Change [M.C. HUN, BEFEJEZETT]

13. rész

Sziasztok! :) Meg is érkezett a 13. rész! :) Most már lefixáltam, még ezen kívűl egy, azaz egy rész lesz, illetve az epilógus. :) De még az is lehet, hogy egy "jövőbetekintős" rész is lesz. :) Ez majd a csoportban eldőlik. Nem húzom tovább az időtöket, jó olvasást! Hagyjatok nyomot! :*

§*Michael szemszöge*§

A turnénk iszonyatosan mozgalmas volt. Sok koncert, rengeteg ember, új arcok, akikkel máskor is szívesen találkoznék, más hírességek, akikkel másként talán nem is találkoztam volna... Mindenki önmaga volt és mindenki felhőtlenül boldog. Én is az voltam. A rajongók még szokták a jelenlétem, de amikor az egyik koncert végén Luke a színpad közepére állt és megkérdte a közönséget, hogy szavazzák meg, hogy a banda négy vagy három fővel hangzik jobban, és szinte mindenki arra voksolt, hogy négyen ütősebbek vagyunk, akkor mérhetetlen boldogság fogott el.

***

Itthon már olyan rajongók is vártak, akik még meg is kergettek engem, még mikor újságíró voltam. Most már nem csak meg akartak kérni, hogy szerezzek autogramot, hanem képet akartak csinálni velem, és tőlem is aláírást kértek. Először megijedtem, mikor odajött hozzám egy lány 5SOS-os pólóban és azt mondta „Michael! Csinálhatok veled egy képet? Utána pedig aláírod a pólómat?", de a meglepettségem nem tántorított el attól, hogy jófej legyek. Amikor megkapta, amit kért félelmetesen boldog volt, jól esett ekkora mosolyt csalni az arcára.

A felhajtás közepette (a reptéren, Sydney-ben) egy nagyon ismerős arcot láttam meg. Liz volt az, a volt barátnőm. Nem akartam vele foglalkozni, de... Ő megtette helyettem...

Gyors léptekkel indult meg felém és az összes fant eltolta. Közel lépett hozzám, arcomat kezei közé vette, majd ajkait enyémre tapasztotta. Mindezt egy pillanat leforgása alatt tette.

- Michael! Én szeretlek! – vinnyogott.

- Ha te lennél férfi és én nő, akkor pofán vágnálak, ugye tudod?

- Miért?

- Michael! Ez meg ki? – nézett végig rajtunk könnybe lábadt szemekkel Diana.

- Ez nem az, amire gondolsz! – emeltem fel védekezően a kezem.

- Az a helyzet, édesem, hogy a pasid most dob téged, az excsajáért, mert rájött, hogy még mindig őt szereti... - mondta Liz. A rohadt szemétláda...

- Tudtam, hogy nem szabad beléd szeretnem. – nézett rám mérgesen. – Viszlát Clifford... Remélem, boldog leszel a kis libáddal...

- Várj! – fogtam meg Diana karját, Liz-t pedig szó szerint fellöktem.

- Mit akarsz? – rántotta ki kezét szorításomból. és a mellkasa előtt összefonta.

- Hagyd, hogy megmagyarázzam!

- Ezt én nem bírom. Az, hogy rengetegen szeretnek, az önmagában nem zavart. Egyszer sem fordult elő az, hogy féltékeny lettem volna egy rajongóra. De hogy az exeddel csókolózol a turné után? Na ez már átlép minden határt! Ég veled! – azzal megfordult és ott hagyott.

Lesokkolva álltam a reptér közepén. A rajongók lassan kezdtek elfogyni. Tőlem is kértek még egy páran fotót/aláírást, de ez sajnos nem kötött le eléggé ahhoz, hogy csak egy pillanatra is kiverjem a fejemből a pár perce történteket.

***

Liz hazáig követett minket, feleslegesen jártattam a számat, amikor megpróbált elmagyarázni neki, hogy Diana a mindenem és, hogy nem érdekel, mit hazudozik össze. Soha nem volt túl okos, és most sem volt más a helyzet, a felfogóképessége körülbelül a -1 és a 0 között helyezkedik el egy tízes skálán. A reakciója is mindig ugyanaz volt: "Nem is illetek össze" "Ő nem szerethet annyira mint én" "Biztos, hogy a pénzedre áhítozik". Észre sem vette, hogy a saját szándékait tárta fel, és mégis boldoggá tette. 

Egész délután kínlódtam, mert nem mehettem Diana után a próba miatt. Bár Ash mondta, hogy menjek el, de a próbát nem hagyhattam ott, és Ash-t se, a két nem normálissal.

Eljött az este. Mindenki aludt, kivéve engem. Vajon most ő sem alszik a délelőtt történtek miatt? Vajon most ő is csak forgolódni tud az ágyban? Vajon megbocsájt, ha holnap reggel azzal kezdem a napot? Túl sok a „vajon". Feladtam. Holnap itt, Sydney-ben adunk koncertet. Holnap minden jobb lesz. Már tudom is, hogy hogy tudom meg a legbiztosabban, hogy megbocsájt-e vagy sem. Hagyok neki egy V.I.P. jegyet és bocsánatot kérek tőle telefonon keresztül, vagy ha nem veszi fel, akkor hangpostán, és ha eljön, akkor tudom, hogy még szeret, ha nem, akkor felfogom, hogy ez a félreértés annyira rosszul esett neki, hogy nincs gyomra visszafogadni. De ezt csak akkor teszem meg, ha rám csapja az ajtót...

*Másnap*

Tegnap este álomba sírtam magam. Igen, ilyet férfiak is szoktak. Ma délelőtt tízkor viszont emberi kinézettel álltam Diana ajtaja előtt és megnyomtam a csengőt. Dia kinyitotta az ajtót, és nem mondott semmit. Csak ott álltunk, egymással szemben és néztük a padlót. Egyikünk se mert megszólalni, mert tudtuk, hogy mindketten hibásak vagyunk, azért, hogy ez így alakult. Ha ellöktem volna Liz-t magamtól... Vagy, ha nem arra a kibaszott kurvára hallgat Diana... Akkor tuti nem itt tartanánk most.

- Figyelj... Én csak téged szeretlek! Az a hülye liba meg csak úgy... Csak úgy odament hozzám... És... - hebegtem össze-vissza.

- Tudom... Itthon gondolkodtam... Rájöttem, hogy nem hallgattalak meg téged, csak azt a libát... De. Ha tényleg szeretsz, akkor miért nem jöttél rögtön utánam?

- Hát a reptéren még rengeteg rajongó volt, akiket nem hagyhatok cserben a menedzser szerint. Utána pedig muszáj volt próbálni, ami egész délután eltartott.

- És hol van az a Clifford, aki az éjszaka közepén, a kemény meló után, szakadó esőben eljön hozzám, csak azért, mert szerelmet akar vallani? Kifogásokat könnyű találni, de te nem ilyen vagy. Te mindig tudod, hogy mit, mikor és hogyan tegyél, ha a leghatásosabb akarsz lenni. Kivéve, ha van hezitálni valód. Ezek szerint volt min hezitálnod? Ha tényleg csak egy kurva, akinek a csókja semmit nem jelentett számodra, akkor miért hagytad, hogy egyedül elrohanjak? Miért nem próbáltad meg elmondani, hogy mi történt? Miért hagytad rám? Miért teszel úgy, mintha nem számítana és ráér reggel? – vont kérdőre, teljesen jogosan. Lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem bámulni. Ezekre a kérdésekre nem tudtam választ adni.  - Szólj, ha meg tudod válaszolni a kérdéseim. Akkor folytathatjuk ezt a beszélgetést. – csapta be az ajtót.

Hát ezt tényleg át kellett volna gondolnom. Hülye vagyok... De nagyon... Ezt helyre kell hoznom! De nagyon gyorsan, még mielőtt elmegyünk újabb négy-öt hónapra. A V.I.P. jegyet beledobtam a postaládába és hazasiettem, ami mint kiderült nem volt valami jó húzás, mivel épp ölték egymást a srácok, szóval ott nem tudtam telefonálni. Kisétáltam így hát egy közeli parkba, leültem egy padra és előszedtem a mobilomat. Remegő kézzel kerestem elő Diana nevét. Megnyomtam a hívás gombot és fülemhez emeltem a készüléket. Kicsöngött, de nem vette fel. A hangposta jelentkezett egy idő után.

- Szia Diana! Figyelj, a kérdésedet sajnos nem tudom megválaszolni, de kérlek... Kérlek ne haragudj rám! Tudod, hogy nem tehetek róla. És igen, tudom, hogy azonnal meg kellett volna, keresselek, de tudd, hogy kisírt szemekkel nem lettem volna valami meggyőző látvány. Hagytam egy V.I.P. jegyet a postaládádban. Ha eljössz a koncertre, tudni fogom, hogy van-e remény, de ha nem, akkor... Akkor addig gondolkodok a válaszon, amíg meg nem bolondulok. Szeretlek.