A Hawkins Labor Szökevénye

10

- Annyira örülök, hogy mostmár hivatalosan is benne vagy a Pokol Tüzében! - csapta be a furgon ajtaját.

- Imádom minden pillanatát! - ugrottam vagyis csak próbáltam rá ugrani a hátára. - Basszus, de magas vagy! Eddig is tudtam, de ilyenkor hangyának érzem magam!

- Az is vagy! Nem egy kis törpe! Az én törpém! - bele boxoltam egy kicsit a vállába, ezután felém fordult, majd fel emelt. A Tegyél le! neki mit sem ért, ezért körül öleltem a nyakát és hagytam, hogy be vigyen.

Minden feketébe burkolózott. Én őszintén az orromig sem láttam, de valószínűleg Eddie sem, mert neki ment az ajtófélfának.

- Bocsánat! - nevetett. Majd velem együtt le dőlt az ágyra.

- Hülye vagy! - engedtem el a fiút. - Fel oltanád a lámpát?

- Persze! Így jobb?

- Igen. - egymással szemben ültünk az ágy két végében. Mindketten mosolyogtunk, de egyikünk sem tudta miért. - Hé.. uhm te, te érted ezt az egészet köztünk? - az arca zavarodottságot tükrözött. - Mármint most mi van közöttünk? Arra célzok, amire Gareth is.. - néztem félre.

Az ujjaimmal kezdtem babrálni. Éreztem, hogy közelebb jön. Hogy hozzám ér. Forróság öntötte el az egész lényemet.
A hajam az arcomba lógott. Ő kínzó lassúságall a fülem mögé tűrte. Libabőrös lettem az érintésétől. De ez a jó fajta volt.

Ujjaival megemelte az állam, a szemembe nézett és elmosolyodott. Jól áll, ha elpirulsz! jegyezte meg, majd meg csókolt. Elhúzódott, hogy újra íriszeimbe furja a tekintetét. Válasz után kutatott. Láttam a vágyakozást a szemében. Aprót bólintottam, hogy folytathatja.

Nem is kellett neki több. A keze az arcomról, a derekamra vándorolt és az ölébe húzott. Nem engedett el egy másodpercre sem. Heves csókolózás közben rólam le került a felső. Kissé megszeppentem. Steveen kívül még senki nem látott így. Akarod? hangjában felfedezhető volt a gyengédség, az együttérzés, és a szeretet. Mély levegőt vettem, a tekintetem a szemei közt cikáztak, a testem bólintással már bele is egyezet, de habozás nélkül mondtam, hogy Igen!.

Eddie

Kinsey a mellkasomon feküdve alszik. Annyira boldog vagyok, hogy mindez megtörtént. Remélem ő is, így érez.
Elmondhatatlanul csodálatos ez a lány. Örülök, hogy megismerhettem.

Imádom a ragyogó tekintetét, az orrát és a fürtös, barna haját! Imádom, hogy bátor, kedves mindenkivel és nem fél kimondani azt, amit ki kell.

Kinsey

Reggel a nap a szemembe sütött, így nem indult valami kellemesen, de ahogy eszembe jutott a tegnap este azonnal mosolyra görbültek az ajkaim. Egy pillanatig el gondolkodtam, hogy milyen nap van, majd be villant, hogy szombat.

Azonnal ki pattantam az ágyból. Megígértem Claudianak, hogy el megyek a postára helyette feladni egy levelet. Még 9 óra előtt oda kell érnem. 7 óra van. Anélkül, hogy a fiút felébresszem, magamra kapkodtam a ruháim, majd hagytam neki egy üzenetet.

Szerencsére nem késtem el, így a levél időben megérkezik. Ezután úgy voltam vele, hogy be ugrom Steveékhez is. Hétvégén semmi dolgom, így veszek egy filmet is szerintem.

Steve valami horrort nyomott a kezembe. A hétvégém ezen kívül unalmasan telt. Hétfőn furcsa érzés kerített hatalmába, de nem foglalkoztam vele. Eddie a szokásos időpontban jött. De nem viselkedett máshogy.
Ugyan úgy köszönt, mintha megsem történt volna. Megbánta volna?

Mikor be értünk a suliba, szokás szerint együtt mentünk órára. Mindenki minket figyelt, volt aki utánunk is fütyült.

- Mi bajuk van? - néztem rá Eddiere mikor le ültünk egymás mellé.

- Fogalmam sincs, de nem tetszik. - nézett körbe, mert még a saját osztálytársaink is rajtunk tartották a szemüket.

A szünetben épp a folyosón sétáltunk, mikor egy lány megfogta a vállam.

- Egyszerre kettő, Parker? Az igen valakinek be jött az élet! - nézett elismerően, majd mielőtt elindult volna hozzá tette, hogy - Lotyó! - majd nevetve tovább sétált volna. Utána kaptam és vissza pördítettem.

- Mi a fasz bajod van?! - elöntött a düh. Nem tolerálom, hogy ilyesmi dolgokkal illesenek.

- Hát nem olvastátok az e heti újságot? Pedig főcímlapon van a kisasszony!

Félre löktem őket és rohantam megnézni miről beszél. Az újság legelején egy fotó volt rólam és Steveről. A videós boltban vagyunk és Steve épp megölel.

A Hawkins gimi legaranyosabbb párja visszatért.
Steve Harringtont és Kinsey Parkert nemrég kapták lencsevégre.
Steve Király még mindig hódít?
Kinsey újra beleesett volna?
Vagy talán a tavalyi kis románcuk nem is ért véget, csak jól titkolták?
A jövőheti cikkben reméljük minden kérdésre válaszolni tudunk majd!

Hirtelen szóhoz sem jutottam. Tavaly is volt rólunk pár cikk, de annak vége! Eddiere kúszott a tekintetem. Idegesnek tűnt. Sosem láttam még ilyennek. A legszörnyűbb, hogy az idegesség csalódottsággal keveredett.

Ő is rám nézett. Mondani akart valamit, de nem jött ki hang a száján. Sóhajtott egyett, majd gyors léptekkel el hagyta az iskolát.

- Eddie várj már! Eddie! - rohantam utána. Úgy utálom az embereket. Senki sem maradt a folyosón. Mindenki az ajtóban toporgott, várva a fejleményeket.

- Mire várjak!? - a hangja egészen megváltozott. Komolyság áradt belőle.

- Te ezt elhiszed?!

Eddie

Annyira dühös voltam Kinseyre. Nem tudtam mi az igazság, de mindig Harringtonnal van.

- Mi mást tehetnék? - a kép még mindig a szemem előtt lebegett.

- Mondjuk nem tudom talán megkérdezel engem?!

- Jó oké. Együtt vagytok?

- Te meg vagy hibbanva? Nem! Köztem és Steve közt nincsen semmi több barátságnál! - akármennyire akartam is, nem tudtam neki hinni. - Ne csináld ezt!

- Én ne csináljam?! Nem én vagyok azon a fotón!

- De te teszel úgy, mintha a péntek este megsem történt volna! - ezt nem tudtam hova tenni.

- Pont, hogy ezért kúrja fel az agyamat ez az egész! Mert nekem többet jelentett az az este, mint eddig bármi!

- Akkor hidd már el, hogy csak barátok vagyunk! - nem tudtam, hogy a következő szavakat ki kéne e mondanom, de túl dühös voltam, ahhoz hogy épp ésszel gondolkozzam.

- Tudod mit, nyertél! Vesztettem! Érted? Vesztettem! - köptem a szavakat. Könnyek csillogtak a lány szemében, de nem hagytam abba. - Letelt az egy hónap! Mehetsz Stevehez! Nem kell velem lenned csak, azért hogy nyerj!

- Nem gondolod komolyan! - igaza volt tényleg nem gondoltam komolyan. Hinni akartam neki. Azt akartam, hogy maradjon. Egy pillanatra lefagytam.
- Nem Munson! - már be akartam szállni a furgonba, mikor hangja újra felcsendült. - Én vesztettem! Igen be ismerem! Vesztettem! - ordibált, amilyen hangosan csak tudott. - És tudod mi a legrosszabb abban, hogy vesztettem? Az, hogy kibaszottul élveztem! - felém sétált, de jobban mondva szinte futott.

Mikor már csak cenkit választottak el, az íriszeit az ényéimbe fúrta, majd az ajkaimra tapadt.

A karjaimat a dereka köré fontam, s kissé megemeltem. Úgy csókolt mintha az élete múlna rajta. Annyi szenvedély, szomorúság, s legfőképpen igazság volt ebben a csókban. Nem is tudom mi ütött belém, hogy nem hittem neki. Kinsey sosem lenne képes ilyenre.

A többiek az ajtóban ujjongtak. Mikor szétváltunk a szemei csillogtak.

- Mostmár hiszel nekem? - suttogta. Hangja édeskésen csengett a fülemben.

- Kinsey én-

- Csak az érdekel, hogy hiszel-e nekem!? - mosolygott.

- Igen! Hiszek neked! - s újra megcsókoltam.