Change [M.C. HUN, BEFEJEZETT]

9. rész

Sziasztok.

Ne haragudjatok, hogy csak most hozok részt, a múlt hetem túlságosan be volt táblázva, így nem nagyon értem rá. :( A múlt héten 7 dolgozatot írtam és az öcsém elballagott oviból, szombaton családi nap volt, délután nem végeztem vele, vasárnap pedig délelőtt pakolásztunk, délután meg egyik barátnőm előadásán voltam és este hétkor értem haza, utána ugyan írtam, de nem lett teljesen befejezve.

Na jól van, ennyit az én kis életemről... Jó olvasást! :*

Ui.: kommentelni, voteolni ér! ;)

§*Diana szemszöge*§

Michael mellkasán ébredtem fel. Tegnapi bizonytalanságom eltűnt. Lassan, óvatosan tápászkodtam fel és becsoszogtam a fürdőbe. Zombi kinézetemet emberivé varázsoltam és lesiettem a konyhába. A szüleim ma dolgoznak, így egyedül vagyunk. Mike-nak ma nem kell dolgoznia, nekem pedig van még három napom. Király. Egész nap kettesben Michael-lel. Csodás lesz. Vagyis remélem.

Elővettem öt tojást és csináltam belőle két rántottát. Igaz, hogy ez az egyetlen tojáshoz fűzhető étel, amit meg tudok sütni, de ezt legalább istenire tudom megcsinálni.

Mire megterítettem az asztalt két erős kéz karolt át hátulról. Cseppet összerezzentem meglepettségemben, de különösebben nem reagáltam.

-          Jó reggelt. – mondta nyűgös hanggal Michael, amit igazán édesnek tartottam.

-          Jó reggelt! Csináltam reggelit. – mutattam lelkesen az asztalra.

-          Baj, ha előtte hazamegyek és...

-          Igen, baj! Először eszünk, utána meg reméltem, hogy együtt leszünk egész nap.

-          Jól remélted. De majd előtte hazamegyek ruháért, meg lezuhanyzok. – jelentette ki.

-          Oké! – öleltem meg.

Leültünk enni. Most sikerült nem mindent összekoszolni, és nem kezdtünk el kajacsatázni, mint amikor legutóbb együtt "étkeztünk". Ahogy végeztünk az evéssel, ő elindult ruhát szerezni magának én pedig rendet varázsoltam a konyhában. Eztán leültem egy székre és fél órán át vártam rá.

-          Sziaaaa! – lépett be az ajtón lihegve.

-          Mi történt?

-          Valaki kikotyogta, hogy én ismerem a 5 Seconds Of Summer tagjait személyesen. Most pedig rajongók kergettek meg, hogy szerezzek nekik autogramot. De kicseleztem, és zsákutcába tereltem őket. Én pedig elfutottam ide, úgy, hogy véletlenül se lássanak meg.

-          Te szegény. – nevettem. – Egyébként honnan ismered a fiúkat?

-          Nem csak ismerem őket, hanem barátok vagyunk. Sőt, amikor Sydney-ben vannak, az „én" házamban szálnak meg. Mivel közösen vettük még anno. Akkor még azt hittük, hogy mindent együtt fogunk csinálni, de ez kicsit másként alakult. Közös bandánk akkor még Summer néven futott és nem sok ember ismerte, csak néhányan a suliból, nem voltunk híresek. Aztán jött a nagy áttörés. 5 Seconds of Summer lett az új nevünk, a YouTube híressé tett, legalábbis annyira, hogy leszerződtessen egy producer. Az első turnénk előtt álltunk, amikor megvettük a lakást, hogy ha hazajövünk, akkor senkit ne zavarjunk. Ekkor ütött be a gáz, ugyanis édesanyám nagyon beteg lett, szinte a halálán volt. A fiúk megértőek voltak, amikor azt mondtam, hogy vele szeretnék maradni. A turnéjuk végére anyukám már szerencsére olyannyira felépült, hogy szinte nyoma sem volt a betegségének, így a srácok nem hittek nekem, amikor meséltem, hogy mennyit ápoltam. Látszólag akkor sem volt túl beteges anyu, amikor a banda lelépett, ezért kicsit összekaptunk. Végül anyu és kezelőorvosa békítettek ki minket, azzal, hogy megnézhették a leleteket. Hiába következne most a happy end, ezután nem tudtam már a zenekar tagja lenni, mert a szerződés aláírása után nemet mondtam a turnéra, így amíg a bandának nem frissítették a szerződését, addig nem csatlakozhattam. És hát az újításkor én már suli isten lettem, így nem akartam már csatlakozni hozzájuk.