Akatsuki Chat

32.

Miután Itachi megkérdezte merre vagyok pár perc múlva megjelent a szobámba és mikor én épp a véres cuccaim vettem le. Itachi tekintete hirtelen ijedté vált, majd a düh is megcsillant a szemében.
- Mégis mit csinált veled az a rohadék? - kérdezte mérgese, mikor meglátta a ruháim. Gyorsan felkaptam egy tiszta pólót és közelebb mentem hozzá.
- Nyugi Itachi. Hidan nem bántott engem, ez nem az én vérem, hanem valami idegené, akit épp feláldozott - hirtelen eszembe jutott az amit ott láttam és végig futott a hátamon a hideg. Nem volt szép látvány az biztos.
- De hogy lettél te véres?- méregetett még mindig gyanúsan, szerintem nem akarta elhinni elsőre, amit mondtam. Kicsit túl aggódja a dolgot, de amúgy ez aranyos.
- Hát ugye kibékültünk és ő is véres volt, aztán megölelt, így lett olyan a ruhám. - vontam vállat, közben Itachira néztem. A szemeiben még mindig csillogott egy kis düh, de már kezdett lenyugodni. Hirtelen magához húzott és szorosan átölelt, emiatt kicsit elpirultam és a szívem is gyorsabban kezdett el verni, de nagyon jólesett. Az ölelését viszonoztam és odabújtam hozzá.
- Kinyírtam volna, ha bántott volna téged N-chan - szavai hallatán elmosolyodtam, hiszen ki nem akarná, hogy a szerelme megvédje? Olyan aranyos mikor így félt, viszont tudja azt is, hogy tudok magamra vigyázni, de ha kell felhívom. - Amúgy inkább tusolj le, mert bűzlesz - engedett el. Kijelentésén kicsit meglepődtem, de igaza volt. Egy kis vér a testemre is tapadt, aminek fura szaga volt.
- Oké elmegyek gyorsan lezuhanyzok.- Itachi a válaszomra csak biccentett, majd pajzán mosoly ült ki az arcára.
- Mondanám megyek veled, de sajnos küldetésre kell mennem. - sóhajtott egy aprót. Kicsit elszomorított, hogy megint el kell mennie, de sajnos ilyen az életünk.  Mindig kapunk valamiféle megbízást, ami akár több napba is telhet. Viszont a fő célunk a jinchurikik elrablása és a bijuuk elszívása. Bár mi ketten Itachival nem szívesen csináljuk ezt, de muszáj, hogy megbízzanak bennünk és ne jöjjenek rá a valódi célunkra.
- Hosszú küldetés? - kérdeztem mivel nem szerettem mikor napokra vagy akár hetekre eltűnik, túlságosan aggódok érte ilyenkor, emiatt enni is elfelejtek. Itachi megrázta a fejét, megkönnyebbültem. Legalább nem lesz hosszú ideig távol.
- Ha minden jól megy holnap délben már itthon is vagyok -ejtett egy mosolyt, én pedig biccentettem, bár annak nem örültem, hogy éjszaka is távol lesz, de most ez van. - De megígérem hozok neked valami apróságot rendben?-kérdésére fejet ráztam, hiszen nekem inkább az volt fontos, hogy épségben visszatérjen.
- Nem kell semmi, csak ne essen bajod.
- Nyugi tudok vigyázni magamra N-chan - jelentette ki, mire biccentettem. Hirtelen kopogás hangja ütötte meg a fülünket, amit Kisame hangja követett.
- Jössz már Itachi? Menni kéne.- szóval tényleg mennie kell és már most. Kicsit elszomorított a tény, de legalább nem lesz el hetekig.
- Megyek. Egy perc - szólt ki Kisamenek, majd újra magához húzott és átölelt. - Na akkor én megyek, te meg tényleg tusolj le és vigyázz magadra rendben? - ölelt szorosan, közbe a hátamat simogatta. Közelsége megnyugtatott és nem akartam, hogy elmenjen, de sajnos kötelező.
- Rendben -bólintottam, Itachi elmosolyodott és a homlokomra adott egy csókot, mire én elpirultam kicsit.
- Na akkor én most megyek - engedett el és megindult az ajtó felé.
- Vigyázz magadra te is- szóltam utána, Itachi pedig elmosolyodott és intet egyet, aztán elhagyta a szobát. Miután Itachi elment, összeszedtem a cuccom ami kell zuhanyozáshoz és a fürdőszobába mentem. Szerencsére nem volt foglalt, így gyorsan le is fürödhettem. Meg persze a mosógépbe bedobtam a véres ruháim és elindítottam 40 fokon. Miután végeztem vissza mentem a szobámba, Hidashi még mindig nem érkezett vissza, szóval egyedül voltam. A telefonomat megnéztem hátha keresett valaki, és meg is lepődtem, hogy a jashinista barátunk írt nekem.

Pszichopata🤐:
Kösz, hogy elrendezted az ágyam.

Idióta🙄:
Ugyan semmiség, de legközelebb figyelj oda. Mr. Szeretnivalót elhanyagoltad és most tiszta depressziós 😕

Pszichopata🤐:
Nyugi bocsánatot kértem már tőle is.

Idióta🙄:
Ajánlom is! Különben nagy bajok lettek volna 😒

Pszichopata🤐:
Ugyan mik?

Idióta🙄:
Kinyírtalak volna az biztos, szegény macit így magára hagyni 😔

Pszichopata🤐:
Még mindig halhatatlan vagyok😒

Idióta🙄:
Nem baj, megoldom 😇

A csevegésen elmosolyodtam, annyira bírom hülye fejét és örülök, hogy újra itt van velünk. Bár mindenkit megkedveltem rövid idő alatt. Igaz rosszemberek, viszont jól el lehet szórakozni velük, vagy csak beszélgetni egy jót, egyszerűen egy remek társaság ez a csapat. Nem is tudom mi lesz ha kiderül rólunk az igazság...