Change [M.C. HUN, BEFEJEZETT]

5. rész

Halihó!^^ Itt az új rész, ahogy ígértem! :) Imádok mindenkit, aki megnyitja és beleolvas ebbe a kis irományba. :* Na, de ennyit rólam, térjünk is a lényegre! :)

Jó olvasást! :*

§*Diana szemszöge*§

Nem vagyok nagyon képben a várossal kapcsolatban és nem is nagyon számítottam arra, hogy Michael is állásinterjúra megy ma. Ráadásul újságírói pozíciót szeretne vállalni? Lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet, mint amennyire annak hangzik.

-          Segítesz dönteni? - törte meg Mike a csendet.

-          Miben?

-          Abban, hogy melyik újsághoz menjek. Kettőt találtam, ahová szerkesztőt keresnek.

-          Melyik kettő az?

-          A Good Morning Sydney és a Look!. A GMS-ben egy sztárokkal foglalkozó rovatot kaphatnék, a Look!-ban pedig egy gyerekekkel foglalkozó rovatot.

-          Az elsőt...

-          Mért pont azt?

-          Belőled nem nézem ki a gyerekkel foglalkozó embert.

-          Hát kösz...

-          Egyébként velem mi lesz, amíg te bent ülsz az irodában? Én nem tudok hamburgert rendelni és kajálni, míg te állást keresel...

-          Amit akarsz, azt csinálsz, én lerendezem a dolgokat, aztán megcsörgetlek. Oké?

-          Jó.

Az újságirodánál (vagy hol) elköszöntünk, majd kétfelé ágazott az utunk. Michael bement az épületbe, én pedig elindultam a saját utamra. Először tanácstalan voltam, majd eszembe jutott, hogy a városban ismerek egy fagyizót, így odamentem fagyit venni. A kedvencem a karamellás, de most valami mást akartam kipróbálni. Nézegettem a különböző fagylaltokat, majd a velencei álom és citrom páros mellett döntöttem.

Fagyival a kezemben indultam el kirakatokat nézegetni. Ami megtetszett, azt meg is vettem volna, de lehet, hogy a leendő fekete hajamhoz a rózsaszín muffinos póló nem a legjobb választás, legalábbis szerintem. Így, hogy ezt lerendeztem magammal úgy döntöttem, hogy elmegyek a fodrászhoz, bár Michael-el akartam elmenni oda, de már mindegy.

Már éppen elindultam a szokásos „fodrászomhoz", Mrs. White-hoz, amikor a telefonom a zsebemben rezegni kezdett. Nem sok lehetőség van arra, hogy ki keres.

M: Végeztem, gyere a Mekihez, éhes vagyok. :"D

D: Már megint? Most ettél. XD

M: Attól még éhes vagyok! Siess! ;) :D

Fejemet csóválva, amolyan „ezt nem lehet igaz" mosollyal az arcomon csúsztattam a mobilt a zsebembe. Gyors léptekkel siettem a McDonald's-ba. Amikor beléptem Michael már egy asztalnál ült és (gondolom) rám várt.

-          Rendeltél már? – „köszönök".

-          Neked is szia! Amúgy nem, megvártalak.

-          Ez kedves... - biccentettem.

-          Menjünk rendelni! – pattant fel helyéről. Én pedig követtem példáját és a pulthoz lépkedtünk.

-          Sziasztok! Mit adhatok? – mosolygott kedvesen a pultos srác.

-          Én egy Big Mac menüt és egy nagy üdítőt kérek. – jelentette be Michael.

-          Én pedig egy Sajtburgert, kisadag krumplival és egy nagy kólát. – mondtam.

-          Együtt fizettek?

-          Igen. – vágta rá rögtön Michael. Kérdőn felé fordultam, mire ő csak megrántotta a vállát.

Visszabaktattunk előző helyünkre, és leültünk.

-          Sikerült megszerezned az állást? – törtem meg a csendet.

-          Szerintem enyém az állás. Azt mondták, hogy holnap felkeresnek. – mondta unott fejjel.

-          Valami baj van? – kérdeztem. Feltűnt, hogy most nagyon csendes. Lehet, hogy történt valami az interjún?

-          Nem, nincs semmi baj. – mosolygott meggyőzően.

Kihozták a kajánkat, mi pedig nekiláttunk az ínycsiklandó ételnek. Én tényleg normálisan akartam megenni és tényleg csak a papírtányért akartam összekenni majonézzel meg ketchuppal, de ez nem jött össze. Michael elkezdett játszani a sült krumplival, majd elcsórt a szendvicsemből egy darab sajtot. Aztán összevesztünk azon, hogy melyik kóla kié, és igen, ebből kajacsata lett. Szerintem engem még a munkám előtt megutáltak a takarítónők, mert még az ablak is ketchupos volt utánunk. Bár azt, hogy az ablakra hogy került, azt nem tudom, de ezzel szerintem nem csak én vagyok így.

Amíg elkísért a házunkhoz, addig végig lehajtott fejjel, kuncogva jött mellettem. Milyen édes mikor kuncog. Mi? Ezt tényleg én gondoltam? De hát még alig ismerem...

Amíg elértük a házunkat ezen agyaltam. Szinte majdnem elsétáltam a házunk mellett.

-          Nos, akkor, szia! – lépett közelebb mosolyogva és megölelt. (?)

-          Szia! – öleltem vissza.

Beléptem a házba, de az ablakból még egy ideig néztem, ahogy egyre eltávolodik.

-          Anya, apa! Van állásom! – léptem be büszkén a nappaliba szüleimhez.

-          Szuper! – mondta apa unottan.

-          És ugye emlékszel mit ígértél? – húztam fel a szemöldököm.

-          Mit?

-          Azt, hogy ha lesz állásom, akkor nem kell egyetemre mennem, és hogy kifizeted az első részletét a leendő lakásomnak!

-          Az egyetemre emlékszek, de arra, hogy azt mondtam volna, hogy lakást bérlek, arra nem...

-          De megígérted neki. – állt a pártomra, az eddig pártatlan anyám.

-          Tényleg? – kerekedett el apám szeme.

-          Aha. – vágtuk rá egyszerre anyámmal.

-          Hát... Ezt majd holnap megbeszéljük. Én most megyek megfürdeni. – szögezte le apa, majd az említett tevékenység elvégzésére igyekezett.

Anyával még egy darabig beszélgettünk a napomról, majd amikor apa pizsamában megjelent a nappali ajtajában én is elindultam az esti "rituálé" elvégzésére.

Közel fél órát töltöttem a helyiségben, és húsz óra harmincöt percet mutatott az óra. A tegnap megkezdett könyv társaságában töltöttem huszonkét óráig az időmet, majd álomra hajtottam a fejem...