Karácsony veled

7. fejezet

Nem sokkal később a többi rokon is megérkezett, így szinte mindenki elvegyült. Voltak, akik a konyhába mentek, voltak akik a nappaliban ültek össze beszélgetni. Én személy szerint próbáltam egy kicsit beszélgetni mindenkivel, hiszen Ruby és Liv unokatesóit nem ismertem. 

Az fiatalabb, Nicolas, elég visszafogottnak tűnt, nem beszélt sokat, csak akkor szólalt meg ha muszáj volt, míg a nővére Sandra, - aki csak egy évvel fiatalabb nálam - a tökéletes ellentéte volt. Nyitott volt, érdeklődő és kis idő múlva azon kaptam magamat, hogy élvezem a társaságát. 

A kanapé egyik végébe ültem le vele, a kezdetleges témák hamar komolyabbá fordultak. Magamon is meglepődtem, amiért ilyen könnyen képes voltam kiszakadni a megszokott kis körömből, amibe egyre kevésbé engedek be új embereket: - Ez volt a legkínosabb dolog, ami valaha történt velem. - meséltem. 

Sandra előre dőlt a kanapén, miközben a hasát szorította, ami már fájt a nevetéstől. Már én magam sem voltam képes visszatartani a nevetést, hiába ismertem a sztorit, és hiába voltam a főszereplője. 

- Ezt nem hiszem el. - nevetett: - Biztos, hogy csak kitaláltad. - tette hozzá a fejét rázva. 

- Nem. - feleltem: - Bárcsak kitaláltam volna. 

- Szóval beülték egy 3D-s filmre, és a 3D-s szemüveg helyett napszemüveget vittél magaddal? - kérdezett vissza.

- Igen. - hajtottam le a fejemet elpirulva: - Nevess csak amennyit akarsz. - tettem hozzá a szememet forgatva. 

- Miről van szó? - lépett mellém Liv, szűk mosollyal az arcán, miközben Sandra még mindig nevetett. Nem bírta abbahagyni. 

- Semmiről. - vágtam rá rögtön kicsit elpirult arccal: - Csak beszélgetünk. - tettem hozzá. 

Sandra erőt véve magán így szólt: - Ez volt a legviccesebb dolog, amit valaha hallottam. - nézett Liv-re: - Te is ott voltál? - kérdezte. 

- Nem tudom, hogy... 

- A mozis esetnél. Esküszöm, fizettem volna érte, hogy ezt lássam. - magyarázott tovább, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy Liv beszélni próbált. Az említett lány arcáról a mosoly egyre csak eltűnni látszott, miközben tekintete köztem és az unokatesója között cikázott. 

Összevontam a szemöldökömet, nem értettem, hirtelen mi lehet a gond: - Liv... - kezdtem.

- Mennem kell segíteni anyának. - vágta rá, majd sarkon fordult és elsétált a konyha felé. 

Ahogy távolodó alakja után figyeltem, Sandra így szólt: - Ne is törődj vele. Mindig is ilyen volt, szeret a központban lenni. - magyarázta. 

- Az nem inkább te szoktál lenni? - ült le mellém Ruby, szavait élesen az unokatesójának szegezte. 

- Ez nem igaz, Ruby. - ellenkezett: - Te is tudod, hogy Olivia mindig is féltékeny volt rám, amiért nem tud olyan közvetlen lenni, mint amilyen én vagyok. 

Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Fogalmam sem volt, hogy egy egyszerű beszélgetésből hogyan lyukadtunk ki itt: - Ne beszélj így a húgomról. - védte meg Ruby.

- Hiszen barátai sincsenek. - horkant fel Sandra. 

Ruby azonnal felelt: - Vannak barátai. Az, hogy nem tart maga mellett kétszínű barmokat, csak azért, hogy elmondhassa, neki mennyi barátja van, inkább intelligenciára vall. 

- Te most... - kezdett bele hitetlenkedve Sandra, de nem volt ideje befejezni. 

- Lányok, ebéd idő van, mindenki menjen az étkezőbe. - szólt enyhe éllel a hangjában Mr. Ross.