Rosszfiú markában [Befejezett]

13. rész

Nem tudtam este aludni. Mintha nem is ugyan az a fiú jött volna vissza, mint, aki itt hagyott. Közvetlenebb volt és úgy csinált, mintha egy pár lennék, de ezt nagyon nem hinném el. Hiszen ő sosem mutatta semminek se a jelét és ez furcsa. Bár lehet, hogy csak hirtelen felindulásból tette, de akkor sem tartottam normálisnak. Nem akarom, hogy csak kihasználjon, de ez ugyan úgy benne lehet a pakliba és ez zavar. Mit tegyek? Kérdezzem meg tőle, hogy mi ez az egész közöttünk? Nem tudnám megtenni. De a választ se igazán tudnám elviselni, ha azt mondaná, hogy csak a szükségleteit akarja kielégíteni. Hálából meg még rosszabbul esne, hiszen nincs szükségem a szánalmára. Zavaros nagyon ez az egész, de nem tudok ellene mit tenni. Fura lett nagyon és ezt valahogy ki kell derítenem, hogy miért.

Másnap alig vártam, hogy hazaérjek a suliból. Annyi meg annyi kérdésem van, amire keresem a választ és csak egyetlen ember tudja, hogy mi az. Ő pedig otthon van még legalább két napig, hogy pihenjen. Elgondolkodtató, hogy vajon, hogyan beszélték ki az igazgatónál, hogy ennyi után ne rúgják ki, hiszen ha jobban belegondolunk, akkor nem lehet elmondani senkinek, hogy mivel volt kórházban vagy, hogy kórházban volt. 

Amint beértem a házba, azonnal őt kerestem a szememmel, de nem találtam. Felmentem a szobájába, de ott sem volt. Az egész ház üres volt, de mégis nyitva volt az ajtó. Nyeltem egyet. Nem rabolták el újra, ugye? Elővettem a telefonomat és elkezdtem csörgetni, viszont a zene a hátam mögül jött. Amikor megfordultam Brian nézett rám vissza. Nem mosolygott és nem volt Semmi olyan dolog, mint eddig.

- Mit bámulsz? - kérdezte, én pedig lefagytam.

- Hogy tessék? - kerekedett ki a szemem. Nem értettem ezt az egészet. 

- Jól hallottad. Vigyázz előlem. Dolgom van. 

- Én vigyázzak? Neked mi bajod van? - kérdeztem.

- Mármint?

- Tegnap teljesen másmilyen voltál. Kedvesebb.

- Tegnap? Nem emlékszem semmire.

- Skizofrén vagy vagy mi a fene?

- Rachel. - hallottam meg Michael hangját. Intett, hogy menjek oda. Hallgattam rá. Becsukta mögöttem a bejárati ajtót, majd messzebb mentünk az épülettől.

- Mi történt vele? - kérdeztem és érzem, hogy a sírás szélén állok.

- Az erős fájdalom csillapító tette azt vele tegnap. Olyan szinten vissza akart jönni ide, hogy olyan szinten volt, mint egy drogos. Nem érdekelte, hogy milye fáj vagy milye nem, de vissza akart jönni, de persze erre sem emlékszik. Ahogy a szenvedélyes újra találkozásotokra sem.

- Lehetetlen....

- Sajnos így van. Szóval próbálj meg most nyugodt lenni vele bármit mond. Lassan vissza fog állni a rendes Brian, akit ismersz.

- Ez mennyi idő lesz?

- Talán egy hét, addig semmi hülyeséget ne engedd, hogy csináljon.

- Alig vagyok itt vele. Suliba kell mennem.

- Kellene, de megszeretnélek arra kérni, hogy maradj itt vele ebben a pár napban még, amíg itthon van.

- Te ki akarsz engem készíteni lelkileg? - csúszott ki a számon, amin Michael is meglepődött.

- Én tudom jól, hogy mit érzel iránta, ha erre gondolsz. Éppen, ezért kell neked mellette maradni. Én ma közel jártam hozzá, hogy agyon verjem. - sóhajtott és megigazította a nyakkendőjét. - Szóval vagy te maradsz vele és életben marad vagy pedig én, de akkor tuti kinyírom emiatt a stílusa miatt. 

- Igyekszem mindent megtenni, amit lehet. - mondtam. - Sajnálom az előbbi hangnemet.

- Semmi baj. Az előbbi után elnézem. Holnap visszamegyek dolgozni. 

- Csak szabadulni akarsz tőle. - mondtam sokat sejtő pillantással.

- Annyira nem. - mondta, de nem győzött meg vele.

Visszamentem a házba és igyekztem úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, de közben igyekeztem kerülni őt. Elvégeztem a házi munkát, majd elvonultam a szobámba és igyekeztem meghúzni magamat. 

Este felé azt vettem észre, hogy kinyílik a szobám ajtaja és ő jött be rajta. Kérdőn néztem rá, de ő nem mondott semmit. Csak leült az ágyamra és nézett rám.

- Tehetek valamit érted? - kérdeztem és félre téve mindent felé fordultam. Az asztalomnál ültem és úgy éreztem, hogy kellő távolságban vagyok, ahhoz hogy menekülni tudjak. Nem tudtam mi a szándéka és most már egyáltalán nem tudtam, hogy mire gondolhat. 

- Miért védted meg  házat? Semmi közöd nincs hozzá.

- Mert úgy éreztem hogy vigyáznom kell rá, amíg vissza nem jöttök. 

- Felesleges vagy ebben a házban.

- Tudom. - mosolyogtam rá. - De ezt a szobát te adtad nekem. Szóval, ahogyan a nyuszi is mondta a mesében, amíg nem tudsz egy jó szót szólni, akkor inkább ne mondj semmit. Fájnak a szavaid.

- Mit képzelsz, hogyan beszélsz velem? Ez az én házam.

- Lehet. De nekem adtál belőle egy rész. - mondtam és felálltam. Nem akarok agresszív lenni vele.

- Bármikor vissza vonhatom a szavamat. - mondta, de erre már nem válaszoltam. 

Megálltam vele szemben és hátradöntöttem az ágyon, majd fölé támaszkodtam. Egyenesen belenéztem a szemébe, de ő nem mondott semmit. A tekintete üres volt, pedig eddig az érzelmek látszódtak rajta.

- Szóval, ezért maradtál itt? Hogy megkaphasd a pénzemet? - mosolyodott el gonoszul.

- Nem. Én emiatt maradtam itt. - mondtam és oda hajolva hozzá megcsókoltam. Óvatosan megharaptam a száját, hogy a fájdalomtól szétnyissa az ajkait és megtettem vele azt, amit ő tett meg velem először. Elmélyítettem a csókot és nem hagytam, hogy ellenkezzen. De haragudtam rá, ezért, amikor már szenvedélyesen viszonozta a csókomat erőteljesen megharaptam az alsó ajkát, amiből elkezdett a vér szivárogni, de elkeveredett a nyálával. - Te voltál az, aki megvett engem és a saját maga függőjévé tett. Ha elengednél, akkor is visszajönnék. Már a markodban tartasz, ahonnan nem akarok szabadulni. Nem a pénz miatt, hanem amit és ahogyan tettél velem. - mosolyogtam rá őszintén. 

- Ez hülyeség.

- Lehet, de neked kell döntened, hogy akarod, hogy veled maradjak vagy sem. 

- Rendben. - a hangjából már egyáltalán nem az jött le, hogy utál vagy megvetne. Szóval ez már fél siker számomra.