A Hawkins Labor Szökevénye

08

Másnap reggel Eddie nem is köszönt mikor be szálltam mellé.

- Szia. - kezdeményeztem.

- Ja, igen. - nevetett kelletlenül. - Szia. Mehetünk?

- Aha. - életem legrosszabb reggele ez úgy érzem. - Be kapcsolhatom a rádiót?

- Persze. - pillantott rám, majd figyelmét vissza terelte az útra. Az Amadeus szólt a rádióban. Ez az egyik kedvenc dalom. Nagyon szeretem. Eddie is.

A kínos helyzet ellenére sem tudtam vissza fogni magam, énekelni kezdtem.
Eddie csak a fejével bicentett ritmusra, s az ujjaival dobolt a kormányon.

Mikor be értünk a suliba egy Majd még találkozunk. - al, egyedül hagytam.

A második szünetben Mike jött velem szemben. Idegesnek tűnt.

- Szia. Baj van?

- Ah Kinsey, nem.. - vakargatta tarkóját. - Ebédnél, majd tudnánk beszélni?

- Persze. Akkor ebédnél! - küldtem felé egy biztató mosolyt, mivel nem voltam biztos benne, hogy minden oké.

Irodalom órán Eddie a könyve lapjait gyűrögette. Én a tollammal babráltam. Közben szüntelenül a kezeit figyeltem, amik nem is olyan messze voltak az enyéimtől.

Próbáltam közelebb csúsztatni a kezem az övéhez, véletlen sem őt nézve. Kiesett a toll a kezemből. Egyszerre nyúltunk utána. A toll le esett.
A kezében elveszett az enyém és ez valamiért biztonság érzetet adott.

Eddie

A keze olyan puha és selymes. Nem állt szándékomban elereszteni.

Kinsey

Ebben a pillanatban akartam ragadni.

Eddie

Mi van, ha ez neki nem tetszik? Csak a kezünket figyeli és a tekintete zavarodottságot tükröz.

Kinsey

Kinsey még mindig nem szerelmes beléd! Ne csináld ezt!

Egyszerre húztuk el a kezünket. A szemem sarkából őt figyeltem. Idegesen rázta a lábát, miközben az órát vizslatta. Egy perc és csengetnek.

Szinte hallottam, ahogy vissza számol. Ahogy meghallotta az óra végét jelző hangot, fel pattant és el is tűnt.

Ebéd szünet következett. A srácok már mind ott voltak az asztalnál és beszélgettek. A szokásos helyemre, akartam ülni mikor Mike oda szólt.

- Kinsey!

- Oh igen. Most oda ülök Mikehoz.. ja.

- Oké.. - mindenki minket nézett Eddievel és meg is értem. Le telepedtem a Wheeler fiú mellé és vártam, hogy belekezdjen mondandójába.

- Szóval nem sokára itt a tavaszi szünet és hát.. Kinsey figyelsz?

- Ja igen persze. - nem igazából Eddiet néztem.

- Elutazom Joyceékhoz. Fogalmam sincs mit kéne Tizenegynek vinnem ajándékba..

- Egy csokor virágot! És írj mellé neki egy kis üzenetet is! De miért nem anyukádhoz vagy Nancyhez fordultál?

- Nem tudom. Te jutottál eszembe elsőként. - mosoly szökött az arcomra. Örültem, hogy a srácok bíznak bennem és ez valamiért mindig is, így volt. A jelző csengő meg szólalt. Szerencsére nekem nem volt több órám.

Eddie hangját hallottam magam mögött miközben haza indultam.

- Nem velem jössz? - kérdezte lihegve.

- Azt hittem neked van még órád. - fordultam meg. A térdén támaszkodott, majd fel egyenesedett.

- Osztálytársak vagyunk, rémlik? - nevetett.

- Ez igaz. - az én nevetésem már inkább volt vicsor.

- Akkor jössz vagy sem?

- Megyek.

Eddie út közben figyelmeztetett, hogy ideje lenne kivenni a varratot a sebből, és mivel nem akarok kórházba menni, így hát neki kell ezt csinálnia.

Ahogy a lakókocsihoz értünk be vetettem magam a fürdőbe. Le szedtem a tapaszt és csak néztem a sebet. Már gyógyul, de eléggé torzítja az arcom.

Eddie kopogása hallatszott be.

- Készen állsz?

- Egy perc. - még utoljára rá néztem, majd kimentem. Eddie a szobájában várt és már minden ki volt pakolva.

- Ezt vedd be. Fájdalomcsillapító. Gyorsan hat, így mire én ezeket le fertőtlenítem kezdhetjük is.

- Ja te könnyen beszélsz! - úrrá lett rajtam az idegesség. Az, hogy össze varrta biztos jobban fájt, mint ez fog, de belegondolni abba, hogy végig húzza az egész seben azt az ízét.. a hideg is kiráz.

Még ő folytatta az olló és a csipesz fertőtlenítését én ki mentem a konyhába és a hűtőbe kotoráztam. Sör. Ez kell most nekem.
Ki bontottam és szinte felét le is húztam.

- Ez igen. Azt hittem nem szereted. - nevetett a fiú.

- Nem is. - ráztam meg magam. - Tessék! - nyújtottam neki oda, s készségesen el is fogadta.

- Na gyere. - mondta miután megitta az összeset. - Gyere már!

- Mi van, ha nem veszed ki?

- Kinsey. - fordította félre a fejét mosolyogva. - Nem fog fájni! Annyira.

- Biztató! - ültem le vele szemben az ágyra. A szívem a torkomban dobogott. Sosem volt egy nagyobb balesetem sem, így orvoshoz sem nagyon jártam.

Eddie mellé tettem a kezem. Megint az a gyomorforgató fertőtlenítő szag.. fintorodtam el. Éreztem, ahogy el vágja a cérnát. Az anyaggal együtt húzódott a bőröm is.
Meg fogtam a fiú derekát.

Aztán elkezdte kihúzni az egészet egyben. Rettentő kellemetlen érzés volt. A pólóját szorongattam. Levegőt sem vettem, addig még ki nem került a bőröm alól a cérna.

- Kész. - Huuu. Fújtam ki az eddig bent tartott levegőt és csak csukott szemmel le hajtottam a fejem. Még most sem eresztettem el a fiút. - Minden rendben? - csúsztatta a kezét az alkaromra és picit meg rázta, hogy rá figyeljek.

- Igen. - néztem csillogó szemeibe. A kezünkre vándorolt a tekintetem. Hüvelykujjával végig simított a bőrömön.
Éreztem a tekintetét magamon.

- Kinsey.. - szavai alig hallhatóak voltak. Újra íriszeibe vájtam a tekintetem.

- Szeretném, ha tudnád - kopogás zavarta meg. Azonnal szétrebbentünk. A fiú idegesen csukta be a szemét. - Igen?

- Zavarok? - nyitott be Mr. Munson.

- Nem. - mosolyogtam rá. Nem kedves, de most azt kívántam bár ne kopogott volna. Megöl a kíváncsiság mit akart mondani Eddie.

- Csak mondani akartam, hogy indulok dolgozni és hagytam pénzt az asztalon, ha meg éheznétek rendeljetek valamit. - csukta be az ajtót, de azonnal vissza is lépett a szobába. - Ja és Eddie rendelnél nekem is szalámis pizzát? - erre az emberre nem lehet haragudni.

- Persze. - miután a bejárati ajtó zárja is kattant Eddie el nevette magát. Én csak mosolyogtam.

- Őt csak szeretni lehet!

- Igen!

- Mit is akartál mondani?..

- Ohm.. pfhu el felejtettem. - hajtotta le a fejét.

Eddie

Szépséges Kinsey.. nem felejtettem én el semmit, csak gyáva vagyok. Félek, hogy nemet mondasz és elhagysz. És nem veszíthetlek el.