Karácsony veled

5. fejezet

 Reggel kopogás hangjára ébredtem.

Lassan pislogva nyitottam ki a szememet, majd próbáltam felnyomni magamat a matracról, hogy kinyissam az ajtót, mielőtt Liv felébred, de egy kisebb súly a mellkasomon megakadályozott. Barna hajtincsek tűntek fel a látóteremben, így miután megdörzsöltem a szemeimet, és megláttam Liv arcát, megijedtem. Fogalmam sem volt arról, hogyan vagy éppen miért kerültünk ilyen helyzetbe, és ő miért nem az ágyában fekszik, ami sokkal kényelmesebb, mint ez a felfújható matrac. 

Újabb kopogás hallatszódott az ajtón. Lassan leszedtem magamról Olivia-t, - aki halkan nyöszörgött, ahogy a feje párnát ért, de szerencsére nem ébredt meg - majd kisöpörve az arcomhoz ragadt tincseket kinyitottam az ajtót: - Na végre... - Ruby állt mögötte, karba tett kézzel, türelmetlenül a vállam felett belesve a szobába: - Azt hittem más soha...

- Shhh. - pisszegtem le: - Liv még alszik. - tettem hozzá magyarázatképpen.

- Hosszú estétek volt? - vonogatta a szemöldökét szórakozottan.

Csak megráztam a fejem: - Ugye tudod, hogy a húgodról van szó? - csuktam be magam mögött az ajtót, hogy Liv ne kelljen fel a hangzavarra, így Ruby és én a folyosón álltunk.

A szemét forgatva így felelet: - Nem a részletek érdekelnek, csak az, hogy mi történt, amiért Liv nem az ágyában alszik, hanem a te matracodon. - szólt vigyorogva. 

- Említettem már, hogy utállak? - kérdeztem tőle. 

- Én is szeretlek. - felelte azonnal: - Na? Nem válaszolsz? 

- Miért keltettél fel? - tereltem a témát. 

- Ha tudtam volna mi a helyzet, nem teszem. - vágta rá azonnal, megjátszott, bűnbánó tekintettel. 

- Mi? Én nem azért... 

Félbeszakított: - Legközelebb tegyetek egy zoknit a kilincsre, vagy valami. - folytatta.

- Ruby! - szóltam rá egy kicsit erélyesebben, mire azonnal becsukta a száját: - Miért keltettél fel? 

- Ó... - mondta, valószínűleg most jött rá arra, hogy elterelődtek a gondolatai: - Megyek be a városba, még meg kell vennem néhány ajándékot. 

- És ezt elmondtad nekem, mert...? - vontam össze a szemöldökömet. 

- Mert te is jössz velem. - jelentette ki. 

Hátamat a falnak támaszkodva kérdeztem rá: - Mégis miért mennék? 

- Hogy segíts. - jelentette ki. 

- Miért érzem azt, hogy nincs más választásom? 

- Mert tényleg nincs. - vágta rá azonnal vigyorogva, aztán tett pár lépést a lépcső felé, ezzel jelezve, hogy a beszélgetés érdemi részének vége, majd mielőtt a lépcsőhöz ért volna, a válla felett hátra pillantva ennyit mondott: - Fél óra múlva indulunk, úgyhogy szedd össze magad és köszönj el a barátnődtől. - kacsintott. 

- Nem a barátnőm. - morogtam, de értelmetlen volt. Rég nem hallotta. 

Sikerült úgy összekészülnöm, hogy Liv nem ébredt fel, bár elképedve néztem, ahogy fekszik azon a matracon, mintha a világ legkényelmesebb dolga lenne, míg én fájlalom miatta a hátamat. Ha ez mind nem lett volna elég, a reggelit is ki kellett hagynom, mert Ruby sürgetett, ezért még kevésbé volt kedvem a bevásárláshoz. 

A házból kilépve az arcomat szinte rögtön csípte a hideg, így sietve szálltam be a kocsiba, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor Ruby bekapcsolta az ülésfűtést.