Rosszfiú markában [Befejezett]

16. rész

Napok teltek el úgy, hogy ilyen volt, de Michaelt kezdte nagyon felhúzni, ezért nem kapta meg a fájdalomcsillapítókat. Ezek után pár nap alatt visszatért a rendes énjéhez, ami eléggé megnyugtató volt. Én addig Michaelnél maradtam, hiszen féltettem magamat. Ebben az állapotban nem is tudom, hogy mire lett volna képes, ha ugyan abban a házban maradok vele. 

Amint jobban lett, jött iskolába. Én igyekeztem minél hamarabb elkerülni őt, hiszen nem tudtam magamat olyan könnyen túltenni azon, amit csinált, mint eddig. Máskor csak hagytam volna, hiszen ő ilyen, de az a bunkó és ijesztő énje... Nem tudtam volna elviselni minden nap, de most azért, hogy ne legyen ilyen, ezért elviseli minden nap a fájdalmakat. Nem tudom melyik lett volna a jobb. 

Pár nap után már nem nagyon keresett. Előtte mindig jött utánam a suliba, hogy bocsátsak meg neki, de nem tettem meg. Inkább a makacs fejem után mentem és ennek a következménye fájdalmasabb lett, mint valaha. 

Az egyik nap későn ért haza. A ruhája véres volt. Újra visszament a bandához és sajnos rengeteg lázadót kellett elintéznie. A konyhában mosogattam, amikor meghallottam, hogy jön be. Oda mentem, hogy ránézzek, amikor megláttam, hogy a pólója tiszta vér. Ijedten mentem oda hozzá és azonnal felhúztam a pólóját. Amikor nem láttam rajta csak egy két kisebb karcolást, akkor elmosolyodtam. 

- Örülök, hogy nem esett bajod. - mosolyogtam rá. Igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, de be kellett látnom, hogy már nem vagyunk ugyan azok az emberek.

- Miért érdekel téged? - kérdezte és eltolta a kezemet magától.

- Lehet, hogy nem látszik, de sokkal fontosabb vagy nekem, mint hinnéd. - sóhajtottam, de nem állítottam meg abban, hogy felmenjen. - De tudom a helyemet. - már nem akartam, hogy hallja, de ki akartam mondani. Néma szavakként ejtettem ki az utolsó mondatot, majd visszamentem befejezni a mosogatást. Hallottam közben, hogy elmegy zuhanyozni, szóval amikor végzett, akkor felmentem, hogy elindítsam a mosást. Éreztem a fürdőben az illatát, ami enyhe vér szaggal keveredett, de nem érdekelt. Szeretem. Nagyon szeretem. Észre sem vettem, hogy az egyik pólóját már egy ideje szorongatom, amikor meg nem hallottam a hátam mögül egy halk kopogást. Hátra néztem és Brian állt velem szemben. Folyamatosan a kezemet nézte én, pedig nem értettem, hogy miért.

- Kényelmes fogdosni másnak a pólóját? 

- Nem csak elfelejtettem beletenni a gépbe.

- Hazudsz. Mi az igazi oka? Mond el nekem! - mondta, de nem mozdult. Nem jött közelebb. Csak az ajtóból

- Nincs különösebb oka. - mondtam és felálltam. Elakartam mellette menni, de nem engedte. Belenéztem a szemeibe és eszembe jutott, hogy mennyi mindenen kellett átélnem miatta, de ennek ellenére is szeretem.

- Megváltoztál. - jelentette ki én, pedig nem tudtam mit mondani. - Tényleg sajnálom azt, amit tettem. De nem fogok térden állva könyörögni neked, hogy bocsáss meg.

- Nem vártam el. És nem haragszom. Csak megtanultam hol a helyem.

- Miről beszélsz?

- Túl sokat képzeltem bele a dologba. 

- Mármint? 

- Nem akarom ezt részletezni. Párszor már elmondtam. Neked csak emlékezned kellene.

- Mondtam már, hogy nagyon sok minden ki esett. 

- Nekem, pedig nincs több bátorságom kimondani még egyszer. Így is megbántottál. Akkor most mit szeretnél?

- Magyarázatot erre az egészre.

- Sajnálom. Ennél többet nem tudok érted tenni. Megsérültem miattad. Most, ha lennél szíves elengedni.

- Megmondtam már. Nem akarlak elengedni és nem is foglak. - mondta és közelebb lépett. Lágyan megfogta a kezemet és még közelebb lépett. Nyeltem egyet. Vonzott a közelsége és nem tudtam ellenkezni. Viszont nem akartam, hogy csak kihasználja a testemet. 

- Mit akarsz tőlem?

- Az igazat. 

- Eddig nem igazán érdekelt.

- De igen. Viszont, hogyan mutattam volna ki?

- Mégis mit kellett kimutatni? - kérdeztem. Remegtem, mint a nyárfalevél. Mit akart ezzel mondani? 

- Nem jöttél még rá? - kérdezett vissza. Hirtelen ezer meg egy gondolat járt a fejemben, de sehogy sem tudtam rájönni biztosra, hogy mire is gondolhatott. 

- Nem.

- Drága Rachel. - simította végig az arcomat. Beleborzongtam minden egyes érintésébe. Mit kellene tennem? Gyenge vagyok vele szemben. Annyira szeretem, hogy nem tudtam mit tegyek. Remegek minden kedves szavától és vágyom minden érintését. A szemeimbe nézett, majd az ajkaimra. Meg akart csókolni. Én is akartam. Szerettem volna, ha minden porcikám az övé lenne. Közelebb hajolt és, amikor pár milliméter választotta el az ajkainkat megállt. Sóhajtott, majd hátrébb lépett. Nem akartam, hogy ezt tegye. Utána nyúltam, hogy hozzá érhessek, de ekkor újra megszólalt. - Nem lehet. Nem érhetek hozzád újra. Megint félnél tőlem. - Ez nem igaz. Ennek pontosan az ellenkezője lenne. Mindennél jobban akarnálak.

- Brian. - jelent meg a háta mögött egy fekete hajú lány. Hátrébb léptem ijedtemben. Nem tudtam ki ez vagy mit keres itt. 

- Alice. - mondta, majd mosolyogva nézett a lányra. Olyan mosollyal, amivel engem sosem illetet. - Hamarabb jöttél, mint vártalak.

- Ki ez a lány?

- Csak az unokahúgom. - szavai fájóak voltak és nem is értettem őket igazán. Ki ez a lány?

- Azt hittem, hogy félre akartál lépni. Mondjuk ő gyerek hozzád képest. - mosolyodott el gonoszul, nekem pedig a szívem összetört. Mi ez az egész?