Rosszfiú markában [Befejezett]

8. rész

Bezártam minden ajtót és ablakot, majd kint megvártam a férfit. Hatalmas fékcsikorgással állt meg a ház előtt én, pedig bepattantam az autóba. Rettegtem, hogy elveszítem Briant. Nem hittem el, hogy ez valaha megtörténne.

- Azaz idióta, hogy tudta elraboltatni magát? Jó, hogy felhívtál.

- Ő mondta nekem az első napokban, hogyha valami történne, azonnal szóljak neked.

- Remek, de nem kellene elraboltatnia magát.

- Mi ez az egész Michael?

- Ezért nem kellett volna a nevemre íratnom téged. Semmit nem tudsz, és így még nagyobb veszélyben vagy. De ő azt mondta vállalja a felelősséget. – mondta és vett egy mély levegőt. – Jól figyelj rám. Mi nem vagyunk egy átlagos család.

- Erre rájöttem.

- Ne szakíts félbe.

- Bocsánat.

- Mi egy igen befolyásos család vagyunk. Mindenhol van befolyásunk és mindenhol vannak embereink. Ha meg akarunk tudni valamit elég egy telefon. Viszont sokaknak szúrja a szemét, hogy mi létezünk, ezért el akarják pusztítani a családunkat. Az anyánkat és az apánkat sikeresen megölték, de a testvéremet nem hagyom. Szépen lassan kiírtották a családunkat és én nem tudtam mit tenni. Csak annyit, hogy felneveltem az akkor tizenkét éves öcsémet. A többiről, majd ő mesél. Most jól figyel. Mindjárt ott leszünk. Csak téged várnak és nem számítanak rá, hogy többen is lesznek.

- Többen?

- Azt hiszed, egyedül megyek? – mosolyodott el gonoszan, engem pedig a hideg kirázott. – Csak kapjam a kezeim közé azt a férget. Megölöm. De te legyél higgadt. Ne remegjen ennyire a lábad. – sandított rám, majd újra az utat figyelte.

Megállt én, pedig kiszálltam az autóból. Elindultam a helyszínre, de féltem. Nagyon féltem. Mi lesz, ha én is úgy végzem, mint a szüleik? És ha már későn érek oda? Erre a gondolatra megálltam egy pillanatra, majd vettem egy mély levegőt és magabiztosan elindultam befelé. Egy raktárépületben voltak, ahol a sötétben több ember bujkált. Nem láttam őket rendesen, de hallottam a gúnyos nevetésüket. Képzeletben keresztet vetettem, elmondtam hat imát, de a végén oda értem a férfihoz. Nagydarab volt, büdös és gusztustalan. Az ujjain aranygyűrűk díszelegtek, mint valami rossz gengszter filmben. Csak ahhoz a szag nem járt hozzá.

- Megérkezett a VIP vendégünk. – tette a kezét a vállaimra. Kicsin múlott, hogy elugorjak és undorodva rázkódjak egyet. Vettem egy mély levegőt, de bár ne tettem volna. Nagyon büdös kölni szaga volt. – Hoztad a nyakláncot?

- Előbb eressze el Briant. – mondtam, mire csettintett és a kezét felém tartotta. Eleresztették a fiút, de ő mozdulatlan maradt. Ijedten néztem rá, mire nevetett.

- Azt mondta életben hagyja.

- Él. Csak már nem sokáig. – mondta én, pedig képen töröltem, majd oda rohantam a fiúhoz. – Hol a nyaklánc kishölgy? – kérdezte, de én figyelmen kívül hagytam.

- Brian. Hé, válaszolj! – mondtam és egy könnycsepp csordult ki a szememből és az arcára cseppent.

- A belőled csepegő folyadékokat ne az én arcomra enged, oké? – mondta nehézkesen én, pedig elnevettem magam.

- Menjünk haza. – mondtam és segítettem neki felállni, de az utunkat állták.

- Nem felejtettél el valamit?

- Ja, a nyaklánc? Sajnálom, de sehol sem találtam.

Pont ettől féltem. Hol vagy Michael? Gyere már. Összeszorítottam a fogaimat, ahogy a férfinek a keze az arcomhoz közelített, de eldördült egy lövés, majd még egy csomó. Mire feleszméltem csak mi maradtunk talpon és minden a vérben úszott. Ledermedtem. Mindenki halott körülöttem. Csak én vagyok, aki...

- Ügyes voltál Rachel. – hallottam meg Michael hangját.

Ijedten néztem rá, majd hátráltam.

- Ez...

- Szükség volt rá, hiszen megöltek volna titeket. Megmondtam. A testvéremet nem engedem. Add át. – mondta, de én nem akarom elengedni. – Bármilyen módszert képes lettem volna bevetni, hogy visszakapjam az öcsémet. De ez volt a leggyorsabb módja.

- Ő is ilyen? – kérdeztem lehajtott fejjel.

- Ő rosszabb. Éppen ezért nem akarta, hogy ide gyere. – mondta és kivette a kezeimből a fiút. – Az egyik emberem visszavisz a házba. Légy jó kislány és fogadj szót.

- Rendben. – mondtam és követtem a férfit az ajtóig. – Jól lesz? – kérdeztem könnyes szemekkel.

- Minden telhetőt megteszek. – mondta, majd berakta az autóba a fiút és elhajtott. Ott maradtam egy idegen öltönyös pasival az oldalamon.

Pár percig csak meredtem a kocsi után. Hova mentek, ahova én nem mehetek? Türelmesnek kell lennem. Sóhajtottam egyet és követtem a férfit. Haza megyek és ő nem lesz ott. Utálok egyedül lenni. Beszálltam az autóba és könnyes szemmel indultam haza. A férfi szótlan volt. Mégcsak társaságnak se volt jó. Végülis neki csak az a feladata, hogy hazavigyen. Utána tálán nem is látom többé. Miért kellene jóban lennie velem?

- Itt vagyunk. – mondta, majd kinyitotta előttem az ajtót.

Kiszálltam az autóból és ő elhajtott. Egyedül maradtam. Bementem a házba és leültem a nappaliba. Sötét volt és teljesen egyedül voltam. A vérnek a szaga még benne volt az orromba mindenhol azt éreztem. Azok a férfiak előttem haltak meg. Miattam, mert nem adtam oda nekik a nyakláncot. Ha megtettem volna, akkor talán még élnének vagy mi haltunk volna meg. Ilyenkor nem tudom mit tegyek. Én is a család része vagyok, akkor tudnom kell, majd ilyen helyzetekben dönteni. Nekem ez így egy kicsi sok. Kell most egy kis idő mire ehhez hozzá szokom. Félek. Nagyon félek. Mi lesz, ha nekem is ez lesz a sorsom. Ha én is egy felesleges tényező leszek? És akkor csak simán elraknak láb alól, hiszen Michael nem akart magához venni. Az egyedüli, aki akart engem az most a halál szélén áll... Nem tartozom ide, ha meghal...

Bezártam mindent és felmentem az emeletre. Bementem a fürdőbe, hogy lemossam magamról ezt a sok mocskot. A tükör elé álltam, amikor megláttam, hogy a nadrágom tiszta véres. Ijedtemben leszaggattam magamról a ruhadarabot, majd beálltam a zuhany alá. Csak folyattam magamra a vizet, de még mindig mocskosnak éreztem magamat. Zokogtam. Nem tudtam elfelejteni azt, ami történt. Éjszaka nem tudtam elaludni. Csak azokat az élettelen tekinteteket láttam, amik a lábam előtt feküdtek. Társaságra volt szükségem. Még többet akartam tudni erről, hogy eltudjam fogni, hogy gyilkosokkal kell élnem. Vagyis csak az egyikükkel élek együtt.