Bandák csatája

15. Fejezet

Elérkezett ez a nap is. Gyomorgörccsel ébredtem, nem éreztem kipihentnek magam. Alig aludtam, talán csak egy pár órát.
Beléptem a zuhany alá, jól esett a hideg víz, kicsit magamhoz tértem. Felöltöztem kényelmes, sportos viseletbe. A hajamat magas lófarokba kötöttem, hogy ne zavarjon majd. Ettem egy pár falatot, próbáltam leerőltetni a torkomon, hogy legyen erőm a későbbiekben, több kevesebb sikerrel. Nem volt étvágyam, mikor befejeztem azt a pár falatot, úgy éreztem, menten vissza köszön.
Kiléptem a szobámból, ahol már minden bandatag ott volt, feszülten ültek, nem nagyon beszélgettek egymással. Gondolkoztam, mit is tehetnék, majd kiálltam eléjük.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntöttem őket hangosan, hogy mindenki figyelmét felkeltsem.
Minden szempár rám szegeződött. Kíváncsi tekintetek fürkészték az arcomat, várták, mit fogok mondani.
- Mindenki tisztában van azzal, mi jött el a mai nappal. Egy percig sem fogok aggódni, vagy félni, amíg ott lesztek mellettem és az oldalamon küzdötök! Egy család vagyunk és egymásért fogunk ma harcolni. A családunkért! Tudom, sokatok ellenezte a Bakusquad bevonását, de hálás vagyok, amiért félre tudtatok tenni a nézeteltéréseiteket. Végezetül, ma győzni fogunk! Eltiporjuk a LOV minden egyes tagját! - kiáltottam az utolsó két mondatot.
Lelkesítő beszédemet végighallgatva ordítás tört ki a Fészekben, minden egyes tagot sikerült feltüzelnem, amire szükségük is volt. Egyetlen egy aggódó arcot sem láttam már.
- Mindenki menjen az autókhoz és motorokhoz, indulunk a Bakusquad-hoz.
A sort én vezettem, a többiek pedig hűen követtek. Hamarosan megérkeztünk, Bakugo-ék pedig már kint vártak, indulásra készen. Leszálltam a motorról és odamentem hozzá. Közben végigpillantottam a csapata tagjain, mindenkinek elszánt, harcra kész kifejezés ült az arcán.
- Készen álltok? Mehetünk?
- Induljunk. - magához vont és megcsókolt.
Meglepetésünkre, mind a két banda ujjongásban tört ki. Nem értettem miért, de legalább fel voltak tüzelve.
Bakugo és én mentünk elöl motorral, mögöttünk pedig vegyesen a két banda tagjai.

Megérkeztünk a kiválasztott helyszínre, leparkoltuk a járműveket. A LOV tagjai még nem voltak sehol, ami nem is volt baj, hiszen így el tudtunk mindent rendezni. Szándékosan jöttünk két órával hamarabb a megbeszéltnél. Nem tettük volna rá a nyakunkat, hogy fegyvertelenül érkeznek, így hoztunk magunkkal muníciót. Mindenki elrejtette a saját fegyverét. Pisztolyok, kések. Mindenre fel voltunk készülve. Ezután pedig vártunk. Vártuk az ellenfeleinket.
A megbeszélt időpontban pedig meg is jelentek.
Bakugo és én előre mentünk, mint vezetők. Közülük egy szürkéskék hajú férfi lépett elő Dabi társaságában, aki eléggé megviseltnek tűnt. Mintha fogyott is volna, arcán pedig sebhelyek, monoklik díszelegtek.
Egy darabig csak néztük egymást, majd az ismeretlen férfi megtörte a csendet.
- A nevem Shigaraki Tomura. A LOV vezetője. - kérdő tekintettel nézett ránk, gondolom várta, hogy mi is bemutatkozzunk.
- Nem kellenek a formaiságok, öreg. - vetette oda neki Bakugo.
- Így is rendben van, nem mintha nem lennék tisztában azzal, kik is vagytok.
Hátat fordított nekünk és visszasétált az embereihez. Nem tudtam mi tévő legyek, a mellettem állóra pillantottam. Biccentett egyet a fejével, jelezve, hogy tegyünk mi is ugyan így.
- Most mi lesz? - néztem rá.
- Mi lenne? A szart is kiverjük belőlük.
Végigpillantottam a LOV tagjain. Eszméletlenül sokan voltak és erőseknek tűntek. Szememmel egyetlen egy embert kerestem, de sehol sem láttam.
- Hé! - kiáltottam oda nekik.
Érdeklődés legkisebb jelét sem mutatták, de rám emelték tekintetüket. Várták, mit akarok.
- Hol van Todoroki?
Dabi kezdett volna beszélni, de Shigaraki leintette.
- Mégis miért érdekel, kislány?
- A csapatom volt tagja, aki elárult minket. Sokan remélték, hogy szétrúghatják a seggét. Hol van most?
- El kell, hogy szomorítsalak benneteket, Todoroki már nem a LOV tagja.
- Mi? Miért nem? - kérdezte Midoriya.
- Hogy is fogalmazzak? - fogta meg állát gondolkodás közben, majd ördögi vigyorral folytatta. - Ne várd, hogy elhiggyem, csak emiatt érdekel titeket a holléte. De legyen, elárulom, lássátok, milyen kegyes vagyok. Tododoki valahol a csatornarendszerben úszik az árral, miután megöltem és a többiek beledobták a hulláját.
Döbbent csend. Csak meredtem magam elé. Fel se fogtam, mit mondott. Az agyam nem akarta felfogni. Mindenki lélegzetvisszafojtva, dermedten állt. Bakugo volt, aki megtörte a csendet.
- Miért? - ordított rá.
Nem volt neki senkije sem Todoroki, de tudta, hogy nekem fontos volt. Anno. És valószínű, hogy a szívem legmélyén még most is az.
- Miért, miért is..? - gondolkodott el Shigaraki. - Jajj, tudom is, azért, mert kémkedett a LOV után. Információkat akart kiszivárogtatni. Nektek.
Sokk. Ennyivel tudnám jellemezni az állapotot, ami eluralkodott rajtam és valószínűleg mindenki máson is. Todoroki azért csatlakozott a bátyja bandájához, hogy nekünk segítsen legyőzni őket. Az életét kockáztatta és meg is fizette az árát. Így már összeállt a kép. Dabi miért van olyan megviselt állapotban. Amikor kihallgattuk a beszélgetésüket azon a napon, mikor a levelet csempésztük be. Azt mondták, Dabi is megfizeti az árát, ha az öccse elárulja őket. Minden egybevág.
- De nem volt elég ügyes. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy mégis. Egész sok anyagot összegyűjtött rólunk már, amikor rajta kaptuk.
Nem tudtam ott állni. Meg akartam ölni azt az embert. Addig akartam ütni, amíg lélegzik. Utána is. Azt akartam, hogy ne maradjon belőle semmi. Hogy szenvedjen, hogy miattam szenvedjen.
- Kicsinállak. - mondtam ki ezt az egy szót magam elé, majd nekiiramodtam.
- Mindenki! Rúgjuk szét a seggüket!
Adta ki Bakugo az utasítást és elindultak utánam.
- LOV! Végezni velük. - utasította Shigaraki is az embereit.