Change [M.C. HUN, BEFEJEZETT]

8. rész

Szióó!!! :) Íme itt van a 8. rész is! :))) Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid lett! :/ Jó olvasást! :) :*

§*Michael szemszöge*§

Milyen fura az élet. Egyik pillanatban még én voltam a suli legkedveltebb embere, a következőben az egyetlen olyan emberrel beszélgetek a suliból, aki nem ismert. Most pedig egy fogadás kellős közepén vagyok. Na ja. Fogadás... Szerintem ez már egy ideje nem a fogadásról szól. Legalábbis nekem nem. Így se, úgy se mennék egyetemre, és szerintem ő se, hiszen alig vártuk, hogy leérettségizzünk, legalábbis ezt szűrtem le a beszélgetésekből. Egyikünk sem az a diplomával a kezemben keresem életem legunalmasabb munkáját típusba tartozik.

Hihetetlen, hogy amikor Luke Hemmings-ről készítettem egy újságnak ismertetőt és leírtam az utolsó pontot, akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzik Diana. Amióta eljöttem a „költöztetésről", azóta csak ő járt a fejemben. Rengetegszer rontottam el a Luke-os beszámolót, mert az agyam máshol járt.

~ Vajon mit csinál most Dia? Vajon én is hiányzok neki? De miért érdekel engem ez? Talán... Beleszerettem? ~ ezek a gondolatok cikáztak át a fejemen több mint húsz percen át.

Amikor végeztem, a főnököm hazaengedett, nem kellett várakoznom a munkaidő leteltére. Esernyővel a kezemben, mélyen a gondolataimba merülve ballagtam haza a csendes, eső áztatta utcán. Tizenhét órára értem haza. Leraktam a cuccaimat az íróasztalomra és végigfeküdtem az ágyamon. Próbáltam elaludni. De nem ment. Ahogy lecsuktam a szemem Diana-t láttam. Csak forgolódtam. Végül rájöttem, hogy kétség nem fér hozzá, szerelmes vagyok. Elég fura érzés. Volt már egy pár barátnőm, de ezek közül csak az elsőt szerettem igazán. Már teljesen megfeledkeztem, hogy milyen ez az érzés.

Nem bírtam tovább nélküle, nem tudtam, hogy miért nem bírok veszteg maradni, de végül csak fogtam magam és elindultam szakadó esőben Diana-ék háza felé. Ezt a távot végig futva tettem meg, a szívem majd' kiszakadt a helyéről.

~ Mit csinálok? Mit akarok neki egyáltalán mondani? ~ eltűnődtem, s mitagadás, megfordult a fejemben az, hogy visszamegyek. De akkor már késő volt. Az ajtajuk előtt álltam és egyetlen másodpercem volt még meggondolni magam... Majd  becsengettem már nyílt is az ajtó és Diana megdöbbent tekintete fogadott.

-          Mikey? Hát te? – kérdezte aggódva.

-          Szia! Csak el akartam mondani, hogy... Hogy... - gyerünk már Michael! Mire vársz?

-          Hogy?

-          Szerintem... Hagyjuk a fogadást és...

-          Ó, máris feladod? De hát csak négy napot kéne kibírnod egoizmus nélkül...

-          Nem fejeztem be a mondatot! Én... Szeretlek!

-          Én is, hiszen barátok vagyunk! – tudtam.

-          De... Én nem úgy gondoltam...

Összehúzott szemekkel vizslattam az arcát valamilyen reakcióra várva. Diana lehajtotta a fejét. Valószínűleg gondolkodik, azon, hogy mit mondjon. Óvatosan megfogtam az állát és felemeltem a fejét, belenéztem a gyönyörű, csillogó, kék szemeibe, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Legnagyobb meglepetésemre (és örömömre) visszacsókolt. Nehezen eltolt magától, nem mertem a szemébe nézni. Ott álltunk egymással szemben, zuhogott az eső s éppen szerelmet vallottam. Tisztára egy romantikus filmben éreztem magam.

-          Én is... Én is szeretlek. – törte meg a csendet aranyos mosolyával az arcán. – De, nem akarsz bejönni? Így is csurom víz vagy, nem akarom, hogy megfázz.

-          De, bemegyek.

-          Szia Michael! Veled meg mi történt? – kérdezte Diana anyja.

-          Jó estét Mr. és Mrs. Rossberg! Csak otthontól idáig futottam a szakadó esőben, egy nem akarok káromkodni, hogy milyen műszak után, azért, hogy szerelmet valljak a lányuknak. – Dia szülei egy cseppet megdöbbentek, de engem pont nem érdekelt.

-          Üm... Felmegyünk a szobámba. Apa, tudsz adni Michael-nek száraz ruhát?

-          Vegyél a szekrényemből. – mondta Mr. Rossberg, felhúzott szemöldökkel. Bevallom, ennél azért rosszabbra számítottam.

Elindultunk fel a lépcsőn és Diana szüleinek a szobája felé vettük az irányt. Dia adott egy Jack Daniel's-es pólót, egy rövidgatyát és egy alsóneműt. Bezavart a fürdőbe és átöltöztem, a vizes ruháimat kiterítettem, majd elindultam Diana szobája felé.

Amikor beléptem Dia az ágyon ült és valamit olvasgatott. Egy kitépett füzetlap volt az. Eléggé belemerült, pedig nem volt rajta olyan sok sor. Három vagy négy. Közelebb mentem és leültem mögé az ágyra. Dereka körül átfontam a karom és a válla között meredtem én is a papírra. Nem olvastam el, sőt épphogy csak ránéztem.

-          Mit olvasol? – kérdeztem.

-          Nem különös. – mosolygott. Próbálta igaznak mutatni mosolyát, de érezhetően hamis volt. Gyorsan összegyűrte a papírdarabot és az egyik fiókjába rakta.

-          Biztos?

-          Igen, biztos.

Felállt és kiment a szobából. Nem sokkal később a „vendég" ágyneművel a kezében tért vissza. Segítettem neki kiágyalni a franciaágyra és végigfeküdtünk rajta. Diana egy ideig távolságtartóan viselkedett, de nem sokáig, szinte két percig volt „távol" tőlem és már húzódott is mellém. Fejét a mellkasomra döntötte és átkarolt. Én is átkaroltam őt és a karját cirógattam.

-          Szeretlek! – suttogta.

-          Szeretlek. – suttogtam én is és megpusziltam az arcát.

Sokáig csak egymást néztük, szinte elvesztem azokban a gyönyörű, kék szemekben. Nem tudom pontosan meddig, néhány hosszú percig néztük egymást, majd Diana lassan elfordította a fejét és lehunyta szemeit. Hallgattam egy ideig halk szuszogását, amire elaludtam. El sem hiszem, hogy ez történik velem...