Change [M.C. HUN, BEFEJEZETT]

3. rész

§*Diana szemszöge*§

Hogy lehetek ekkora balfasz? Fogadást kötöttem egy olyan dologgal kapcsolatban, amiben tudom, hogy úgysem nyerhetek!

Ez a fogadás már a megkötésekor elbukott részemről... Az életemet az infernet, a blogjaim és a közösségi média alkották. Mi lesz velem azok nélkül? Hogy fogom korlátozni az internet-felhasználásom? És komolyan azt mondtam, ÖNKÉNT, hogy csak vészhelyzetben használok netet? Meg vagyok huzatva? És mindemellé bevállaltam egy hülye hajfestést is... Hatalmas gratulációt Diana Rosberg-nek, aki elnyerte a legidiótább és leggyerekesebb fogadásának megkötéséért a legbugyutábbak díját. Átgondolva, hogy emellett valahogyan még ellenőriznünk is kell egymást, egyszerűen felemésztett és a lehető legnyugtalanabb állapotba kerültem...

Miután lenyugtattam magam elvonultam munkát keresni. Valahogy muszáj volt megtalálnom a munkát ami kirángat az egyetem alól, ugyanis a fogadást meg fogom nyerni. Remélem... De persze ha a netre lépek fel, akkor a Fecbook azonnal bejelentkezetté tesz, ezért nem gond, ha rápillantok, csak két percre...

Ez a két perc elegendő volt ahhoz, hogy valaki, akinek fontos mondanivalója van, például Michael Clifford észrevegye, hogy elérhető vagyok és szépen megírjon egy üzenetet. Közben persze kutattam állásért, már a pultos is megfelelt volna, csak lett volna a közelben több üres munkabeosztás! Egyébként... Michael nekem ismerősöm? Nem emlékszem rá, hogy visszaigazoltam volna, hogy ismerem...

Michael üzenete: Tudtam, hogy egy napig se bírod ki!

Diana üzenete: Mióta vagyunk ismerősök?

M: Én mindenkit bejelöltem a suliból ismerősnek... 😋

D: Na jó, inkább hagyjuk... Mit akarsz?

M: Megadod a számodat? 😀

D: Minek az neked? 🤨

M: Hogy fel tudjalak hívni. De ez szerintem logikus...

D: Nem adom meg.

M: Mért?

D: Mert mért kéne?

M: Akkor hogy teremtsek kontaktot veled, ha egyszer te nem netezhetsz? 🤔

D: Találtam egy jó álláshirdetést, itt a városban. Holnap el is megyek az állásinterjúra, elkísérhetsz és ott megadom. 🙄

M: Oké. 😉

M: Hová mennél?

D: A McDonald's-ba keresnek felszolgálót.

M: Akkor a Meki előtt találkozunk?

D: Aha.

M: Ok. Most, hogy találtál munkát, ami gondolom baromi fontos volt, viszlát! Kikapcsolni a gépet! 🧐

D: Oké, megyek már...

Elég furcsa arckifejezéssel zártam be a böngészőt, valamint kapcsoltam ki a gépet. El se hiszem, hogy ezt csinálom. Most mivel fogom eltölteni az időt? Kilenc óra elmúlt, de én nem vagyok képes elaludni tizenegy előtt... Első tettemmé a szobám felfedezése vált. Mint kiderült van egy csomó könyvem, amiket végül nem ajándékozhattam el a szeretetszolgálatnak. Azok közül a nyereményként kapott könyvek közül választottam ki egy fekete borításút, amiket nemzetközi versenyeken nyertem. A címére rá sem pillantva kezdtem el olvasni, majd falni az oldalakat.

Amikor leraktam a könyvet - nagyjából negyed tizenegykor - elmentem lezuhanyozni, majd pizsamában tértem vissza és még elolvastam a megkezdett fejezetet. Igazán érdekes története van, bár az íróról korábban még nem hallottam: Laura Leiner. A nemzetisége sincs meg, de nagyszerű író lehet, ha ebből a könyvből indulok ki. Ez speciel a Késtél címet viseli. Sikeresen magam mögött tudhattam a könyv negyedét, és ha jól számoltam, akkor hasonló tempóval még három nap és kiolvasom. Az olvasás, mint kiderült igencsak az én asztalom. Eddig ifjúsági regényeket sosem olvastam, nem az a könyvmolytípus vagyok...

Hogy holnapra is maradjon oldal, a művet letettem az éjjeli szekrényemre, közvetlenül mellé pedig a szemüvegemet. Ahogy a pávaszemem néztem elgondolkodtam a kinézetemen, ami hamarosan változni fog. A szőke fürtjeimtől meg kell válnom és helyette ég tudja milyen színűre kell befestenem. Remélem nem Michael választ, mert semmi szükségem arra, hogy még bele is szóljon ebbe. A látásjavítóm viselésén is elagyaltam egy darabig, hiszen olyan régen meg akarok szabadulni tőle... Lehet hogy a közeljövőben a hajam befestésekor ezeket a keretes lencséket kontaktlencsékre cserélem majd... Jó érzés volt olyan dolgokat magam elé képzelni, amiktől szépnek éreztem magam. Ezt az egész helyzetet különlegessé, izgalmassá tette.

Az ágyam melegét elhagyva éjjeli nasiért indultam el a konyhába, majd amikor már nem voltam éhes, lehajtottam fejemet a puha párnámra, nyakig betakaróztam és mély álomba merültem.