A Hawkins Labor Szökevénye

Bevezető

Kinsey Parker vagyok. 17 éves. Ami azt illeti 003. Mindig is Hawkinsban éltem. Vagyis a Hawkinsi Laborban. 1979-ben szöktem meg onnan. Ezzel kezdődőtt minden. 001-et a sok-sok rossz okai mellett, az eltűnésem vezette még rá arra, hogy meg öljön mindenkit. Tudta, hogy utálnak, azt hitte meg öltek. Ő volt az egyetlen, aki szeretett. És persze 010 és 011. Folytogatott a bűntudat, amiért ott hagytam mindkettőjüket, de nem tudtam volna őket is ki hozni. Fejben mindig vissza látogattam a Laborba. Azt is végig néztem, amit 001 elkövetett. 010... Abban a pillanatban gyűlöltem 001-et. De aggódtam is. Aggódtam érte is és 011-ért is. Nem tehettem semmit. Ha vissza megyek biztos, hogy többet nem látom a napot. Papa nem engedett volna el.

A Laborban sok mindent meg tanultam, de az amit sosem felejtek el az az, hogy talpra kell állni. Tudtam, hogy nem helyes, amit csinálok, de máshogy éhen haltam, vagy a fagy vitt volna el.
Egy kedves, dundi hölgyet láttam meg az utcán a kisfiával. Ők nem láttak engem, de az erőmet használva rajtuk fontos dologra késztettem őket. Örökbe fogadás.

Már csak egy árva házat kell találnom a közelben. Be mentem az erdő mélyére. Be hunytam a szemem és kutatni kezdtem. Meg is van. Hawkinstól 20 perce.
Ez már meg erőltetőbb volt, de mindenkivel el hittettem, hogy 4 éves korom óta itt nevelkedem. A szüleim meghaltak és nincs élő rokonom. Miután ez meg volt még utoljára az összes erőmet össze szedve kitaláltam magamnak egy nevet, utána néztem kit, hogy hívnak és kreáltam pár közös emléket. Aztán kidőltem az udvaron.

Mindenki fejvesztve szaladt, hogy "Jajj szegény Kinsey, biztos le esett a hintáról. Vérzik az orra!"

A nő, akire már vártam két nap múlva érkezett.

- Miért döntött az örökbefogadás mellett?

- Mert szegény kicsikém annyira egyedül van! Mindig is egy nagy testvérre vágyott.

- Legalább egy gyermek jó családban nevelkedhet fel! Nézzen körbe és ismerkedjen meg velük! Hölgyem? Kit néz ennyire?

- Őt! Miért ilyen rövid a haja? - ó igen erre is van egy mesém.

- Egy hete valahogyan elterjedt a tetű. Szegénykém haját nem tudtuk meg menteni, le kellett vágni.

- Kis szívem! Hogy hívják?

- Kinsey Parker. 4 éves volt mikor a szülei meghaltak. Senki sem nézett felé eddig.

- Valami különleges van ebben a lányban! Szerintem ő lesz az!

Így kerültem be a Henderson családba. Dustin remek kis öcsi volt mindig is. Sajnos a biztonsága érdekében nem mutathattam meg neki az erőm. Ha valaha is meg látta törölnöm kellett az emlékeit.
És az új anyukám egy tünemény. Sosem kezelt úgy mintha nem a sajátja lennék.

Időközben megismertem Dustin barátait. Már az első héten be mutatott nekik. Sokszor én kísértem el őt Mikehoz és volt, hogy maradtam és D&D-tem. Egyszerűen remek játék, de nem tudom fel fogni, hogy tudják ezt órákig csinálni.

Az iskola hát az általános sulis éveim borzasztóak voltak. Ezen a négy kis törpén kívül senki nem állt velem szóba kivéve egy embert. Eddie Munson 8.-os volt mikor én 5, valahogy mindig belé botlottam. Valamiért barátkozni, akart velem és nem szállt le rólam.

1983-ban minden meg változott. Will eltűnt és csak mi tudtuk igazán, hogy mivel is állunk szemben. Aztán Mikeék rá találtak 011-re. Úgy örültem neki, hogy jól van. Mivel a halállal néztünk szembe muszáj voltam fel fedni a ki létem.

- Dustin én tényleg sajnálom, hogy be furakodtam a családodba! - gugoltam le hozzá.

- Előtted nem is voltunk igazi család! Csak én meg anya voltunk. Imádom minden percét, hogy a nővérem vagy! - szorosan meg ölelt. - De egy valamiért haragszom..

- Amiért, hogy nem mutattam meg az erőmet?

- Igen! - nevettünk egyszerre.

Annyi mindenen mentünk keresztül. Demogorgonok, Az elmenyúzó, az Oroszok és még megannyi minden. 011 Hoppernél élt, de nem élte túl a robbanást. Tavaly nyáron el költöztek. Joycenál él.
Max darabokban van. Senkivel sem beszél.

Idén végre ezek a kis szarosok is egy suliba járnak velem. Nagy bánatomra Eddie Munson az osztálytársam lett mivel még mindig nem sikerült el végeznie az iskolát. Az eddigi éveim alatt, úgy ahogy sikerült el kerülnöm bár, így is párszor össze akadtunk és ilyenkor az egész ebédlő tőlünk zengett. De idén. Ha az osztálytársam nem sok esély van, arra hogy el kerüljem.
A matek tanár mellém ültette órán, hogy neveljem meg, de ahalyett, hogy hallgatna rám, vagy csak hagyna engem figyelni kis üzeneteket dobál hozzám.

" Miért nem kedvelsz szépségem?"

"Tetszik a stílusod!"

Ezek után egy időre abba hagyta, majd jött egy utolsó, de erre már muszáj volt válaszolnom.

"Te is furának tartasz, mint mindenki más, igaz?"

Meg vártam míg ki csengetnek. Úgy kellett a fiú után rohannom, aki láthatólag magára vette, hogy nem válaszoltam.

- Eddie várj már! - meg állt, majd kérdőn végig nézett rajtam. - Én nem gondolom azt, hogy fura vagy! Csak egyszerűen nem vagy szimpatikus. És nem értem miért nem szállsz le rólam!?

- Mégsem szóltál hozzám egy szót se soha, csak akkor, ha azt kellett mondani "Eddie szállj le rólam".

- Idióta pont ezt pofázom! Csak figyelj matekon, ha már mellettem ülsz és hagyj engem békén! - ezzel faképnél is hagytam. Suli után az erdőbe mentem. Szeretek itt lenni. Sosem jár erre senki. Csak néha látok valakit a pad felé. Nem megyek arra sosem, de most kíváncsi lettem ki az, aki szeret egyedül lenni, mint én.