Bandák csatája

3. Fejezet

A következő két hét hihetetlen gyorsasággal tel el. Valakit mindig hoztak be a Fészekbe, összevert állapotban, előfordult, hogy egy nap több embert is. Az elkövetőket soha nem tudták azonosítani, nem ismerte fel őket senki. Arra kezdtem gyanakodni, hogy az a bizonyos harmadik, új banda lehet. Meg akarnak félemlíteni minket? Nem tudtam mihez kezdjek. Meg akartam védeni őket. A családomat.
Hiába beszéltük meg, hogy senki nem megy sehova egyedül, nem lehetett mindig ott valaki a másik mellett. Hogyan voltak képesek mindig abban az időpontban elkapni valakit, ha az illető egyedül volt? Figyelnek minket? Ha igen, biztosan tudják, hol van a Fészek.
- Midoriya!
- Igen?
- Gyere kérlek.
Ismét kimentünk az üzlet elé a kirakathoz.
- Te tudod, hol van a Bakusquad törzshelye, igaz? Egyszer mintha említetted volna.
- Öhm.. igen, tudom hol van. Miért?
- Elmegyek Bakugo-hoz. Beszélni akarok vele. Ez így nem mehet tovább.
- Biztos vagy benne? Egyedül akarsz menni?
- Igen egyedül. Írd le nekem kérlek a helyszínt. A jegyzetfüzetem legutolsó oldalára. Sötétedés után elindulok.

20:30 volt. Már majdnem teljesen besötétedett. Midoriya-nak elmondtam még egyszer, ha velem bármi történik, övé lesz a banda, azt akarom, hogy tovább vigye a családot. Heti rendszerességgel kell neki bele vernem a fejébe, mert nincs elég önbizalma hozzá. Én pedig senki másra nem akarom rábízni. Elköszöntünk egymástól én pedig motorral elindultam a Midoriya által megadott címre. Egész hamar odataláltam. Elszívtam egy cigit, majd még egyet, éppen a harmadikra akartam rágyújtani, amikor valaki megszólított.
- Te aztán nem szarral gurigázol. Ha így folytatod, hamar elvisz az a szar.
- Neked is szia. Amúgy meg, miről beszélsz? Még így is kevesebbet dohányzok mint te.
- Mit keresel itt?
- Hozzád jöttem. Beszélni akarok veled.
- Mégis mire véljem ezt a fene nagy megtiszteltetést, liba?
- Megtennéd, hogy mellőzöd ezt a szót? Van nevem is.
- Ja, tök mindegy. Mit akarsz?
- Beszélhetnénk egy olyan helyen, ahol biztos nem hallhat meg senki?
- Istenem.... Gyere utánam. Tudod, nagyon körülményes tudsz lenni.
- Igen, tudom, tudom. Csak menjünk már.
Elindult, az épület hátulja felé vette az irányt. Egy hátsó bejárathoz. Gondolom nem akarta, hogy tudják, eljöttem ide. Bevezetett egy hátsó szobába. Sötét volt, az íróasztalon lévő lámpa adott némi fényt. A falakat plakátok és kések díszítették. Az egyik fal mellett pedig egy bőr kanapé állt, előtte egy üveg dohányzóasztallal.
Bakugo leült a kanapéra és intett, hogy én is foglaljak helyet mellette.
- Na, bökd ki végre. Nem érek rá.
- Ja, gondolom, milyen elfoglalt lehetsz. - forgattam meg rá szemeimet.
- Kidoblak, ha nem kezdesz el csiripelni, kis galamb.
- Jézusom.. mondjuk a libánál egy fokkal jobb.
Kérdő tekintettel nézett rám, arcáról sütött a türelmetlenség.
- Az elmúlt két hétben szinte minden nap félholtra verve hoztak be egy, vagy több bandatagot is. Azt egyikük sem tudta megmondani, kik voltak. Csak annyit, hogy sokan támadtak rájuk. De egyiküket sem ismerték fel.
- Akkor nem mi vagyunk az egyetlenek.
- Veletek is...?
- Igen. Szinte minden nap. Egyikük sem tudta azonosítani az elkövetőket.
- Gondolod, hogy az a bizonyos új banda lehetett?
- Én is erre gyanakszok már az elejétől fogva.
Beletúrtam hosszú, fekete hajamba. Majd a tenyerembe temettem az arcom. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam.
- Bakugo, én meg akarom találni ezt a bandát. Tudni akarom kik a tagjai és meg akarok fizetni nekik azért, amit az embereimmel tettek.
- Ezzel nem vagy egyedül.. Mire gondoltál?
- Az ötleteim érdekelnek? Tényleg?
Nem tehettem róla, nem tudtam leplezni meglepődöttségemet. Azt hittem, csak viccel. Vagy gúnyolódni akar.
- Hé! Tudom hogy mit gondolsz rólam. Hogy egy bunkó fasz vagyok, de ettől függetlenül ugyan úgy törődöm az embereimmel, ahogy te is. Nem járathatják a bolondját velem és nem vagyok hajlandó senkinek sem behódolni.
- Ebben egyetértünk. Meg akarom keresni a banda tagjait. Információkra van szükségünk. A többi tagnak még nem szóltam a pletykákról, semmiről nem tudnak, egyedül Midoriya-nak mondtam el. Nem akartam fölösleges pánikot kelteni.
- Helyes. Én is egyedül Kirishima-t avattam be a dologba. Hogyha valami történik velem, tudja, neki kell tovább vinnie a banda vezetését.
- Helyes. Szerinted hol kezdjük? Nekem van egy-két tippem, kikkel lehetne elbeszélgetni.
- Ugye tudod, ha belekezdünk, nem tudsz kiszállni. Híre fog menni annak, hogy keressük őket és akkor még nagyobb veszélyben leszel.
- Igen, tudom. De ez rád is igaz.
- Tisztában vagyok vele, ne oktass ki! - ordította az arcomba.
- Hé, nem vagyok süket! Szokj már le erről. - szidtam meg az idegbeteg szőkét.
- Készítsünk tervet. - nézett rám ravasz, elszánt mosoly kíséretében.

Ekkor kezdődött el az a különös kapcsolatom Bakugo Katsuki-val. Az eddigi legnagyobb riválisommal. Akivel minden nézeteltérésünket félretettük egy nagyobb jóért cserébe. Egy olyan dologért cserébe, ami mindkettőnknek sokat jelentett. Az életünkért, a családunkért indítottunk hadjáratot.