Suffer for me! (Jikook) [Befejezett]

37. Előbújva.

Túl sok gondolat lepte el az agyam, és nem tudtam tisztán gondolkodni. Kitártam a szekrényt, és egy mély levegőt véve léptem ki onnan. Ennyi volt, nem bírom ennyi ideig szenvedni látni, vagy hallani. Terv ide vagy oda megbánta eléggé, viszont nem akartam gyengének kinézni. Határozottnak kell lennem, mert most én állok fölénybe, a síró lénye felett.

-Hello.-mélyítettem el a hangom, de amint megtettem el is nevettem magam.-Maradok az eredetinél.-néztem rá szórakozottan, ám az ő arcán csak döbbentség volt.-Azt mondod mindenhogy jól nézek ki?-említettem fel, a nemrég történt beszélgetésükből.-Akkor is jól néznék ki, ha éppen benned lennék?-vigyorodtam el, vele ellentétben. Neki arcán már nem a szomorúság látszott, sokkal inkább düh.-Ne nézz rám ilyen szemekkel! Semmi jogod dühösnek lenni! Ahhoz egyedül nekem van!

-Te... Te nem is haltál meg!-szólalt meg végre, én pedig megállapítottam, hogy van még annyi ép esze, hogy ezt felfogja.

-És mesélj. Milyen napod volt? Mért nézel ki úgy, mint aki sírt?-húzom gúnyos vigyorra ajkaim.

-Kurvára nem vagy vicces.-kelt fel Taehyungról, aki csendben figyelte az eseményeket, és felém indult. A falhoz tolt ahol államra fogva szegte fel a fejem.-Csak tudnám hova lett az a Jimin aki a közelségemtől is összeszarta magát.

-Rájött, hogy nincs mitől félni. Járatod a kezed, az üres szavaiddal, de, ha következményei lesz annak amit teszel akkor már bőgsz.-mondtam egyenesen a szemébe, élvezve a hirtelen jött bátorságom. Ahogyan egyre idegesebb lett szavaimtól, úgy szorította annál jobban az állkapcsom.-Gyerünk, hagyj csak nyomot rajtam. Csak bizonyítékkal gazdagítasz.-vágtam hozzá és igyekeztem nem kimutatni mennyire is fáj ahogy szorít.

-Jó Jungkook állj le.-áll közénk Tae, miután megunta a tétlenkedést.-Az előbb sírtál, hogy elveszítetted, most meg az állkapcsát töröd el.-ütögette el rólam kezét amért hálás voltam. Tuti felfog dagadni, vagy minimum lilulni. Egyre több helyen pecsételnek meg..

-Te tudtál róla, hogy csak elhiteti. Te rohadtul tudtál róla Taehyung!-néz most rá, és közelít ezúttal felé, de most én vagyok aki elé áll.-Jimin.-ejti idegesen nevem, de nem engedem, hogy többet beszéljen.

-Nem Jungkook, nem! Nincs igazad! Én csak vissza adtam a szemétkedésed, hogy te se érezd magad olyan jól! Mert ugye, hogy nem olyan jó mikor veled játszanak?! Amikor az akibe beleestél hülyére vesz? Igen, kibaszottul eljátszottam a halottat, és te kibaszottul megérdemelted!! Örülj, hogy nem jelentettelek fel!

-Sajnálom Jimin. Nem tudtam, hogy neked ennyire fájt...-futott arcára egyből a megbánás, és elengedett.

-Hát cseszd meg JeongGuk. Cseszd meg magad és a rohadt hangulatingadozásod!

-Nem hiszem el.-dőlt el a kanapén.-Igazából hiányoztál, nem is tudom mért támadtalak le, holott épp az előbb sírtam és bántam meg mindent.

-Tudom. Egy hangulat ember vagy.

-Nagyon haragszol?-nézett rám szomorú szemekkel, lekonyított szájjal.

-Aha.

-Minek jöttél elő?-bökött oldalba a kék hajú.

-Tudod, hogy milyen vagyok. Megsajnáltam.

-És szerinted megbánta eléggé? Majdnem neked esett. Így is kezd lilulni a szorítása.-fordította el a fejem, hogy jobban megnézhesse.-Szerencse, hogy nem törte el!

-Nyugi már. Nem hagyom neki mégegyszer magam oké? Tudok én makacs is lenni!

-Ugye tudjátok, hogy hallom? Te meg szép barát vagy Tae, ellenem beszéled.