A Hawkins Labor Szökevénye

09

Rohamosan telt az idő. Közeledett a tavaszi szünet. Örülök neki, de mégsem. Egész jó kis csapat lett a klubból. Szeretek velük lenni, de hiányzik Will, 11 és Max is. Még úgy is, hogy a kis vöröském itt van a közelben.

- Eddie! Szeretnék én is játszani veletek holnap. - megint össze ül a kis banda órákra nyúló játékra. De lesz ennél még nagyobb is. Pont akkor, amikor a meccs lesz. Sajnos akkor nem jàtszhatok, mivel eligérkeztem Lucasnak. Megígértem, hogy ott leszek és igazából kíváncsi vagyok, hogy megy neki a kosár.

- Kedvesem nem is tudod mennyire örülök ennek! - kapott fel és pördült meg maga körül.

- Tegyél le! - kacagtam.

- Ti is arra gondoltok, amire én? - nézett a többiek felé.

- Régóta mondjuk már neked Eddie! - legyintett egyet a kezével Gareth, fel állt az asztaltól és ki sétált az ebédlőből.

- Hát ő meg hova megy? - támaszkodtam Eddie vállán. A pillangóim már azóta meg vannak kergülve, hogy a fiú körbe ölelte a derekam és fel emelt. De nem lépek el mellőle.

Kialakult köztünk valami. Valami jó. Több mint barátság, de sajnos sokkal kevesebb, mint szerelem. Mire a gondolat menetem végére értem Gareth már vissza is jött. El sétált mögöttünk, s éreztem, hogy Eddie kezébe nyomott valamit.

- Mi az? - próbáltam a háta mögé nézni, de nem engedte, hogy lássam. - Na mutasd már!

- Lenne kedved csatlakozni? Ha a válaszod igen kedvesem, akkor üdv a Pokol Tüze klubban! - rántotta elő azt a bizonyos pólót.

- Persze, hogy igen! Ezerszer is igen! - kaptam ki a kezéből a ruhadarabot. Azonnal körül öleltem a nyakát.

Itt jöttem rá, hogy nekem szükségem van arra, hogy tartozzak valahová. Miután Billy meghalt és a többiek el költöztek, legbelül mind éreztük, hogy a kis csapatunk sosem lesz a régi. Hogy szét esett.. Azóta csak Dustin, Mike és én vagyunk. És most végre szereztünk pár remek barátot. Rossz érzés ki mondani, de találtunk egy új csapatot..

Tavaly hallottam Mike és Will beszélgetését pakolás közben. Will azt mondta, hogy sosem találna ennél jobb csapatot. Azért remélem sikerült neki. Sajnos nem sokat mesélnek. És nem is beszélünk olyan sokat.

Végre el engedtem a fiú nyakát, majd Köszi srácok! és már le is léptem a mosdóba, hogy át vegyem a pólóm. Teljesnek éreztem magam.

A délutánt Eddievel azzal töltöttük, hogy a termet, ahol játszani fogunk, át rendeztük.
Az asztalok tetejére ültünk és a zsebéből mogyorót halászott elő.

- Jézusom! Te aztán sosem bírod ki, hogy ne egyél valami magvat, igaz? - nyúltam a zsebébe hátha találok még. Tele volt...
A mondandómra válaszképp csak meg dobott eggyel. - Ne merészeld mégegyszer! - emeltem a levegőbe a mutató ujjamat.

- Bocs kicsúszott a kezemből! - mondta miután újra eltalált.

- Na gyere ide! - mindketten fel álltunk az asztalokra. Kergetőztünk, mint a kisgyerekek.

Időközben ő le csúszott az asztalról. Nem bírtam nevetés nélkül. Mikor fel állt apró mogyoró darabokkal volt tele a haja. Levegőt sem kaptam már.

- Jó ennyire nem volt vicces!

- Láttad te magad! Nem hiszem! - nevettem továbbra is, de már nyugodtabban. - Na gyere ide! - ültem az asztal szélén. - Gyere már! Tele van a hajad mogyoróval!

El kezdtem ki szedni a darabokat a hajából és mikor kész voltam, akkor eszméltem rá, milyen közel is vagyunk egymáshoz.
Egy darabig farkas szemet néztem vele, majd lábaimat vizslatva fel akartam állni.

- Kinsey. - mondta ki a nevem, de továbbra sem néztem rá. - Kinsey. - lejjebb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. Egy másodpercen belül a számra tapasztotta az ajkait.

- Nem kéne. - tettem a kezem a mellkasára. Kérdőn nézett rám. - A többiek már jönnek. - néztem az ajtó irányába. A folyosót Jeff és Dustin nevetése járta be. Egy utolsó csókot adtam neki, majd leugrova az asztalról ki siettem a mosdóba.

Hihetetlenül boldog vagyok. Talán itt az idő meg beszélni mi is van köztünk most.

Mikor vissza értem a srácok már a játékot pakolták ki. Eddievel tartottam a szemkontaktust egészen addig míg helyet nem foglaltam.

- Mikor akarjátok bevallani? - kérdezte Gareth.

- Mit is kéne bevallani? - néztem a fiú felé.

- Azt hogy oda vagytok egymásért! - mosolygott pimaszul, s közelebb hajolt.

- Hallgass! - pöcköltem meg az orrát, mire fájdalmasan vissza ült a helyére.

Mikor már mindenki a játékra koncentrált Eddie felé pillantottam. Mindentudóan mosolygott rám. Csak a szememet forgattam.

A játék most nem ment a legjobban. Mike arca volt a legnevetségesebb. Mindannyiunk kedvét elvette a veszteség, de muszáj volt a srácokban tartani a lelket.

- Hé! Ne csináljátok már! A csatát elvesztettük, de a háborút megnyerjük! - mindenki csak nézett. - Jó hát én megpróbáltam. - csaptam az asztalra majd vissza ültem a helyemre.

- Igaza van! - pattant fel Eddie. - Jövőhéten legyőzzük Vecna kultuszát! Ki tart velem? - emelte magasba a kezét.

- Ki tart velünk? - álltam én is a fiú mellé.
A többiek szeme fel csillant és szinte egyszerre álltak fel Benne vagyunk! -ot kiáltva.

Mindenki csak nevetett és az, hogy búsuljunk az előbbi vereség után, már senkinek sem jutott eszébe.

Most kivételesen nem mi maradtunk pakolni, hanem Jeff és Gareth.

Amikor kiértünk hideg levegő csapta meg az arcunk. Nekem őszintén jól esett. Mélyen magamba szívtam. Eddie át dobta a karját a vállam felett és, így mentünk ki a parkolóba.

Ahogy be ültünk a furgonba, maxra tekerte a hangerő gombot és el is indította az Amadeus -t. Az idő elteltével a közös, kedvenc zenénké nőtte ki magát.

Még egyszer mosolyogva rám nézett, megfogta a kezem és egy csókot nyomott rá.