vágott közbe Kakuzu, mire Pain szúrósan odapillantot.
- Nem! Maradnak a csapatok úgy ahogy eddig! Téma lezárva! - válaszolt Pain, majd folytatta - A háromfarkúért ha végeztél Deidara az egyfarkúval akkor menj el Tobival. Ne síránkozzon itt nekem, hogy kimarad. - Deidara szem forgatással jelezte nem tetszését, de nem mert közben szólni, tudta úgyse érne el vele semmit. - Itachi, Kisame rátok vár a négyfarkú, Hidashi és N-chan az ötfarkút kell elkapnotok. Mi Konannal elmegyünk a hatfarkúért. Egyenlőre ennyi, a többit majd megbeszéljük. Zetsu te pedig légy ott mindenhol, ha kell segíts nekik, de a te feladatod legfőképpen a jelentés lesz! Mindenki értette? - nézett végig rajtunk Pain, mire mindannyian bólintottunk egyet. - Rendben. Ma indultok a küldetésekre, de rajtatok függ mikor. A lényeg, hogy öt napotok van rá! Semmi több! Na elmehettek! - lassanként elhagyta mindenki a termet, én a szememmel Itachi-t kerestem, mikor megtaláltam, láttam, hogy Kisame-val beszélget, így odamentem hozzájuk.
- Ti mikor indultok?- kérdeztem kérdőn fürkészve őket, mire mindketten csak vállat vontak.
- Épp azt akartuk megbeszélni, ti már tudjátok? - nézett rám kérdőn Itachi, válaszul megráztam a fejemet.
- Szerintem késő délután, mivel Hidashi Kakuzu-val szeretné addig eltölteni az időt.
- Te meg Itachi-val mi? - kacsintott rám Kisame. Kérdésére biccentettem egyet, tudtára adva, jól gondolja. - Rendben. Itachi írj rám ha végeztetek és indulunk. Na sziasztok - intett egyet nekünk, aztán ott hagyott minket kettesben. Itachi felém fordult és átölelt engem, a mellkasához bújtam. Végig simított a hátamon, majd a derekamon pihentete a kezeit.
- És mit szeretnél csinálni? - nézett rám kérdőn, én csak vállat vontam. Nem volt igazán ötletem, de igazából egész nap csak így maradtam volna vele összebújva.
- Fogalmam sincs
- Elviszlek valahova - jelentette ki pár perc múlva egy kis gondolkodás után, kíváncsian vizslattam őt, de nem akarta elmondani mire gondolt.- Fél óra múlva találkozunk kint a bázis előtt, csinosan öltözz fel - beleegyezésként bólintottam egyet, mire Itachi mégjobban elmosolyodott. Az a mosoly olyan gyönyörű volt és őszinte, hogy megdobogtatta a szívemet. Annyira jól állt neki, legszívesebben visítoztam volna, mint egy tini lány, nem mintha most magamban nem tettem volna. Nagyon szeretem őt, mellette szeretnék lenni végig, gyerekeket nevelni és megöregedni. Kíváncsi vagyok hova akar vinni, bár belőle kiindulva tuti valami csodás vagy nosztalgikus helyszínre.

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Jan 31 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Akatsuki ChatDonde viven las historias. Descúbrelo ahora