Rosszfiú markában [Befejezett]

1. rész

 Reggel hangos zajra ébredtem. Nehezen felültem az ágyamon és megdörzsöltem a halántékomat, mivel iszonyatosan elkezdett fájni a fejem. Mikor felfogtam, hogy a zaj nem igazán akar abbamaradni, akkor elindultam lassan a konyhában. Nagyokat pislogva mentem végig a folyóson, miközben próbáltam rendesen felébredni. A halványbarna fal szépen verte vissza a reggeli napfényt, amit kicsi korom óta szerettem. Beérve a konyhába megláttam a zaj forrását. Végig mentem a hideg kövön, ami a meztelen lábamnak nem igazán volt kellemes, de ha nyugodtan visszaakartam aludni, akkor nem volt más lehetőségem. Ugyanis a kávéfőzőnk megint bekrepált. Amikor a zaj abbamaradt ránéztem a fali órára. Még csak reggel hat óra volt. Túl korán volt ahhoz, hogy egy ilyen idős lány már talpon legyen, mint én. Az óra kattogása mellett meghallottam, hogy a bátyám beszélget valakivel. Nem ismertem fel a hangot, ezért elindultam a nappali irányába, ahol megpillantottam egy fekete hajú férfit, aki háttal ült nekem. A hangja mély volt és nagyon jól emlékeztem rá. A tegnapi férfi ott ült a lakásunkban. Lassan léptem hátra és igyekeztem felfogni, hogy mi is történik éppen. Mikor felfogtam miről beszélgetnek, akkor erőt vettem magamon, majd elindultam a nappaliba. Közben a bátyám arcát fürkésztem hátha letudok olvasni róla valamit, de kevés sikerrel. Mint mindig most is felvette az a pókerarcot.

- Rachel, jó hogy felkeltél. – mosolygott rám. – Mostantól ennél a férfinál fogsz lakni. Állni fogja minden költségedet. Neked csak annyi a dolgod, hogy takaríts. Hát nem nagyszerű? Hiszen másra nem is igazán vagy képes. – mondta és ridegen rám nézett. Utoljára a szüleink halálakor volt ilyen.

- Mi, de miért? Tegnap ő...

- Elég. Oda mész és kész. Mivel a szüleink a nyakamra hagytak ez az egyetlen megoldás számomra.

- Rendben. – a számban a szavak keserű utóízt hagytak. Nem tudtam ellenkezni vele. Mivel még kiskorú vagyok, így ő felel értem. Lehet gyáva vagyok, de nem tudom mit tehetnék. A bátyám egy másik férfihoz lök.

- Ha megértetted, akkor menj és csomagolj. Ne okozz nekem még több gondot. – mosolygott rám keserűen.

Ó, igen. Miért is gondoltam, hogy hirtelen megváltozik a kapcsolatunk csak, mert elvesztette a szüleit. Ő mindig, azaz utálatos alak marad, mint mindig. Mintha a lábamon egy tonnás súly lett volna. Nehezen elindultam a szobám felé. Nem is tudom, hogyan gondolhattam vagy remélhettem valami jót, miközben ez az alak, akit a testvéremnek hívok szívtelenebb, mint valaha. Nagy sóhajjal értem be a szobámba. Becsuktam az ajtót, majd a földre csuklottam és csak meredtem a plafonra. Egy hazug álomba ringattam magamba, amibe nem kellett volna. Egy hercegszerű báty már túl nagy kérés, igaz? De én akkor is szeretem. A könnyeim patakként törtek ki a szememből. Olyan hülye voltam.

- Kop-kop. – hallottam az idegen férfi hangját.

- Mit akar? – töröltem le a könnyeimet, de nem nyitottam ki az ajtóm.

- Nyisd ki, kérlek. Azt hiszem, tartozom neked egy magyarázattal. – mondta én, pedig az ajkamba haraptam és arrébb csúszva kinyitottam az ajtót.

Az ajtó halk nyikorgással kinyílt. Ahogy elém állt megcsapott a parfümjének az illata. Felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Akkor nem érdekelt, hogy a sminkem a könnyeimmel együtt lefolyik az arcomon, hiszen tegnap este elfelejtetettem lemosni. Csak néztem rá, ő pedig elmosolyodott.

- Most mi olyan mulatságos? – kérdeztem és elfordítva a fejemet letöröltem a könnyeimet.

- Ha megtudnád elszaladnál. – térdelt le elém. Megfogta az arcomat és felemelete. Könnyes szemekkel néztem rá. – Milyen megkapó látvány. – nevetett.

- Mit akar tőlem? – kérdeztem.

- Ezt az egészet. – mondta és végig mutatott rajtam. – Akarom a szívedet és a testedet is. Mindened akarom. Nagyon jól ismerlek, hiszen egy iskolába járunk. – mondta.

- Mi ez az egész? Egy iskolába? Hiszen idősebb nálam vagy tíz évvel. – csattantam fel.

- Au... Ez most igazán fájt. Eggyel feletted járok Rachel. Mindent tudok rólad és arról is, hogy milyen szerencsétlen vagy az iskolában.

- Ha ezt tudja, akkor miért visz el engem?

- Mert látni akarom, hogy mennyit vagy képes változtatni azért, akit szeretsz. Teljesen felkeltetted az érdeklődésem. – nevetett, majd letörölte az éppen kicsorduló könnyemet és ott hagyott.

Eddig nem igazán figyeltem meg a többi diákot, ugyanis mindig a könyveimet bújtam. Valahogy eddig a bátyámnak akartam csak megfelelni, ezért semmi másra nem figyeltem. Nevetséges vagyok. Tényleg elhittem, hogy most egy összetartó család leszünk.

Másnap az iskolában folyamatosan kerestem a szemeimmel azt az arcot, ugyanis nem láttam az osztályban, sőt a diákok között sem még sosem. Aminek az oka a könyvek voltak és a bátyám iránti megszállottságom. De most az, aki elrabol tőle itt van és meg kell találnom. Gondoltam én naiv, hogy vizsgaidőszak előtt bármelyik felettem járót megtalálom az iskolában. Kicsit későn esett le, tudom, de akkor esett le, amikor az összes terem üres volt a felsősök emeletén. Ezután feladtam a keresését.

Amikor vége lett a sulinak, lassan baktattam ki az iskolából, amikor megpillantottam őt. Ott várt engem a kapuban egy fekete autóval. A márkákhoz nem igazán értetek, de gyönyörű volt, bár nem hiszem, hogy olcsó autó. Nem abban az öltözetben volt, amiben egy tanárt eltudnék képzelni. Körbe néztem, amikor meghallottam a hangját kirázott a hideg.

- Nocsak, kit látnak szemeim. – mondta az ismerős hang. – Ms. Jackson engem keres?

- Nem kerestelek. – mondtam, de már ott állt előttem. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, fekete haja és gesztenye barna szeme volt, az ajkait most is gonosz mosolyra húzta, ami idegesített. Beharaptam a számat, hogy nehogy valami bántót vágjak a fejéhez, ugyanis mostantól az ő kezeiben vagyok.

- Az elég kár ugyanis mától velem fogsz lakni. A bátyád nem jön, de te láttam előszeretettel bepakoltál.

- Az csak azért volt, mert a bátyám azt mondta... De köszönöm, hogy befogad. Legalább nem leszek többet a bátyám terhére. Bármennyire is akartam, hogy szeressem, látom lehetetlen. – sóhajtottam és keserű mosolyra húztam a számat..

- Nos, mit vársz tőlem? Vigasztaljalak meg?

- Nem én csak... – kezdtem hadakozni, de félbe szakított.

- Szerelmes vagy a bátyádba, milyen undorító. – nevetett.

- Nem a bátyám igazából. Nincs köztünk vérrokonság. – mondtam és faképnél akartam hagyni, de megfogta a kezemet és magához rántott. A hüvelykujját óvatosan végig húzta az ajkaimon.

- Jegyezd ezt meg: A bátyád eladott nekem, hogy ne legyen többet gondja. És te mégis őt véded? Szegény kislány. – mondta és megcsókolt. A parfümje kellemes illatától elgyengült a lábam és hagytam, hogy megtartson. Megadtam magamat egy ilyen alaknak... Többet vártam magamtól.