Rosszfiú markában [Befejezett]

17. rész

Édes szavak és végtelen kedvességgel jutalmazta a lányt, minden szaváért. Mi ez az egész? Értetlenül álltam ott egy darabig, majd, amikor felfogtam, hogy felesleges vagyok, egy pillanat alatt eltűntem és a szobámba zárkóztam.

- És? Megint miért ücsörögsz itt nálam? - fordult felém Michael, én pedig könnyes szemmel néztem rá. Egy párnát szorongattam és a kanapéján ültem.

- Ki az az Alice? 

Hétvége volt, szóval a lehető legtöbb időmet itt töltöm. Végülis a gyámommal kellene maradnom, addig, amíg hivatalosan nem leszek felnőtt. Vagyis egy év múlva körülbelül szabad lehetek.

- Nem tudom. Ki az? 

- Ezért kérdezem. Mostanában minden nap ott van és csak úgy nyalják-falják egymást Briannel. - csattantam fel.

-  Oh, Kicsi hercegnő. Ilyen a világ. - sóhajtott, majd oda ült mellém. - Az ember szerelembe esik, de nem biztos, hogy a másik fél elkapja. Így csak zuhanunk és zuhanunk, addig, amíg földet nem érünk és millió darabra törünk. Utána sokkal erősebbre és okosabbra építed újra magad. És mindezt addig játszod, amíg van, aki el nem kap és veled nem repül tovább. De a férfiak nagy játékosok.

- Gyűlölöm az összeset.

- Elhiszem. 

- Nem rád értettem.

- Ne aggódj! Az évek alatt én már sokkal rosszabbakat is megkaptam. Éppen, ezért akartam egyedül maradni. 

- Nem vágysz a szerelemre? Valakire, akivel együtt öregedhetsz meg?

- Vágyni vágyom. - mosolyodott el és a fejét hátra döntötte. - De ilyen életvitel mellé egy nőt sem merek bevonni. Rá leselkedne a legnagyobb veszély. Hiszen, akkor ő lenne a gyenge pontom. Mi lenne velem,  ha nem a testvérem elé ugranék, hanem a nő elé, akit annyira szeretek?

- Pedig megérdemelné a golyót... - néztem rá és közben meg is bántam, amit mondtam. 

- Át tudom érezni, hogy miként érzel, de ez nem helyes. Szereted őt, ha pedig így mutatod ki, amit érzel, akkor igazán rosszul vagy összerakva.

- Mondanám, hogy a gyártóknál panaszkodj, de nem tudsz már nekik. 

- Jajj, te. - sóhajtott és megsimogatta a fejemet.

Ha belegondolok ebbe az egészbe, akkor igaza van ebben Michaelnek. Nem biztos, hogy jó ötlet belevonni valakit ilyen életvitelbe. Nem egy átlagos család, ami eléggé nagy bajt jelent. Bármikor elveszíthetik a szeretett személyt... De engem már a család tagjává tettek, ami valahogy nem tűnik olyan veszélyesnek, mint, ahogyan azt gondolják. Furcsa egy család az biztos. 

Napok teltek el és az a lány minden nap ott volt. nem egyszer hallgattam végig, ahogyan nyekereg alattuk az ágy. Közben persze én a sarokban sírtam. Mi mást tehettem volna. Elmondtam már neki, hogy szeretem, de elhajtott. Ezek után, hogyan mondjam el neki ezt újra. Nem megy. Egyszerűen nem megy. Hiába próbáltam. Emiatt magamat szenvedtettem, amit nem önszántamból csináltam. Elakartam már felejteni ezt az érzést. Akkor minden sokkal egyszerűbb lenne. 

Lehet, hogy jobb lesz neki vele. Ő ki tudja elégíteni minden vágyát. Nekem, pedig marad a takarítás, mint valami elrontott Hamupipőke történet. Pedig nem az. Hamupipőke a végén megkapja az áhított férfit, de nekem, pedig nem fog megadatni ez a lehetőség. Miért kellene nekem akkor mindenhez jó pofát vágnom. Egyszerűbb volt, hogy bezárkóztam a szobámba, ha mindent megcsináltam. Hétvégente, amúgy is Michaelnél vagyok, szóval így sokkal egyszerűbb. Szinte nem is találkozunk. Talán, ha nem lettem volna ilyen makacs, akkor most én lehetnék vele. Viszont gyorsan ki kellett vernem ezeket a gondolatokat a fejemből, hiszen ez lehetetlen. Már megtörtént és nem tudok vele mit kezdeni. A múltat nem tudom átírni. Biztosan oka van annak, hogy ez történik. De vajon mi? Mi lehet ennek az egésznek a háta mögött?

Utáltam már a hétköznapokat, hiszen a suliban mindig látom őt, ami felettébb zavaró tudott lenni. Hiszen az a csaj a nyakán lógott mindig. Nálunk is és a suliban is. De csak egy helyen tudom elkerülni. 

- A helyében szeretnél lenni? - ült le mellém Mark. Osztálytársak voltunk alsóban még, de azóta nem is nagyon beszéltünk.

- Szép lenne, de nem köszönöm. Az unokatestvérem, ha nagyon megnézzük - sóhajtottam és a fiúra néztem. Szőke haj és kék szem. Olyan, mint egy igazi herceg. Emelett udvarias és előzékeny, amit a mai világban kevesen tudnak produkálni. 

- Most miért? Meg mióta? - ráncolta a második kérdésre a szemöldökét. Nekem sose mondtad még, hogy ilyen helyes unokatestvéred van. - jelentette ki, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. - Mármint nem úgy csak, ha női szemmel nézem. 

- Miért néznéd női szemmel.

- Drágám. Három nővérem van, ha nem nézek valamit női szemmel, akkor egy hatalmas segg arc vagyok és összefognak ellenem, hogy kint kelljen aludnom az udvaron. A nők nagyon  ijesztőek tudnak lenni. Ha akarnak valamit, akkor biztosan eltudják érni. 

- Most olyan érzésem van, mintha azt gondolnád, hogy ez olyan egyszerű. pedig nem a helyzet sokkal bonyolultabb és komplikáltabb.

- Huha. Valaki ma nagyon szeret szakszavakat használni.

- Addig örülj, amíg nem esek túlzásokba. 

- Jogos.

- Na látod.

- Viszont, akkor így mi lesz veletek?

- Valószínűleg semmi. Ő mást szeret én, pedig őt.

- Ne akard már ilyen könnyen feladni.

- Pedig fel kell... Bonyolultabb a helyzet, mint gondolnád. Neked is lehet sokat mondtam. - ásítottam, mire a fejemet a vállára döntötte. Éreztem, hogy nyugodtan pihenhetek egy kicsit. Az a biztonság, amit nyújtott addig a pár percig, amíg be nem csengettek jól esett.

- Szeretem, amikor így tudsz pihenni. - mondta én, pedig elmosolyodtam.

- Persze, hiszen te voltál ott mindig, ha volt valami. Mindig akkor jelensz meg, mikor bajban vagyok.

- Be kell vallanom valamit. Én vagyok a tündér keresztapád. - mondta komolyan én, pedig elnevettem magam. Jól esett, hogy tudott ilyen lenni velem, miközben nem beszélünk minden nap. Talán ilyen az igazi barát.