Karácsony veled

10. fejezet

- Te tényleg ennyire hülye vagy? - csapott vállon Ruby elképedve.

- Áucs. - kaptam a karomhoz: - Ezt most miért kaptam? - akadtam ki.

- Csak ismételni tudom magamat. - mondta: - Mert hülye vagy. Ott volt a lehetőséged arra, hogy tegyél valamit, erre...

Fáradt sóhajjal dőltem le az ágyára: - Ez nem ilyen egyszerű.

- Dehogynem. - ellenkezett: - Tudod, hogy mi volt, mikor Jack és én összejöttünk. - próbált érvelni.

Felhorkantam: - Azóta is rémálmaim vannak róla...

- Nem arra gondoltam. - csapott újra vállon, mintha élő box zsák lennék. A végén be fog lilulni a kezem: - Hanem arra, hogy nehezen indult be az egész és én is féltem lépni, de te bíztattál és ez adta meg a löketet. Most pedig nézd meg Jack-et és engem. Jövőre lesz az esküvőnk.

- Persze, mondani könnyű. - forgattam a szememet: - Meg amúgy is, a te esetedben azon kívül, hogy kedveled-e őt vagy sem, nem kellett semmi mást figyelembe venni.

- Mert nálad kell? - vonta össze a szemöldökét értetlenkedve.

- Igen. - vágtam rá: - Például téged.

- Nekem semmi közöm hozzá, Mads. - felelte közönyösen, mintha tényleg semmi köze nem lenne hozzá, vagy egyszerűen csak nem értené, hogy mire gondolok. 

Nem tudtam, melyik a helyes megoldás.

Felnyomtam magamat ülő helyzetbe, mielőtt válaszoltam volna. Muszáj volt a szemébe néznem, mert ez már nem csak egy egyszerű beszélgetés volt, átváltott valami komolyabbra, valami fontosra, ami túlnyúlik egy egyszerű piszkálódáson: - Neked van hozzá a legtöbb közöd. - kezdtem, miközben azon járt az agyam, hogy hogyan is folytassam: - A legjobb barátom vagy, ez igaz, de mégis csak a húgodról van szó. Én már eleve azt sem értem, hogy hogyan tudsz ennyire bátorítani. Fenyegetned kellene és őrjöngeni. Eltiltani tőle.

Vállat vont, mintha semmiség lenne minden: - Bízom benned.

- Mégis miért? - horkantam fel, az egyik kezemmel szinte már idegesen túrtam bele a hajamba: - Az elmúlt pár évemet nézve is azt tudom mondani, hogy nem vagy normális ha így teszel. Legalábbis nem ebben a helyzetben. 

A többi szó a nyelvem hegyén ragadt.

- Rossz tapasztalatai mindenkinek vannak. - forgatta a szemét: - Az pedig nem jelenti, hogy nem vagy megbízható.

- Erről inkább kérdezd a pultost a bárban. - mondtam: - Vagy az exeimet. - emlékeztem vissza megannyi éjszakára, amikor részegen kiöntöttem a lelkemet a bárpult mögött állóknak, vagy amikor a volt barátnőim kemény szavakat vágtak a fejemhez, sokszor én magam sem tudtam, hogy miért.

Ruby felmordult: - Miért akarod szabotálni saját magadat? - kérdezte, a düh a hangjában már erősödött. Mérges volt rám.

- Nem szabotálom magamat. - vágtam rá azonnal. Próbálkoztam annak ellenére is, hogy tudtam, nem fogok sikerrel járni. 

- Akkor te ezt minek neveznéd? - folytatta tovább, a düh a hangjában nem enyhül egy kicsit sem.

Vállat vontam: - Elővigyázatosságnak. 

- Talán a félelem jobb szó.

Ezzel elérte, hogy úgy érezzem, mintha szíven találtak volna: - N-nem f-félek semmitől. - dadogtam. Szó szerint bárki meggyőzőbbnek tűnt volna, mint most én. 

- De igen. - mondta: - Az érzéseidtől. 

Csak egytől. 

- Mi? - vonta össze a szemöldökét: - Ismételd meg.