Miért olyan drágák a márkás napszemüvegek?

4 2 0
                                    

Ha már vettél, vagy csak utánanéztél, hogy mennyibe is kerülne egy eredeti RayBan, vagy egy Oakley napszemüveg, észrevehetted, hogy az árcédulán vastagon fogott a ceruza, ugyanis az alapmodellek is legalább 70-80 ezer forintba kerülnek. Az ember ezek után már nem is meri megnézni a nagy divatházak termékeit, például egy Chanel, Versace, Prada, Bulgari árcéduláik hatalmas összegeket mutatnak. Habár azt kevesen tudják, hogy ezeknek a luxusmárkáknak a napszemüvegeit egyetlen egy cég gyártja és forgalmazza.

Az olasz Luxottica nevű cég áll az összes luxus divatmárka napszemüvegei mögött, így versenytárs nélkül tudja mesterségesen magasan tartani az árait. A céget 1961-ben alapította az akkor 26. életévében járó Leonardo Del Vecchio (ma Európa egyik leggazdagabb személye, vagyona nagyjából 20 millió euró). 1967-ben kezdtek napszemüveget gyártani, majd '74-től már eladással is foglalkoztak. A vállalat egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, míg nem a nyolcvanas évekre már át is lépték az olasz határt, 1988-ban Leonardo megkötötte első licencszerződését az Armanival, amivel az Armani lógóját is elhelyezhette a termékein. A következő évtizedben sorra vásárolta fel a konkurenseit, illetve egyre több divatmárkával kötött szerződést, például a RayBan 1999-ben (640 millió dollárért), később az Oakley 2007-ben (2,1 millió dollárért) kötött szerződést napszemüvegeire. 

Ma már 80% feletti a Luxottica részesedése a világ napszemüvegpiacán. Egyetlen konkurensük van, a szintén olasz Safilo nevű vállalat, amelyik hasonló módszerekkel terjeszkedik, mint az előbbi. A Safilo például a Polaroid, a Carrera, a Gucci, a Tommy Hilfiger és a Dior szemüvegeit gyártja és forgalmazza. A cég forgalma 2014-ben 7,6 milliárd euró volt, 2023-ra ez a szám 25,4 milliárd euró lett. A Wall Street Journal 2014-es cikke szerint a Luxottica szinte hihetetlen haszonnal dolgozik: minden befolyó 1 dollár után 52 cent a tiszta haszon a termékeiken. Ehhez nem csak a magasan tartott áraik járulnak hozzá, hanem hogy saját bolthálózatot is létrehoztak, amik olyan neveken futnak, amikről a vásárló nem is sejti, hogy hozzájuk tartoznak, például a Lenscrafters, Target Optical, Eyemed, vagy a glasses.com.

A szemészek szerint a napszemüveg egészségügyi feladatát, azaz a szem védelmét a káros UV-sugárzástól nem túl bonyolult és költséges megoldani, pont emiatt a szakemberek szerint a napszemüvegek 80 dollár (kb. 30 ezer forint) feletti ár már a márkanév ára

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: May 27 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

TudástárOnde histórias criam vida. Descubra agora