Tudástár

Az újkori rabszolgakereskedelem kinek a bűne?

Először Afrikából vasat, aranyat és elefántcsontot exportáltak kereskedők Európába és Észak-Amerikába, majd ahogy az aranykészletek csökkenni kezdtek, a kereskedők az emberi munkaerőben, azaz a rabszolgakereskedelemben láttak potenciált.

A mai napig sajnos nem tudjuk pontosan hány rabszolgát exportáltak a kontinensről, egyes Afrikai történészek szerint - akik hajlamosak magasabb számokkal dolgozni - 15 millió fő körülre teszik az elhurcoltak számát 1500 és 1890 közötti időszakban, akiket Észak-Amerikába szállítottak, további 4 milliót Európába és nagyjából 3 milliót keletre, tehát összesen 22 millióra becsülik a deportáltak számát.

Más kutatók szerint ez a 22 millió fő nagyon nagy túlzás. Történészek szerint reálisabb, hogy ebben az időszakban (1500-1890) nagyjából 10-11 millió afrikait deportáltak az Atlanti-óceánon túlra. Ezek 38%-a portugál gyarmatra, főként Brazíliába, 22%-uk angol gyarmatra, azaz a mai USA területére, 16-16%-uk spanyol és francia gyarmatokra, 5% pedig holland gyarmatra került, a maradék 2% került csupán Európába. Ha ehhez hozzáadjuk az északi területekre elhurcoltakat - kb. 2 millió fő -, valamint a keleti irányú rabszolgakereskedelmet - kb. 1 millió fő- , akkor összesen 14 millió rabszolgának eladott afrikait kapunk.

A történészek azonban nem tudnak egy egységes véleményt alkotni a rabszolga-kereskedelem következményeivel kapcsolatban. Az afrikaiak ugyanis hajlamosak túlhangsúlyozni ennek a jelentőségét, elfelejtik, hogy a rabszolgaságot minden nép történelmében megtalálhatjuk. Szerintük az európai ember-kereskedők megakadályozták Afrika népességének növekedését, ezzel párhuzamosan a fejlődését is hátráltatták, a folyamatos import miatt a helyi ipar is hanyatlani kezdett.

Míg más történészek szerint pont a rabszolgák munkája tette lehetővé az atlanti kereskedelem és ipari forradalom kibontakozását, ami az európai és amerikai kapitalizmus felé vezetett. De nem az afrikai-emberkereskedelem lendítette fel az európai és amerikai gazdaságot, hanem több tényező együttes hatása, aminek a rabszolga-kereskedelem távolról sem a legfontosabbja. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy rengeteg afrikai uralkodó a saját népét, vagy éppen hadifogjait adta el a kereskedőknek, akik tovább adták őket, ezzel is az uralkodó a kincstárát bővítette.

Tehát nem tekinthetjük csak és kizárólag az európaiak bűnének a rabszolga-kereskedelmet, főleg azért sem, mert mielőtt az európaiak megérkeztek volna Afrikába, már akkor ismert volt az ottani királyságokban az emberekkel való kereskedelem. Habár átlagosan évi 87.000 embert deportáltak Afrikából a XVIII. századra, a helyi népesség mégsem csökkent drasztikusan, ez annak köszönhető, hogy elterjedt a kontinensen a könnyen termelhető kukorica, ananász, földimogyoró és édesburgonya, melyek mind magas tápértékkel rendelkeznek.

Az európai népek valamilyen szinten igenis felelőseg a rabszolgaság kialakulásában, de arról a tényről sem szabad megfeledkezni, hogy ezen népek a XVIII. század végétől egyre szigorúbb lépéseket tettek a rabszolgaság ellen folyó harcban, a brit haditengerészet a XIX. században több fontosabb kikötőt is megsemmisített, ahol emberkereskedelem folyt.