Karácsony veled

1. fejezet

Ahogyan az utolsó cseppek is kiürültek a poharamból, letettem azt a bár pultjára és felsóhajtottam: - Kérnék meg egyet. - jeleztem a csaposnak, aki egy rongyot a vállára fektetve állt a pult mögött és figyelte a vendégeket. 

- Hosszú nap? - kérdezte, mire csak felhorkanni tudtam. 

- Hosszú évek. - nyögtem ki végül, ő pedig bólintott, mint aki megérti, bár tudtam, hogy nem így van. 

Letette elém az újabb poharat, én pedig miután megköszöntem, rögtön beleittam. Az alkohol szinte végig marta a nyelőcsövemet, de most erre az érzésre volt szükségem. Nem akartam érezni a szívemet, ahogy pangott az ürességtől, nem akartam megérteni a gondolataimat, amik gyötrődve próbálták velem megértetni, hogy mégis mit csináltam rosszul. A cél az volt, hogy semmi mást ne érezzek a tömény alkohol erős ízén kívül. 

- Hát itt vagy. - szakított ki egy ismerős hang a merengésemből. A vállam felett hátra pillantva láttam meg a legjobb barátomat, Ruby-t, ahogy aggódó tekintete rám mered, majd felváltva pillant egyszer rám, egyszer pedig a kezemben tartott pohárra, ami lassan ismét kiürül.

- Rubs! - vigyorodtam el: - Csatlakozol? Jó a buli, már pont hívni is akartalak. - bár a fejemben a szavak tökéletesen hagyták el a számat, Ruby arckifejezéséből arra véltem következtetni, hogy ez nem így van.

Egyszerűen csak a fejét rázva felsóhajtott: - Mennyit ittál? - kérdezte. 

- Nem tudom. - mormoltam, miközben az ajkaimat összepréselve próbáltam visszaemlékezni: - Talán nyolcat. Kilencet. Nem tudom. Miért fontos ez? A lényeg, hogy jól érzem magam! 

Leült mellém a pulthoz, én pedig naivan azt hittem, hogy tényleg csatlakozik, de ehelyett fogta a kezemben lévő poharat, és letette a pultra, majd a kért nekem egy pohár vizet: - Hé! - háborodtam fel, de még csak nem is érdekelte.

- Azt hiszem, ennyi bőven elég volt mára. - felelte ellentmondást nem tűrőn. 

- De én azt még megittam volna! - feleseltem: - Nincs jogod elvenni. - tettem hozzá dühösen, de szavaim üres fülekre találtak. 

- Egyáltalán miért ittál megint ennyit? - vont kérdőre: - Azt hittem Ashley-vel randitok van ma. 

A név hallatán összeszorult a gyomrom: - Ó, igen úgy volt. Csak kiderült, hogy nem mindenben voltunk egy hullám hosszon. - horkantam fel. Ruby szemei elkerekedtek, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy visszavegyem a pohár italt, amit elkobzott tőlem: - Ezt pedig még megiszom. - kortyoltam bele ismét: - Megéheztem. Nem eszünk hambit? Itt árulnak hambit? - néztem körbe.

- Maddie, ne tereld a szót. - vágott közbe: - Mi történt? 

- Nem egyértelmű?! - csattantam: - Nem akar valakit, aki ennyire "törött". Nem akarja arra pazarolni az idejét, hogy a lelkemet ápolgassa, pedig nem is kértem rá. Én csak arra kértem, hogy legyen velem türelmes, de manapság úgy tűnik ez is nagy kérés. - hadonásztam a kezemmel, a gúny szinte levakarhatatlan volt az arcomról: - Fél évem ment el rá az életemből, csak ezért. 

- Sajnálom. - mondta, hangja és tekintete elgyengült. 

- Nem kell. - feleltem egy sóhajt követően: - Úgyis tudtuk, hogy ez lesz, nem? Mindig ez történik. Nem való nekem a szerelem. 

- Ne mondd ezt. - rázta a fejét ellenkezve: - Csak még nem találtad meg az igazit.

- Könnyen mondasz ilyeneket, gyűrűvel az ujjadon. - horkantam fel a kezére pillantva.

- Te is tudod, hogy nem azért mondtam. - vágta rá azonnal: - De nem szabad így hozzáállni. Az is lehet, hogy már megtaláltad, csak még nem tudsz róla.