Bandák csatája

1. Fejezet

Éppen a törzshelyünkön voltam, amit egy kisbolt hátsó raktárában alakítottunk ki. Az üzlet a miénk volt. A bandáé. Árultunk mindenfélét, üdítőt, piát, édességeket és természetesen nem éppen legális dolgokkal is volt kapcsolatunk. Az asztalomnál ültem a gondolataimba mélyedve. Honnan szerezhetnénk új tagokat? Olyanokat, akiknek hasznát is vesszük? Hiába a létszám, ha nem tudnak harcolni... A banda vezéreként rám hárultak a feladatok, beleértve ezt a kérdéskört is.
Ehhez hasonló gondolatok tömkelege cikázott az agyamban, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Uraraka támogatta be éppen Midoriya-t, akinek monokli díszítette bal szemét és folyt az orrából, szája sarkából a vér.
- Veled meg mégis mi történt?
- Az idefelé vezető úton találtam rá így, a Bakusquad tagjai intézték el. - válaszolt Uraraka.
- Négyen voltak ellenem, semmi esélyem nem volt. - magyarázta tovább a helyzetet Midoriya.
- Mi a franc... nem hiszem el. Ezek mégis mit gondolnak? Rohadtul nem fair négyen nekimenni egy embernek. Maradjatok itt, elugrom a patikába feltölteni az elsősegély dobozt. Uraraka, vigyázz Midoriya-ra amíg nem érek vissza.
Magamhoz vettem a sisakomat és felültem a motorra. Próbáltam nyugodt tempóban haladni, de frusztráltságom miatt idegbeteg módjára vezettem. Hamar megjártam a patikát, a visszafele úton pedig megpillantottam őt. Lefékeztem mellette egy kisbolt előtt, ahol éppen cigarettázott. Lekaptam a fejemről a sisakot, letámasztottam a motort és nem törődve senkivel és semmivel, ordítva közelítettem felé.
- Ti így intézitek a dolgokat? Komolyan? Gerinctelen vagy te is és a bandád összes tagja.
- Hé hé hé! Fogd vissza magad liba! Mégis mit gondolsz, kivel beszélsz? Vagy szeretnéd úgy végezni, mint a kis nyomi Deku? - felnevetett, gondolom tisztában volt azzal, mi is történt.
- Fogd vissza a többieket, különben nem ússzátok meg...
- Persze persze. Na told el a biciklit kislány.
- Ne akarj még jobban feldühíteni. Tartsátok be a szabályokat! Az a mi területünk volt, semmi joguk nem volt ezt tenni.
- Azt csinálnak amit akarnak. - rántott egyet a vállán és a cigi csikket felém pöccintette.
- Ez nem így működik. Megegyeztünk. Mi betartjuk a szerződés feltételeit, ti is tegyetek úgy, vagy számoljatok a következményekkel.
Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és visszaindultam a motorhoz, felvettem a sisakot és elhajtottam. Vissza, a banda törzshelyéhez.
Amikor beléptem, Uraraka elkezdte ellátni Midoriya-t, letörölte arcáról a vért. Odaadtam neki a patikában vásárolt holmikat, hogy be tudja fejezni az elsősegélyt.
Visszaültem az asztalomhoz és tovább törtem a fejem, mit is kéne tennem.
Szép lassan a többi tag is elkezdett beszállingózni. Mindenki teljes mértékben jogosan kiakadt azon, ami Midoriya-val történt.
- Figyeljen ide mindenki egy kicsit! Csendet!
Tapsoltam párat és hangos szónoklásba kezdtem. Minden tekintet rám szegeződött.
- Ezek után senki nem járkál egyedül, ha nem muszáj. Nem ismétlődhet meg ugyan ez. - mutattam itt az összevert fiúra. - Ez volt az utolsó esélyük, a szerződés megszegése ezek után súlyos következményeket fog maga után vonni. Mindenki jegyezze meg, hogy csakis csoportban mozogjunk.
- Igenis! - kántálta mindenki egyszerre, miután végeztem a beszédemmel.
Vigyáznom kell rájuk. Mindenkire. Én alapítottam ezt a bandát. Ezt a családot. A tagjai olyan emberek, akik nem igazán jöttek ki otthon a szüleikkel. Mindennapos összetűzésekben volt részük. Sokak nem is tudják, milyen egy normális családban felnőni. Itt pedig otthonra találtak egymás mellett. Egy összetartó közösségre. Egy olyan dologra, ahol számít a véleményük, a létezésük. Szoros kötelékek fűznek össze minket annak ellenére, hogy semmilyen rokoni kapcsolat nincs közöttünk. Ez a kapocs viszont erősebb mindennél és mi foggal, körömmel ragaszkodunk hozzá.